Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A legmenőbb új filmekkel jön a CineFest

2014. szeptember 09.

2 perc olvasás

film ajánló cinefest fesztivál filmfesztivál miskolc
A legmenőbb új filmekkel jön a CineFest

A miskolci fimfesztiválon idén is számos nagyon várt filmet mutatnak be


A versenyszekcióból már régóta kíváncsiak vagyunk a Mommy és Az origó (I Origins) című filmekre, előbbit Cannes-ban mutatták be, utóbbit pedig a Sundance-en. De ezeken kívül szurkolunk a három magyar filmnek is, leginkább Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotásának. A film az Amerikából indult mumblecore hazai darabja. A mumblecore azokat a filmeket jelöli, melyeket kevés pénzből, félamatőr körülmények között forgattak és általában a huszonévesek útkereséséről szólnak. Reisz Gábor filmje is ilyen, őszintén mutatja be főhőse szerethető, de azért kissé szánalmas szakítás utáni lábadozását, megfűszerezve vicces, tipikusan magyar helyzetekkel.

Szintén a versenyszekcióban vetítik a Whiplash című amerikai filmet, mely elnyerte idén a Sundance-en a zsűri és a közönség nagydíját is és egy dzsesszdobosnak tanuló fiú és kíméletlen tanárának kapcsolatáról szól.

Versenyen kívül végre elérkezik hozzánk Richard Linklater Sráckor (Boyhood) című filmje, melyet tizenhárom éven keresztül forgattak és egy fiú (Ellar Coltrane) férfivá válásáról szól, a szüleit Patricia Arquette és Ethan Hawke alalkítják.

Ezen kívül első és talán utolsó alkalommal láthatjuk A felszín alatt (Under the skin) című sci-fi thrillert, mely arról híres, hogy Scarlett Johansson űrlényt alakít benne, aki gyönyörű nő képében férfiakat csábít el.

Elcsíphetjük a Kétarcú január című thrillert is Kirsten Dunst és Viggo Mortensen főszereplésével, melyet A tehetséges Mr. Ripley írónője jegyez és Hossein Amini rendezte, aki eddig forgatókönyvíróként dolgozott olyan filmeken, mint például a Drive (Gázt!).

A fesztivál alatt a nagyjátékfilmeken kívül dokumentumfilmeket, animációs- és rövidfilmeket is bemutatnak, és számos kísérőprogram, például koncertek közül lehet válogatni. A részletes program a Jameson CineFest honlapján található.

Rovatfotó: Profimedia - Red Dot

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez a világ 1...
1

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

10 horror fi...
2

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Mennyit tuds...
3

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

30 ikonikus...
4

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

A 25 legjobb...
5

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ez is az ala...
6

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Csak az embe...
7

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Új, döbbene...
8

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ezek is érdekelhetnek

Turbózd fel...

Turbózd fel őszi-téli ruhatárad az ELLE DESIGN POP-UP eseményen

2025.11.14. 11 perc olvasás

ELLE DESIGN POP-UP

Millie Bobby...

Millie Bobby Brown hálós ruhája felrobbantotta az internetet, merész darabot választott a színésznő

2025.11.10. 2 perc olvasás

Dress

Sadie Sink e...

Sadie Sink ebben a káprázatos Prada szettben érkezett a Stranger Things premierjére – fotók

2025.11.07. 2 perc olvasás

Outfit

Top 6 horror...

Top 6 horrorfilm a Netflixről, amit érdemes Halloweenkor megnézned

2025.10.27. 4 perc olvasás

Stream

Kim Kardashi...

Kim Kardashian bőrfűzős ruhája mindent vitt Londonban – mutatjuk a fotót

2025.10.23. 2 perc olvasás

Dress

Mia Goth tel...

Mia Goth teljesen átlátszó ruhájáról beszél most mindenki – itt van róla a fotó

2025.10.22. 2 perc olvasás

Filmpremier

Káprázatos –...

Káprázatos – Jennifer Lawrence merész hát nélküli ruháját akarja most mindenki

2025.10.18. 2 perc olvasás

Dress

8 halloweeni...

8 halloweeni program, amit imádni fognak a gyerekek

2025.10.09. 4 perc olvasás

Halloween

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves