A készülő Harry Potter-sorozat alaposan lázban tartja a rajongókat.
A készülő Harry Potter-sorozatról folyamatosan jelennek meg az újabbnál újabb hírek, nemrégiben például kiderült, kik fogják alakítani a Weasley-család egyes tagjait. A Golden Trió, azaz Harry, Ron és Hermione kiléte pedig már jó ideje ismert. Sőt, valójában szinte a teljes szereplőgárdát bejelentették már, Voldemortot kivéve.
A sötét nagyúr megformálása kapcsán az eredeti filmek sztárja, Ralph Fiennes is megszólalt korábban, aki elmondta, nagyon örülne, ha Cillian Murphy venné át tőle a stafétát. Na, de vajon mit szól ehhez Oppenheimer színésze? Nos, nagyon úgy fest, hogy Murphy kategorikusan kijelentette, nem ő lesz Voldemort.
A színész a Happy, Sad, Confused podcast műsorában szerepelt szeptember 11-én, ahol végleg eloszlatta a találgatásokat, legalábbis azt mondta, egyelőre irányába semmiféle megkeresés nem érkezett.
A gyerekeim néha mutatnak nekem ilyen híreket, de én semmit nem tudok erről
– magyarázta, valamint hozzátette, szerinte Ralph Fiennes ikonikus alakítását szinte lehetetlen lenne felülmúlni.
Rendkívül nehéz bármit is követni, amit Ralph Fiennes csinál. Ő egy igazi legenda. Sok szerencsét annak, aki átveszi a szerepet
– mondta Murphy, majd viccelődve hozzátette:
Nagyon ragaszkodom az orromhoz, nem adnám oda a szerep kedvéért.
Az új sorozat előreláthatóan 2027-ben debütál majd, Dominic McLaughlin lesz Harry, Alastair Stout játssza Ront, míg Arabella Stanton alakítja Hermionét.
Ahogyan azt itt, az ELLE oldalán is megírtuk a Draco Malfoy-t megformáló Tom Felton neve is felmerült, hogy ő alakíthatja Voldemortot. Első körben a rajongók azt tippelték, hogy Felton a saját filmbéli apja szerepében térhet vissza, ám nemrég kiderült, ez nem fog megtörténni. Most pedig arról meg a találgatás, hogy akár Voldemort karakterét öltheti magára. Egyelőre nem tudni viszont, hogy mi lesz, mert az új Voldemortról továbbra sem rántották le a leplet a készítők.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!