Hullámvasút-nosztalgia: kedvenc vidámparkos történeteink

A legemlékezetesebb napok a vidámparkban

Sokan nem is tudják, hogy hazánkban található Európa legrégebbi, Europa Nostra-díjas, lovas Körhintája, a szintén műemlék Barlangvasút és Európa leghosszabb favázas hullámvasútja is, mely több mint 90 éve működik. Történetekből van bőven, most pedig meg is osztjuk veletek saját, soha nem feledhető kalandjainkat...

Vezető szerkesztőnk, Lami Juli élményei

Engem rettenetesen vonzanak a gigantikus hullámvasutak, de akárhányszor felülök egyre, amikor elindul, mindig arra gondolok, hogy bármit megadnék, hogy leállítsák. Aztán újra felülök rá. Manchesterben ültem eddig a legnagyobb hullámvasúton, mikor cserediák voltam, és a lány, aki engem fogadott, nemcsak, hogy hányt, amikor leszálltunk, de a száguldás közben feltartotta a kezét, és lerepült a gyűrűje, ami soha nem lett meg.

Kedvenc vidámparki játékom a breakdance, de az inkább vidéki búcsúkban látogatható. Imádom azokat a rettenetes festményeket, amivel kipingálják a falát, és a szörnyű techno zenét, ami közben szól. Ezt az életérzést más nem tudja megadni.

Szerkesztőnk, Horváth Cecília élményei

Sosem voltam adrenalinhuszár, a kedvenc játékom a budapesti Vidámparkban a nagy fafotel volt, ami épp, hogy csak ide-oda rángatott, míg szépen lassan körbement a pályán. Egyszer-kétszer mégis összeszedtem a bátorságomat, és önátlépésre határoztam el magam. Az egyik itthon történt. Felültem arra a bizonyos lengő kalózhajóra az anyukámmal, meg a látogatóba érkezett rokongyerekkel. Amint a hajó a holtpontra ért, tökéletesen átélt halálfélelem kerített hatalmába. Sikítoztam és ordítoztam, hogy azonnal állítsák le. Utólag elég kellemetlen, de hát ez történt, mi tagadás. A hajó persze lengett tovább, és egyáltalán nem értem azóta sem, hogy mi ebben a jó.

Körülbelül tizenöt évvel később egy csodálatos vidámparkba csöppentem, a hollandiai Eftelingbe. Itt aztán szárnyal a képzelet! Andersen meséi, tündérek, koboldok, és a régmúlt árnyai mind megelevenednek a hatalmas, meseországokat egyesítő birodalomban - mindenkinek ajánlom, aki arra jár! Na de a gyomorpróbáló izgalmakat itt sem lehetett elkerülni. A társaság kedvéért én is kipróbáltam az éjsötét hullámvasutat, aminek abban rejlik a lényege, hogy semmit nem lát az ember, így nem tudja, mekkora lejtők leselkednek rá. Azt azért érzi, milyen az emelkedő, ahogy cammogva felfelé baktat a vonat, de hogy hol bukik le, azt már nem. A kedves holland vidámparkosok mindenre gondolnak, így a kritikus ponton - a legnagyobb zuhanás kellős közepén - még fényképet is készítenek a szerencsétlen utasról. Mondanom sem kell, az enyém hófehér, halálra vált arcot mutatott!. Talán jó tíz év múlva újra próbálkozom!

Szerkesztőnk, Mörk Leonóra kedvenc története

Nekem, mint vidéki kislánynak gyerekkoromban mindig óriási szenzációnak számított a pesti Vidámpark-látogatás. Emlékszem, talán hetedikes vagy nyolcadikos lehettem, amikor egy tanulmányi versenyen három osztálytársammal egynapos budapesti kirándulást nyertünk, fénypontjaként a Vidámparkkal. Mind a négyünknek a hullámvasút volt a kedvencünk, ezért miután iszonyatos visítozások közepette végigszáguldottunk a pályán, könyörögtünk a kezelőnek, hadd  mehessünk még egyszer anélkül, hogy ki kellene szállnunk. Az illető végül ráállt, így még egy menetet mehettünk soron kívül (és felteszem, jegy nélkül). Közben viszont szegény osztályfőnökünk lent toporgott a bejárat előtt a körmét rágva, mert erősen eljárt az idő, és félő volt, hogy lekéssük a vonatot hazafelé. Az extra menet miatt ez sajnos így is történt, ahogy belihegtünk a Keletibe, még pont láttuk a vonat végét, amint húz kifelé az állomásról. Szerencsére Miskolcra már akkoriban is szinte óránként indultak a vonatok, úgyhogy nagy kár nem ért minket, és különben is úgy éreztük, a hullámvasút mindent megért!

Online szerkesztőnk, Sors Rita élményei

Élj a mának! – gondoltam, amikor tériszonyos létemre felültem egy körre, a néhai kalózhajóra.  Nem elég, hogy csak egyetlen fémpánt tartott a helyemen, az is a derekamnál fogva, még meg is állt a levegőben. Jó sokszor és fejjel lefelé. Nem sokra emlékszem, de azt hiszem, az egész Városliget hallotta az ordításomat, miközben a szalonképtelen szavak csak úgy záporoztak belőlem. Ugyan a verbális tetteimre nem vagyok büszke, mégis kellemes emlék marad, mert a bátorságom miatt többen elismerő tekintettel néztek rám.

Online újságírónk, Pordány Petra élményei

13 éves lehettem, amikor édesanyámtól azt kaptam születésnapomra, hogy elmentünk Párizsba, ahol is két helyre voltam eszméletlenül kíváncsi. Disneyland-re és a Louvre-ra. Az idegenvezetőnk szabad programot adott a vidámparkon belül, csak arról felejtett el szólni, hogy nem jó helyen rak le minket, mert a vidámság része odébb van. Anyával nem vagyunk szívbajosak, átmásztunk minden tiltott helyen, körbejártuk háromszor a területet, mire az első "játék", az Alice Csodaországban-labirintus elénk került. A tekergős, sövényes út olyan élethűre sikerült, hogy több mint másfél órát bandukoltunk, mire kiértünk. Aztán végre jöhetett volna a többi élmény, de lejárt az időnk. Tulajdonképpen három játékot próbáltam ki, és a Louvre-ot sem láttam.

A felhőtlen szórakozás magyar fellegvárába érdemes még egyszer utoljára ellátogatni, és erre kiváló alkalom a Vidámparki Éjszakák rendezvénysorozat. Májusban és szeptemberben szombatonként, júniustól augusztusig pénteken és szombaton a megszokott nyitva tartáson túl, hajnali fél 2-ig vár minket a fényárban úszó játékok parkja, a Városligetben.