Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Encanto

Ez a rajzfilmsláger tartja lázban egész Amerikát

2022. február 01.

1 perc olvasás

ELLE

zene kultúra film filmzene rajzfilm sláger
Ez a rajzfilmsláger tartja lázban egész Amerikát

Nem beszélünk Brunóról – de ki is az a Bruno, aki a slágerlisták élére tört? 


Nem csupán a TikTokot hódította meg a Disney legújabb egész estét animációs filmjének, az Encanto-nak a betétdala – a We Don’t Talk About Bruno már az amerikai slágerlisták élén is megvetette a lábát. Lin-Manuel Miranda fülbemászó szerzeménye jelenleg (több mint 34 millió stremeléssel) a Billboard Hot 100-as lista első helyén áll, ezzel nemcsak Adele Easy on Me című visszatérő slágerét utasította maga mögé, de hivatalosan is az elő Disney-dal lett, amely az 1993-as Aladdin főcímdala óta listavezető helyen szerepel.

Ez a bravúr még a Jégvarázs Oscar-díjas főcímdalának, a Let It Go-nak sem sikerült, az ugyanis megjelenése után a lista 5. helyéig tudott csak felkapaszkodni.

Na de ki is az a dalban emlegetett Bruno? Az Encanto című fantasy-vígjáték egy kolumbiai család, a Madrigálok történetét mutatja be, akik Encanto nevű városukban varázslatos képességekre tesznek szert. A főszereplő lány, Mirabel családja varázserejének megmentéséért küzd – nagybátyja pedig nem más, mint Bruno, aki a jövőbelátás képességével bír. Ahogy azt a dalszöveg alapján is sejthetjük, egy családi konfliktus miatt Bruno nevét sem nagyon emlegetik, noha a férfi fontos szerepet játszhat abban, hogy Mirabel sikerrel jár-e.

@kai_martinez__ #wedonttalkaboutbruno #encanto #disney #bts #dance #colombia #christmas2021 We Don't Talk About Bruno - Carolina Gaitán - La Gaita & Mauro Castillo & Adassa & Rhenzy Feliz & Diane Guerrero & Stephanie Beatriz & Encanto - Cast

Az animációs film szereplőinek olyan amerikai és dél-amerikai származású színészek kölcsönzik a hangjukat, mint például Stephanie Beatriz, John Leguizamo, Mauro Angie Cepeda vagy Wilmer Valderrama.

Forrás: CNN

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A 25 legjobb...
1

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ez a világ 1...
2

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Mennyit tuds...
3

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Új, döbbene...
4

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ez is az ala...
5

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

10 horror fi...
6

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

30 ikonikus...
7

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Csak az embe...
8

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Ezek is érdekelhetnek

Színházi ősz...

Színházi ősz 2026: ezekre a budapesti bemutatókra érdemes jegyet váltani

2026.08.31. 8 perc olvasás

kikapcsolódás

Mit árul el...

Mit árul el az intelligenciádról a kedvenc zenéd?

2026.08.24. 4 perc olvasás

Music

Bródy Jánost...

Bródy Jánostól Azahriahig: hogyan talál egymásra három generáció ugyanazon a színpadon?

2026.07.20. 4 perc olvasás

Sziget Fesztivál

Nem fogod el...

Nem fogod elhinni, hogy melyik magyar előadóért rajong a háromszoros világbajnok Armand Duplantis

2026.07.16. 2 perc olvasás

Sportoló

3 színházi e...

3 színházi előadás: női történetek a reflektorfényben, amelyek sokáig veled maradnak

2026.04.25. 7 perc olvasás

AJÁNLÓ

Valódi átala...

Valódi átalakulás jöhet? Így reagáltak a magyar filmesek Magyar Péter győzelmére

2026.04.14. 2 perc olvasás

Movie

Miért leszün...

Miért leszünk lúdbőrösek a zenétől – és miért nem mindenki?

2026.03.18. 5 perc olvasás

Libabőr

Demi Moore l...

Demi Moore lánya egyre sikeresebb zenészként, így támogatja a színésznő

2026.03.01. 3 perc olvasás

Singing

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves