Berend Nóra: „Fontosnak tartom, hogy reálisan lássuk a múltat”

Fantasztikus nők, lenyűgöző életutak – Incredible women sorozatunkban olyan inspiráló történeteket mutatunk be, melyekből mindenki erőt meríthet. Ezúttal Berend Nórával, a Cambridge-i Egyetem történészével beszélgettünk.

Miközben a 70-es évek végének Magyarországán a „narancs jött a boltba” információ elterjedése után sorban álltak a ritka gyümölcsért a kisgyerekes szülők, addig a tinédzser Nóra valódi narancsfák édes illatát szagolgatta egy kaliforniai kertben. Négy évvel később már az égig érő New York ejtette ámulatba és rabolta el a kamasz szívét a Kádár-korszak akkori szürkés állóvizéhez képest lenyűgöző mozgalmasságával. Édesapja, Berend T. Iván egykori MTA-elnök külföldi ösztöndíjai megmutatták neki a nyugati világot, az utazások közti itthonlétek alatt pedig megtapasztalta a puhuló egypártrendszer intellektuális elitjének társasági életét. Mire eljött az egyetemi felvételi ideje, szinte biztos volt a dolgában: tudós lesz, külföldi karrierrel.

„Az ELTE-re még nyilván apám hatásaként felvételiztem, de a vége felé már teljesen önálló és tudatos döntés után költöztem Franciaországba.” Éppen a rendszerváltás évében, amikor a kopott pesti bérházak között íródott a történelem. „Végtelen boldogságot éreztem, és nem zavart, hogy éppen akkor költöztem el, amikor itt megfordult a világ. Ráadásul elég gyorsan megtapasztaltam a magyar demokrácia sajátosságait, az apámat például beperelték csak azért, mert egy külföldi újságíró kérdésére elmondta a véleményét a politikában feléledő antiszemitizmusról.”

Innentől soklépcsős és sokországos tudományos pályát épített fel magának, amit nagyon akart, és amiért keményen megküzdött. Eleinte a párizsi posztgraduális szemináriumok huszadik percétől már alig értette a nyelvet, annyira elfáradt a koncentrálásban, elmondása szerint hónapokon át franciául gyakorolt még álmában is, majd a New York-i Columbia Egyetemen szerzett előbb Master, aztán PhD-fokozatot. Utána Londonban tanított egy évig, aztán a világ talán legnevesebb egyetemére került: Cambridge-ben bő húsz éve oktatja a… kiket is? Vajon a világ legpengébb elméjű diákjait, vagy a leggazdagabb szülők gyerekeit? Mindkettőből van, főleg a rendkívül magas szintet intenzíven akaró okos diákból rengeteg. Nóra imád velük dolgozni, dicséri az egyetemváros oktatásának kivételes minőségét, miközben „totál röhejesnek” tartja az osztálytársadalmi státuszokat, címeket és avítt szokásokat. Például az ebédlőben a tanárok székei és asztalai dobogóra állítva magasabban helyezkednek el a diákokénál, és különb ételt is kapnak úgy, hogy például az EU-ból érkezőknek csak a tandíja bő tízmillió forint per év. Plusz lakhatás költségei, egyebek. Aki itt tanít, az persze nemcsak kiváló pedagógus, hanem jellemzően nemzetközi hírű tudós, a tanulmányaival, könyveivel, konferencia-előadásaival ő is nemzetközi szakmai tekintélyre tett szert a középkorkutatás területén az elmúlt két évtizedben. „Fontos kitűzni a célt, amit szeretnénk elérni, és azért aztán keményen meg kell dolgozni. Másrészt olvasok sokat a múltról, fontosnak tartom, hogy ismerjük, reálisan lássuk a múltat és megpróbáljunk tanulni belőle.”

Sok vita kíséri a mai magyar közoktatás által használt tankönyveket, és ő is elkeserítőnek tartja, hogy a tudományos kutatások eredményeitől milyen messze van az, amit a gyerekeink fejébe gyömöszölnek. István királyról szerinte szinte csak tévképzetek élnek Magyarországon a kereszténység felvételének valódi okától a Szent Jobbig, ami csupán egy mítosz. Mátyás király esetén pedig a tudomány mai állása szerint „semmi nem igaz abból, hogy nagy törökverő lett volna.”

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. októberi lapszámában jelent meg.