Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Az otthon az, ahol boldog vagy

2020. szeptember 30.

4 perc olvasás

boldogság élet gyerekkor kapcsolat lezárás london
Az otthon az, ahol boldog vagy

Valami eltört bennem, aznap, amikor elhagytuk New Yorkot


Ahogy leszálltam Londonban, már azt terveztem, hogy milyen gyorsan mehetnék el innen. A szüleim és én New Yorkból költöztünk ide, amikor 11 éves voltam. Ne értsetek félre: szerettem – és szeretem – Londont. De valami eltört bennem, aznap, amikor elhagytuk New Yorkot. Lehet, hogy a szívem volt, de inkább úgy éreztem az agyam nem bírja elviselni: nem volt semmi értelme; tudtam, hogy én oda tartozom.

Úgy gondoltam magamra, mint Marty McFly a Vissza a jövőbe 2. című filmben, beragadtam egy rossz idősíkba. Ez volt talán az első alkalom, amikor igazán megértettem a tehetetlenségemet, mint gyerek – ha a szüleim azt mondják, hogy Londonba megyünk, akkor Londonban megyünk – és attól fogva, minden rosszért, ami velem történt a földrajzt okoltam, ami csak egy bonyolult módszer volt a szüleim hibáztatására. Az összes rossz kapcsolatom kamasz koromban (és felnőttként) nem történt volna meg New Yorkban. Biztos voltam abban, hogy a New York-i randizási lehetőség fantasztikus.

Az egyetem után állás kaptam a The Guardian újságnál és meggyőztem a lapot, hogy küldjenek ki New Yorkba helyszíni tudósítónak. West Villagebe költöztem, egy lakásba és az első reggel úgy éreztem, hogy lebegek. Nem volt bútorom és csak néhány barátom volt a városban, de boldog voltam. Minden taxi kürt, miden park, minden étel a helyi szupermarketben visszavitt a gyerekkoromba: az egész város a múltamat idézte, el voltam ragadtatva. Végre újra a megfelelő idősíkban vagyok. Az régóta várt boldogság körülbelül két hónapig tartott.

Bár még mindig a The Guardian újságnál voltam, több amerikai lapnak is bedolgoztam. Néha megkértek a szerkesztők, hogy menjek be egy kávéra és én bementem azokba csillogó irodákba, ahol a nők végigkopogtak a magas sarkú cipőikben és izgatottnak éreztem magam. Elfelejteném azt a zilált angolosságot és egy olyan helyen kellene dolgoznom ahol az edzőcipő tilos és a hajszárítás divatos. Elképzeltem, ahogy egy sofőr vezette céges autóval érkezem, a hírnevem mindenkiben félelmet kelt és minden ellenkező bizonyíték ellenére, azt gondolom, hogy Itt kellene lennem. Csak egy apró gond volt: hiányzott London. Szerettem a New York-i újságírókat, akikkel találkoztam, de a megunhatatlan ambíciójukat nehezen viseltem, mindig azt kérdezték eddig hol dolgoztam, megszállottan tudni akarták ki kapta a vezető hírt a különböző magazinoknál. Egyre jobban kerestem a kint élő britek társaságát, akik legalább annyira ambiciózusak voltak szakmailag, de ezt elrejtették a részegség sürgetőbb vágya alá. Ó, és a New York-i randizás? Egy újabb randi után egy újabb bunkóval, feladtam és vettem egy kutyát.

Kezdtem beismerni, hogy nem élvezem a New York-i életem, nagyon késő jöttem rá, hogy a várossal kapcsolatos érzéseim már a múlté. Nem New Yorkba akartam visszatérni, hanem a gyerekkoromhoz. A tinédzser éveim előtti időhöz, amikor anorexiában szenvedtem; mielőtt felnőttem, minden félelmetes felelősséggel együtt; mielőtt rossz fiúkat választottam, újra és újra. Nem Amerikát kerestem – egy újrakezdést. És azt nem tudod megvenni, még New Yorkban sem.

Nem sokkal azután, hogy erre rájöttem, találkoztam valakivel Londonban.

Pár hónappal később visszaköltöztem, hogy vele legyek. Ez alkalommal, minden megbánás nélkül szálltam fel a gépre. Eltöltöttem az időmet New Yorkban. Boldogan adtam fel a fantáziámat, mert hosszú időbe telt, amíg megértettem három elég nyilvánvaló dolgot: 1, az otthon nem ott van, ahol azt gondolod, hogy kellene, hanem ott van, ahol boldog vagy. 2, mindenki hibázik az életben, de ez rendben van. 3, egy munka sem éri meg, hogy egész nap magas sarkú cipőt viselj.

Most már a férjemmel – ő az, akiért otthagytam a várost – és a gyerekeinkkel látogatom meg New Yorkot, és ez így jó. Már nem szimbolizálja mind azt a rosszat, ami az életemben történt, hanem egy várost, ahol szerencsém volt születni, és amit elhagyok, hogy hazamenjek.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
1

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
2

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
3

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
4

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
5

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
6

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
7

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
8

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Ezek is érdekelhetnek

Így változott Katalin hercegné és Károly király kapcsolata az utóbbi időben, fontos dolog derült ki róluk

Így változott Katalin hercegné és Károly király kapcsolata az utóbbi időben, fontos dolog derült ki róluk

2024.04.28. 2 perc olvasás

ROYAL FAMILY

Nagy titok derült ki Vilmos hercegről és Katalin hercegné édesanyjáról, ilyen valójában a kapcsolatuk

Nagy titok derült ki Vilmos hercegről és Katalin hercegné édesanyjáról, ilyen valójában a kapcsolatuk

2024.04.13. 2 perc olvasás

ROYAL FAMILY

Meghan Markle ezért féltékeny Katalin hercegné és Harry herceg kapcsolatára

Meghan Markle ezért féltékeny Katalin hercegné és Harry herceg kapcsolatára

2024.04.11. 2 perc olvasás

Royal Family

Itt a bizonyíték: Kamilla királyné egyre közelebb kerül Vilmos herceghez - átalakult a kapcsolatuk

Itt a bizonyíték: Kamilla királyné egyre közelebb kerül Vilmos herceghez - átalakult a kapcsolatuk

2024.04.03. 2 perc olvasás

Royal Family

„20 éve viszonyom van a legjobb barátommal, aki nős”

„20 éve viszonyom van a legjobb barátommal, aki nős”

2024.03.27. 2 perc olvasás

KAPCSOLAT

Nagy titok derült ki Kamilla királyné és Vilmos herceg kapcsolatáról, ebben változott meg a leginkább

Nagy titok derült ki Kamilla királyné és Vilmos herceg kapcsolatáról, ebben változott meg a leginkább

2024.03.25. 1 perc olvasás

ROYAL FAMILY

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét a betegsége bejelentése után, itt vannak a részletek

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét a betegsége bejelentése után, itt vannak a részletek

2024.03.25. 2 perc olvasás

Royal Family

Katalin hercegné és Kamilla királyné között ezért olyan különleges a kapcsolat

Katalin hercegné és Kamilla királyné között ezért olyan különleges a kapcsolat

2024.03.01. 2 perc olvasás

Royal Family

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves