Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

2020-ban nők tarolnak az akciófilmekben

2020. február 11.

3 perc olvasás

akciófilm charlie angyalai egyenjogúság fmeinizmus Kristen Stewart margot robbie
2020-ban nők tarolnak az akciófilmekben

Az eddig férfiak uralta filmes műfaj 2020-ban végre a nőkről szól.


Ma már szokás szerint akciófilmként definiáljuk az olyan filmeket, amelyekre azonnal rásüthetjük, hogy "leginkább a férfiakat érdekli": robbanás, verekedés, üldözés és hasonló elemekre gondolunk. Ideje lenne változtatni ezen. Az egyik legfontosabb újítás, ami 2020-ban felütötte a fejét, az egyre több női főszereplővel és rendezővel bíró akciófilm, ami végső csapást mér a szinte csak férfiakból álló kategória fellegvárára. Idén a rengeteg pénzből készült, előre kasszasikernek elkönyvelt filmek főszereplői a hősnők, akár szupererővel bírnak, akár nem. Egyre több filmet rendez nő, annak ellenére, hogy a férfi és női rendezők közötti szakadék nagyon elszomorító: 100 hollywoodi filmből mindössze tizenkettőt rendez nő.

Február hatodikán változás indul az iparban, méghozzá A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) című filmmel, Harley Quinn, a DC Comics egyik legnépszerűbb karaktere visszatér a képernyőre. A filmben Quinn mellett csak nőkből álló szuperhősöket láthatunk majd: Fekete Kanári, Vadásznő, Renee Montoya és Cassandra Cain. A filmet a kínai származású Cathy Yan rendezte, akit Margot Robbie választott, mivel producerként is részt vett a film elkészítésében. Robbie szerint egyszerű oka van, amiért Yan-ra esett a választása: "Óriási szükség van az akciófilmek emancipációjára."

Diána, az amazon hercegnője idén nyáron érkezik a mozikba a Wonder Woman 1984 című filmmel. A főszereplő természetesen Gal Gadot lesz, a rendező pedg Patty Jenkins, aki 2004-ben Oscar-díjat szerzett Charlize Theronnak A rém című filmmel (Jenkins-t később kirúgták a Marvel Thor: Sötét világ forgatásáról, majd egy férfivel helyettesítették). A Wonder Woman első rész sikereinek köszönhetően (821 millió dolláros bevételt hozott, ami rekordszámú egy női szuperhőstől), a második részért a rendező 9 millió dollárt kap.

Gal Gadot a Wonder woman 1984 c. filmben.

A Marvel a Wonder Womanre válaszul hozta létre a Fekete özvegyet, ami az egykori orosz kém, Natasha Romanoff első szóló filmje (addig nyolc filmben szerepelt). Az ő karakterét már a kezdetektől Scarlett Johansson játssza, a rendező pedig az ausztrál Cate Shortland, aki azelőtt drámákra specializálódott.

A Marvel új filmje, a november 6-án debütáló Örökkévalók egy új szuperhőscsapatot mutat be, a Bosszúállók után. A filmben szerepelni fog Angelina Jolie, Salma Hayek a rendező pedig Chloé Zhao.

Liu Yifei, színésznő, modell és énekes játssza Mulan karakterét az 1998-as Disney animációs film élőszereplős változatában. A filmet az új-Zélandi Nicky Caro rendezi, akinek munkásságában eddig leginkább életrajzi filmek szerepeltek.

Kristen Stewart, Naomi Scott és Ella Balinska a Charlie angyalai c. filmben.

A '70-es évekbeli Charlie angyalai című filmsorozat is vérfrissítést kapott, a tavaly megjelent film húzónevei Kristen Stewart és Elizabeth Banks. Utóbbi írta, rendezte, producere és még főszereplője is a filmnek. "Nem szuperhősöket akartam reprezentálni, hanem egyszerű dolgozókat." - mondta. "Ma az igazi egyenlőség azt jelenti, hogy a nőket is megbízzuk bármilyen feladattal, legyen az akármennyire veszélyes."

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
1

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!
2

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
3

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!
4

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

30 ikonikus hollywoodi barátság
5

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
6

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz
7

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról
8

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

ezek is érdekelhetnek

Margot Robbie Oscar-díjátadón viselt ruhájáról furcsa teória terjeng

Margot Robbie Oscar-díjátadón viselt ruhájáról furcsa teória terjeng

2024.03.11. 2 perc olvasás

Black Barbie

Margot Robbie rózsaszín Chanel szettjéért rajonganak a nők, hihetetlenül csinos

Margot Robbie rózsaszín Chanel szettjéért rajonganak a nők, hihetetlenül csinos

2024.02.13. 2 perc olvasás

Rózsaszín mindenhol

2024 legtrendibb hajszíne: a vajkrémes szőke

2024 legtrendibb hajszíne: a vajkrémes szőke

2024.02.10. 3 perc olvasás

NEW TREND

 Margot Robbie rózsaszín magassarkúját akarja most mindenki, így viselheted tökéletesen

Margot Robbie rózsaszín magassarkúját akarja most mindenki, így viselheted tökéletesen

2024.02.02. 2 perc olvasás

Barbie cipő

Felháborodott az internet az Oscar-jelöltek listáján, ezt a színésznőt hiányolják

Felháborodott az internet az Oscar-jelöltek listáján, ezt a színésznőt hiányolják

2024.01.24. 2 perc olvasás

OSCAR 2024

Margot Robbie csíkos blézere lesz 2024 legmenőbb trendje

Margot Robbie csíkos blézere lesz 2024 legmenőbb trendje

2024.01.18. 2 perc olvasás

Változó divat

Kinek állt jobban? Margot Robbie és Emily Blunt hasonló ruhában jelentek meg

Kinek állt jobban? Margot Robbie és Emily Blunt hasonló ruhában jelentek meg

2024.01.10. 2 perc olvasás

RED CARPET

Margot Robbie felvette az év legdivatosabb ruháját, imádják a rajongók

Margot Robbie felvette az év legdivatosabb ruháját, imádják a rajongók

2024.01.05. 1 perc olvasás

Barbie Style

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves