A nyár nem csak utazásról és pihenésről szólhat – ilyenkor a világ legfontosabb művészeti intézményei is különleges tárlatokkal készülnek.
Idén öt olyan kiállítás is nyílt Európa-szerte, amely nem csupán a látvány miatt emlékezetes, hanem az általa felvetett kérdések és történetek miatt is. Klasszikus életművek, társadalmi kérdéseket feszegető alkotások, elfeledett vagy épp újra felfedezett női művészek is szerepelnek az idei nyár legizgalmasabb programjai között.
Andy Warhol neve mára egyet jelent a pop arttal. A londoni Tate tárlata több, mint nyolcvan alkotáson keresztül mutatja meg, hogyan változott a művész stílusa az 1950-es évektől az 1980-as évek végéig. A kiállítás nemcsak a legismertebb képeket (Marilyn Monroe, Campbell-levesdobozok) vonultatja fel, hanem kevésbé látott sorozatokat is, például a Ladies and Gentlemen-t, amelyben Warhol drag queeneket és transznemű nőket ábrázolt. A művek egyszerre személyesek és politikusak, reflektálnak az identitásra, a láthatóságra és a nyilvánosság erejére. A tárlat jó alkalom arra, hogy Warholt ne csak popkulturális jelenségként, hanem társadalomkritikus alkotóként is értelmezzük.
Cindy Sherman önarcképei régóta feszegetik a női szerepek és társadalmi elvárások határait. A spanyol szigeten, Menorcán megrendezett kiállítása egy régi katonai kórház terében kapott helyet, ami már önmagában is különleges atmoszférát teremt. A válogatás Sherman legismertebb sorozatait mutatja be – köztük a Untitled Film Stills és a Grandiose Society Portraits című munkákat –, de a rendezés szándékosan visszafelé halad időrendben. Ez a struktúra lehetőséget ad arra, hogy ne a fejlődési ívet lássunk, hanem különböző korszakokat egymás mellett értelmezzünk. Sherman képei nemcsak azt kérdezik meg, hogyan jelenik meg a női arc a médiában, hanem azt is, mennyire függetlenek ezek a képek attól, amit a társadalom sugall róluk.
Edvard Munch neve leginkább a „A sikoly” című festményével forrt össze, de az oslói Munch Múzeum nyári tárlata ennél jóval többet mutat meg belőle. A Lifeblood című kiállítás olyan alkotásokat állít középpontba, amelyek a művész életének és munkásságának közös nevezőjét keresik: azt az érzelmi és pszichológiai intenzitást, amely végigkísérte pályáját. A festmények a szerelem, a félelem, a betegség és a halál témáit járják körül – olyan elemi kérdéseket, amelyek Munchot a modern művészet egyik úttörőjévé tették.
Wolfgang Tillmans fotóművészete az elmúlt három évtizedben folyamatosan bővült és változott. A párizsi Pompidou Központban nyílt kiállítás egyszerre retrospektív és kortárs reflexió. Tillmans képei sokszor dokumentarista jellegűek – klubélet, magánélet, városképek, portrék –, de alkotásait meghatározza az a fajta érzékenység, amellyel képes az apró részletekben is meglátni a jelentést. A kiállítás különleges installációs megoldásai – például a padlóra helyezett fotók és az eltérő méretű nyomatok – a galériateret is aktív résztvevővé teszik. A látogató nemcsak nézőként van jelen, hanem a képek által körülölelt térben is új pozícióba kerül.
Suzanne Duchamp neve ritkán szerepel a művészettörténet nagy fejezeteiben, pedig munkássága legalább olyan izgalmas, mint híresebb testvéréé, Marcel Duchampé. A zürichi kiállítás ezt a hiányt igyekszik pótolni. A világon első alkalommal tiszteleg művészete előtt retrospektív kiálítás keretében egy múzeum. A kiállításon a dadaizmushoz és korai modernizmushoz kapcsolódó művek – kollázsok, kéziratok, festmények – egy olyan alkotót mutatnak be, aki saját hangot talált egy férfiak uralta korszakban. Suzanne Duchamp munkái nemcsak művészi szempontból érdekesek, hanem történetileg is: segítenek megérteni, milyen nehézségekkel küzdöttek azok a női alkotók, akik a 20. század elején próbáltak érvényesülni.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!