Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

KALANDOK A VÁSZNON

5 könyvadaptáció, amit már nagyon várunk

2022. május 07.

4 perc olvasás

Kovács Gréta

könyvek könyv Netflix olvasás szabadidő könyajánló
5 könyvadaptáció, amit már nagyon várunk

Hamarosan bemutatásra kerülnek az idei év legjobban várt könyvadaptációs filmjei, melyek a regények elsöprő sikerei alapján hatalmas népszerűségnek fognak örvendeni a mozivásznon is. 


A világ legjobb regényeiből már jónéhány változat került megfilmesítésre a mozikban és a tévék képernyőin – szerencsére az idei évben sem lesz ez másként. A filmek vizuális látványvilága sok esetben túl szárnyalja a megírt regények történetét, ezért most elhoztuk 2022 legizgalmasabb könyvadaptációit, melyeket premierjét már alig várjuk!

Egy nap (One Day)

David Nicholls bestseller regényéből, az Egy nap című novellából korábban készült már egy mozifilm Anne Hathaway és Jim Sturgess szereplésével, ám a nagy sikerre való tekintettel most egy sorozatot készítenek a drámával.

A történet Emmy Morley és Dexter Mayhew életét követi nyomon, akik 1988-ban találkoztak először az egyetemen, utána pedig kisebb-nagyobb kihagyásokkal újra találkoznak egymással. *Vigyázat, spoiler!* Az ismerettségből először barátság lesz, aztán eltávolodás, később pedig mindent elsöprő szerelem, melynek nem happy end lesz a vége. *Spoiler vége* A sorozat forgatása már elkezdődött, várhatóan 2022 végén lesz elérhető.

David Nicholls: Egy nap (2967 Ft)

A film hatalmas sikert aratott.
Fotó: Libri
 

Halál a Níluson

A Gyilkosság az Orient expresszen után Kenneth Branagh Agatha Christie másik nagy sikerű krimijéből, a Halál a Nílusonból készített filmadaptációt, melyet jelenleg is játszanak a magyar mozik. A történet szerint Hercule Poirot a világhírű nyomozó éppen vakációra indul egy luxushajóra, ám a detektív ezúttal sem pihenhet, ugyanis egyik éjjel váratlanul eldördül egy pisztoly. A fedélzeten mindenki gyanús, Poirot pedig a tőle jól megszokott módszerességgel göngyölíti fel a rejtélyt. A film előzetesét itt nézheted meg.

Agatha Christie: Halál a Níluson (3400 Ft)

Halál a Níluson
Fotó: Libri
 

 

A felnőttek hazug élete

Elena Ferrante olasz írónő legutóbbi regényét, A felnőttek hazug élete című könyvet tévésorozattá kívánja alakítani a Netflix, mely remélhetőleg még idén a képernyőre kerül. A történet az olaszországi Nápolyban játszódik és egy fiatal lány felnőtté válását követi nyomon a ’90-es évek táján. Mielőtt azt hihetnénk, nem egy tipikus tinisorozatról lesz ró, hiszen a könyv olyan fontos témákat boncolgat, mint az identitás megtalálása és a személyiség kiválasztása, valamint az útkeresés és az igazság kiderítése.

Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete (3790 Ft)

A felnőttek hazug élete
Fotó: Libri
 

A láthatatlan fény

Anthony Doerr író Pulitzer-díjas háborús drámaregényét, A láthatatlan fény című művet is meg kívánja filmesíteni a Netflix, mégpedig sorozat formájában. A sorozat főszereplőjének már ki is választották Aria Mia Lobertit, ám a többi szereposztás még nem publikus.

A történet a hatéves kora óta van Marie-Laurie életét követi végig a II. világháború alatt. Bár a lány nem tud róla, mégis egy hatalmas gyémántot rejteget, melyet a nácik mindenáron meg akarnak szerezni – Marie-Laurie közben közel kerül egy fiatal német fiúhoz, Wernerhez, aki akaratán kívül lett náci katona. *Vigyázat spoiler!* A két szerelmes fiatal csak túl szeretné élni a II. világháború borzalmait, ám ez nem biztos, hogy sikerül nekik. *Spoiler vége*

Anthony Doerr: A láthatatlan fény (4479 Ft)

A láthatatlan fény
 

A szerencse lánya

A 2015 egyik legsikeresebb női regényéből, 38 nyelvre lefordított, Jessica Knoll által írt Szerencse lánya című könyvből forgat filmet a Netflix – a premier dátuma pedig nyárra várható. A címétől eltérően ez nem egy habkönnyű történet lesz, hanem egy thriller, melynek főszereplője Mila Kunis, producere pedig Reese Witherspoon.

A történet szerint adott egy 28 éves tehetséges, munkájában is sikeres, gyönyörű lány, aki mindent megkap az élettől - tinikorának múltja mégis tele van borzalmasabbnál borzalmasabb dolgokkal, melyek folyamatosan kísérik őt. Ahogyan megismerhetjük a főszereplő, Ani életét, olyan kérdések kerülnek boncolgatásra, miszerint mikor lehet valaki igazán boldog, illetve gyerek fejjel vajon büszkénk lennénk-e arra a felnőttre, akivé lettünk.

Jessica Knoll: Szerencse lánya (3324 Ft)

Szerencse lánya
Fotó: Libri
 

 

MÉG TÖBB FILMES ÚJDONSÁG

A 7 legjobb kosztümös sorozat

A 10 legjobb romantikus film a Netflixen

A 10 legjobb vígjáték a Netflixen

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
1

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról
2

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz
3

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!
4

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!

2023.05.10. 1 perc olvasás

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
5

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

30 ikonikus hollywoodi barátság
6

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
7

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!
8

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

ezek is érdekelhetnek

Megérkezett a Bridgerton bakivideója, ezek voltak a 2. évad legviccesebb pillanatai

Megérkezett a Bridgerton bakivideója, ezek voltak a 2. évad legviccesebb pillanatai

2024.03.27. 1 perc olvasás

SEASON 2

5 romantikus könyv, amit érdemes elolvasnod tavasszal

5 romantikus könyv, amit érdemes elolvasnod tavasszal

2024.03.25. 4 perc olvasás

KÖNYVAJÁNLÓ

A Bridgerton sztárja hatalmas titkokat árult el a sorozat folytatásáról

A Bridgerton sztárja hatalmas titkokat árult el a sorozat folytatásáról

2024.03.21. 2 perc olvasás

SEASON 3

Videó: Izgalmas részlet érkezett a Bridgerton 3. évadából, romantikusan folytatódik a sorozat

Videó: Izgalmas részlet érkezett a Bridgerton 3. évadából, romantikusan folytatódik a sorozat

2024.03.20. 1 perc olvasás

SEASON 3

Imádják a nézők a Netflix új sorozatát, ezt kell tudnod a Szuperszexről

Imádják a nézők a Netflix új sorozatát, ezt kell tudnod a Szuperszexről

2024.03.08. 2 perc olvasás

SUPERSEX

A 8 legjobban várt premier márciusban

A 8 legjobban várt premier márciusban

2024.03.02. 4 perc olvasás

PREMIER

5 könyv, amit el kell olvasnod márciusban

5 könyv, amit el kell olvasnod márciusban

2024.03.01. 4 perc olvasás

KÖNYVAJÁNLÓ

Rengeteg bakit vettek észre a Netflix sorozatában, ezekben hibáztak az Egy nap alkotói

Rengeteg bakit vettek észre a Netflix sorozatában, ezekben hibáztak az Egy nap alkotói

2024.03.01. 2 perc olvasás

ONE DAY

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves