Elveszett jelentés – Interjú Marozsán Erikával

Ha visszanéz, mintha nemcsak egy másik évezredben,  de egy másik bolygón is kezdte volna az életét, mondja Marozsán Erika, minket pedig most éppen az elmúlt húsz éve érdekelt.

2001-ben az ő címlapjával indult a magyar Elle, 2020-ban pedig a vele készült New York-i beszélgetéssel búcsúzunk a laptól.

ELLE: Hogyan emlékszel a 2001-es önmagadra?

Marozsán Erika: Akkoriban kezdett beindulni igazán a filmes karrierem. Még előttünk volt a Szomorú vasárnap elképesztő nemzetközi sikere, de már túl voltunk a film németországi díszbemutató-körútján, ahol megtapasztalhattam, milyen több ezer őrjöngve tapsoló ember előtt állni. Akkoriban sokat nevettünk azon, hogy egyik nap limuzinokban ülök, divattervezők öltöztetnek, és sorra adom az interjúkat a külföldi stáboknak, a következő napon meg a budapesti négyes-hatoson zötykölődöm a pályaudvarra, mert este Kaposváron játszom. Egyáltalán nem volt könnyű kilépni abból a családias színházi közegből, és hirtelen egy sokkal monumentálisabb és magányosabb miliőbe kerülni. Gyakran éreztem magam úgy, mint Scarlett Johansson az Elveszett jelentésben: ültem egyedül a szuperluxus szállodai szobámban, és sírtam. Minden nagyon kellemes volt, de valahogy mégsem volt otthonos.

De emlékszem a lap díszbemutatójára is, amely egy szokatlanul mondén és elegáns parti volt az Ybl-palotában, ahol az egész párizsi vezetés megjelent. A címlappal is ott találkoztam először, egy körülbelül 5 méteres nagyításban, ami kicsit sokkolt. Ekkor még sehol nem volt a szelfikultúra, sokkal kevésbé voltunk tisztában az arcunkkal, a kinézetünkkel. Emlékszem, először úgy néztem arra a címlapra, mint egy idegen nőre: hidegebbnek, elérhetetlenebbnek és sokkal szebbnek láttam magam a fotón.

ELLE: A rólad szóló anyag címe is Hozott szépség volt, és ez a szépség állandó témája lett az újságíróknak veled kapcsolatban, utáltad is rendesen. Azóta hogy állsz ezzel a kérdéssel?

Marozsán Erika: Valóban, sokáig az adottságaimat inkább takargattam és szégyelltem; jobban szerettem volna, ha a szépségem rejtettebb. Magyarországon akkoriban a szakmámban szépnek lenni nem volt igazán érdem, azt mondták, egy színésznő legyen inkább különös és megfejthetetlen, a szépségüket mutogassák a modellek. Ráadásul én a Balettintézetből indultam, márpedig a balett örökös küzdelem a testeddel, ami pedig arra tanított engem, hogy a siker csakis olyasmi lehet, amiért nagyon meg kell dolgozni. Tehát minden, ami csak úgy az ölembe hull, lopott érdem. Ilyen a szépség is, gondoltam legalábbis akkor, mert a régi képeimet ma visszanézve én is meglepődöm a különleges arcomon – amit akkor egyáltalán nem értékeltem. Most meg azon gondolkodom, vajon jobban ki kellett volna használnom ezt az adottságot? Több pimaszsággal és kevesebb önboncolgatással még sikeresebb lehettem volna? Jól bántam a fiatalságommal, a tehetségemmel, a szépségemmel? De azt hiszem, az életük felénél sokan felteszik magukban ezeket a kérdéseket.

ELLE: Nőként melyik időszakodban érezted magad leginkább csúcsformában?

Marozsán Erika: A harmincas éveimben. Akkorra már nagyjából tisztába kerültem az értékeimmel, túl voltam néhány nagyobb sikeren, és ekkor jött egy hatalmas szerelem is az életemben.

ELLE: És melyik fordulópontot élted meg nehezebben: amikor a harmincadik, a negyvenedik vagy az ötvenedik születésnapod felé közeledtél?

Marozsán Erika: Pont a harmincadiktól féltem a legjobban. Hiszen aki harminc, gondoltam, az már iszonyúan öreg, onnan már csak lefelé vezet az útja. Emiatt már egy-két évvel korábban szinte szűkölve féltem a harmincadik születésnapomtól, aztán mind közül ez lett a legszebb, majd a leggyönyörűbb évem következett. A negyvenedik szülinapom is csak egy kis melankóliát hozott, de most, a negyvenes éveim közepe óta újra előjött a pánik. Már tényleg nem vagyok fiatal, nemrég el is váltam – hogyan tovább?

ELLE: Megijeszt az egyedüllét?

Marozsán Erika: Nem mondom, hogy nincsenek komoly álmatlan éjszakáim emiatt. Közel az ötvenhez lehetek még újra szerelmes? A korombéli barátnőim nagy része egyedül van: házasságból léptek ki, őket hagyták ott, vagy soha nem is találtak maguknak megfelelő partnert. Sokuk szégyenkezik emiatt, mások teljesen lemondtak egy új kapcsolatról, és vannak, akik idősebb férfiak társaságát keresik, mert mellettük fiatalnak érezhetik magukat. Azt látom, hogy középkorúként e téren minden komplikáltabb. De azt is tudom, hogy megvan az a készségem, hogy egyedül is képes vagyok működtetni az életemet. Néhány éve belevágtam a producerkedésbe, amellyel szinte újra kellett építenem önmagam, és néha én is meglepődöm, honnan jön ez a bátorság. Szóval, ha mostantól így kell leélnem az életemet, azt is meg fogom oldani, és nem leszek miatta keserű.  (...)

Patakfalvi Dóra

A Marozsán Erikával készült teljes interjút az Elle magazin 2020. decemberi számában olvashatják.

ELLE 2020/12