"Én most már örökké repülni fogok"

Női testábrázolások a Mazel Tovban

Fajgerné Dudás Andrea: Paradicsomi délután

Az évszázadokon keresztül uralkodó szemlélet, amely a nőt anatómiai tulajdonságai- vagy éppen azok hiányai mentén értelmezte, identitását pedig a család és a házimunka primátusában határozta meg, néhány évtizede indult foszlásnak. Oltai Kata, az Én most már örökké repülni fogok című kiállítás kurátora szerint a ’80-as évek második felében jelent meg a hazai képzőművészetben az az attitűd, amely a háziasszony hagyományos szerepmodelljét problematizálta, és ami sokszor egybeesett a női, esetleg a nemi identitás kérdésfeltevéseivel is.

A mostani kiállítás bemutatja Ujj Zsuzsi első fotóit, melyek először vetették fel a hazai képzőművészeti közegben a saját (női) testtel való játékot; Fajgerné Dudás Andrea a patriarchális dominanciát karikírozó fotóit; Szabó Eszter Ágnes kortárs „hímzőművész” munkáit (akit leginkább nagymamája, Zalai Imréné okán ismerhetünk); és Oláh Orsolya szatirikus, vagy éppen szívbemarkoló hétköznapi jeleneteket ábrázoló festményeit. Gáldi Vinkó Andi a kiállított munkáiról külön is mesélt az Elle-nek.

Epilálás és mélyebb rétegek

Gáldi Vinkó Andi

Milyen munkákat láthatunk tőled a kiállításon?

Egy új munkám látható majd, amely egy kollaboráció Alessia Di Pasquale művésszel, akivel már több projekten dolgoztam Londonban, például a Hoxton Gallery számára. A munka címe Excuse me! / Elnézést!, amely arra reagál, hogy a mostani kortárs fotóban a feminista alkotásoknál sokszor olyan testtel kapcsolatos kérdéseket feszegetnek, amelyek talán megkérdőjelezhetőek. A szőr, a súly, a menstruációs ciklus mind fontosak, és ahhoz segítenek hozzá, hogy a saját test felhasználásával milyen más, általános női szempontrendszerről beszéljenek. A kiállított fotók újrafotózott kollázsok, melyeken a Victoria and Albert Múzeum gyűjteményének szobortárából ismert női alakok felfedik a valóságot a feminizmus kérdéseiről. Érdekes, hogy a márványszobor jellegzetessége, hogy szőrtelen, így az epilálás itt nem kérdés. Miután lefotóztuk a számunkra fontos női alakokat, epiláltuk a hónaljukat, és alatta mélyebb rétegekre próbáljuk a figyelmet irányítani. A sorozat egyébként Oltai Kata felkérésére készült egy korábbi kiállítás kapcsán, mely Komfort néven futott és női testképek kérdéseiről szólt.

Azt írja a kiállítás ajánlója, hogy ma már inkább a környezetedben lévő nőket figyeled és „kevesebb humort alkalmazol” a fotózásban. Mi váltotta fel az iróniát, mi izgat a női testábrázolásban?

Harminc felett egy nő rengeteg mindent újraértékel és átgondol. Dolgok, amik régebben fontosnak tűntek, átértékelődtek. Az irónia szerintem sosem vész el, csak mélyül. Intelligensebb lesz. A női testben az érdekel, ami a világban jelenleg sokakat: hogy a női szem és szemléletmód mennyi mindent jelenthet. Az egész gender- és feminista kérdés most nagyon hot topic – mind a divatban, mind a művészetben. Nő vagyok, és nőként fotózni nőket egészen más attitűdöt kíván.

Hol és min dolgoztál mostanában, és mik a közeljövő tervei?

A hol nehéz kérdés. Jelenleg inkább az foglalkoztat, hogy hol alkossak, hol éljek. London, New York és Párizs között ingázom, és újabban próbálok sokat itthon lenni. Márciusban Berlinbe utazom, ott jelenik meg az első könyvem, a Paradisco. Ez egy elég hosszú út lezárasa. Utolsó fázisában tart a könyv layout verizója, szóval most már hamarosan nyomtatjuk.