Hidzsáb és hullámok – Szörfös lányok Marokkóban

Wait your turn – várd ki a sorod. Ez a nagybetűkkel szedett, pirossal kiemelt felirat az első, amibe beleütközik a tekintetem, amikor leszállok az agadiri reptéren. Híresen türelmetlen emberként ezt könnyen magamra vonatkoztatom, és ekkor még nem tudom, mekkora jelentőséggel fogom pár héttel később újra hallani Maryam El Gardoum ötszörös női marokkói szörfbajnok szájából.

A nők itt bizony elég hosszú ideig vártak a sorukra, ám most úgy tűnik, végre elérkezett az ő idejük a lineupon is. Marokkó az első iszlám vallású ország, ahová eljutottam, és bár a többi arab országhoz képest itt kifejezetten szabadon kezelik például a nők öltözködésére vonatkozó szabályokat, számomra mégis megdöbbentő volt, hogy a kis falvakban csak elvétve látni az utcán nőket, vagy ha mégis, akkor jellemzően hidzsábban. 

Már akkor elkezdett foglalkoztatni, milyen lehet az itt élő nők élete, különösképp a saját korosztályomé, az Y generációé. Alapvetően szörfözni jöttem ide: a helyi fiúk közül sokan űzik ezt a sportot, a népszerű szörfös úti célokon pedig a szörfoktatás az egyik legjobb karrierlehetőség a számukra – de mi a helyzet a lányokkal? És egyáltalán, hogyan fér meg egymás mellett a szörfös szubkultúra és az iszlám vallás?

Ígérem, jó leszek!

Kérdéseimre a lehető leghitelesebb forrásból kaptam választ, mikor második alkalommal érkeztem az ország Atlanti-partvidékére. Véletlenül épp egy olyan hotelben szálltam meg Taghazoutban, a marokkói óceánpart szörfös gyűjtőhelyén, amely kifejezetten lányoknak szóló szörftábort is kínál, amit ráadásul egy helyi legenda, a 24 éves Maryam El Gardoum vezet. Maryam a szomszéd faluból, Tamraghtból származik, a szörf pedig 11 éves kora óta az élete része – vagy úgy is mondhatnám, hogy ettől kezdve szerveződik az élete a sport köré. 

„A szörf nem volt szerelem első látásra, nem ez volt az álmom” – kezdi Maryam, aki a vízpartot és a napfényt mindig is imádta, de a szörffel nem ez volt a helyzet.

Akkor változott meg mindez, amikor véletlenül felállt a bodyboard deszkáján, majd az unokatestvére odaadta neki a szörfdeszkáját, hogy próbálkozzon azon is. Az első pár csúszkálós, botorkálós próbálkozás és pár útmutató jótanács után Maryam elkapta az első hullámját – innentől kezdve pedig már nem volt visszaút. Mivel a szörf szinte elérhetetlen hobbi egy átlagos marokkói család számára – nemcsak a felszerelés ára, hanem beszerezhetetlensége miatt is –, a kislány megkérte az édesapját, hogy írassa be a helyi szörfiskolába (Imouran Surf Association), ahol hivatásos oktatókat is képeznek. A hithű muszlim apukát nem volt egyszerű meggyőznie: a legtöbb marokkóihoz hasonlóan a szörfözést, ezt a valóságban komoly elköteleződést igénylő extrém sportot ő is a hatvanas évek hippijeivel, a szabadelvűséggel és a marihuánafogyasztással azonosította. Maryam azonban hajthatatlan volt, és megígérte édesapjának, ha bármi „rossz” dolgot csinál, azonnal abbahagyja, csak kezdhesse el!

Fel akart zárkózni a fiúkhoz

Maryamnak nemcsak azzal kellett szembenézni, hogy nem talált lányokra való neoprénruhát – és saját deszkát is csak évekkel később tudott venni magának –, hanem azzal is, hogy a fiúk között ő volt az egyetlen lány. Ám négy lánytestvér és két báty között felnőve ez egyáltalán nem rémítette meg.

„Az az igazság, hogy nagyon kemény csaj voltam” – meséli olyan tekintettel, hogy ehhez kétség sem fér.

Aki itt helyiként szörfözésre adja a fejét, arra tényleg nagyobb kihívások várnak, mint Nyugat-Európában: itt például a kezdőknek való habszivacs deszkák helyett egyből a kemény shortboardokat használják, ami nemcsak komolyabb fizikai igénybevételt jelent, de nagyobb sérülésveszéllyel is jár. Ráadásul a kislány Maryam a fejébe vette, hogy még keményebben fog edzeni, hogy felzárkózzon a fiúkhoz. A csapat idővel befogadta, ő pedig egyre jobban teljesített. 12 évesen nyerte az első helyi versenyét, 14 évesen pedig elindult a marokkói női szörfbajnokságon, amit szintén megnyert. Ezt további négy győzelem követte, majd az Európában rendezett bajnokságon nyolcadik helyezést ért el. A versenyzést a koronavírus-járvány kitörésekor hagyta abba, hogy egy még izgalmasabb feladatba vágjon: egy női szörfiskola létrehozásába és vezeté

Erő, türelem, tisztelet

Erre pedig elképesztő igény mutatkozik Marokkóban, hiszen a szörf a lányok körében is egyre népszerűbb a világ minden pontján. Mikor arról kérdezem, milyen különbségeket lát a női és a férfi szörfösök között, Maryam nem próbálja leplezni, hogy igenis vannak eltérések, amikre az oktatóknak is érdemes lenne odafigyelniük. A menstruáció, a hormonális változások és a vízben jelentkező félelem is olyan tényezők, amikre tapasztalata szerint a férfi oktatók – akik gyakran túl szigorúak a tanítványokhoz – nincsenek tekintettel. Ő ezért sosem helyez nyomást a nála tanulókra – bátorítja és motiválja őket, de nem viszi túlzásba. Azt mondja, ahogy a vallása is diktálja, mindent teljes szívvel kell csinálni – és ha valakinek a szörf nem okoz igazi boldogságot, akkor felesleges erőltetni. A különbségek ellenére elérhetők ugyanazok a magasságok a férfiak és a nők számára is: „A lányok repesztenek, és engem óriási boldogsággal tölt el, mikor látom, hogy ugyanolyan körülmények között állunk helyt, mint a fiúk” – mondja Maryam.

Ha nem jön össze ma, meglesz holnap!

És hogy miért a leghálásabb a szörfözésnek? Alig győzi sorolni. „A szörfhöz egyszerre kell erősnek és türelmesnek lenned. Engem rengeteg türelemre tanított, arra, hogy kivárjam a sorom. Kezdetben mohó voltam, mindennap a legjobb hullámokat akartam. De ez nem így működik, sem a szörfözésben, sem az életben. Most már tudom, hogy ha ma nem jön össze, majd összejön holnap vagy azután” – meséli. A sport mindemellett a többi ember és a természet tiszteletét is behozta az életébe: igyekszik minimális szemetet termelni, a vízben pedig előzékenyen áll a többi szörföshöz.

„Ha nem jön az életembe a szörf, nem tudom hol lennék most. Valószínűleg feleség és anyuka lennék.”

Ez olyan rossz forgatókönyv lenne? „Sok barátom van, aki az én koromban már feleség, de nekem nem ez az életcélom, szerintem ez önmagában nem is lehet egy cél. Ha a szerelem jön, jön, de nem ezt tűzöm ki magam elé. Az én célom, hogy versenyezzek, vagy hogy felépítsem a saját vállalkozásom.”

Akik gördeszkával lázadnak

Faiza Moumane-t szintén Taghazoutban ismertem meg. A 30 éves lány öt éve költözött Agadir városából az óceánparti településre, hogy szabadon hódolhasson két kedvenc hobbijának: a gördeszkázásnak és a szörfnek.

„Agadirban 17 évesen kezdtem el gördeszkázni a legjobb barátnőmmel, aki akkor 16 éves volt. Ha elindultunk az utcán gördeszkával a hónunk alatt, mindig feltűnést keltettünk: a verbális bántalmazás mindennapos volt, de előfordult, hogy fizikailag is molesztáltak. Ez csak rosszabb lett, amikor szörfözni indultunk: a szörfdeszkával ugyanis még taxiba sem tudtunk pattanni. Ha szörfözni akartunk, egy húszperces megalázó séta várt ránk, ami alatt engem egyszer szexuálisan is próbáltak zaklatni.”

Faiza kérdésemre elmagyarázza, milyen szerteágazóak az emögött húzódó okok: egyrészt a férfiközpontú társadalomban a férfiaknak bármikor megvan a joguk, hogy megszólítsák a nőket. Az, hogy gördeszkával vagy szörfdeszkával látták a két fiatal lányt, még nagyobb indokot adott a beszólásokra, függetlenül attól, hogy tradicionális öltözetet viseltek-e vagy sem. „Agadirban az emberek gyerekesnek, éretlennek tartottak, amiért deszkázni járunk. Szerintük ez nem egy nőnek való elfoglaltság.” Mikor megkérdezem, mi számítana annak, Faiza a házimunkát, a tanulást, illetve a szövést említi, ami mára az internetezéssel és a mobilozással is kiegészült.   

Nehezen fogadták el, de bizonyított 

A lány helyzete akkor változott meg, mikor 25 évesen Taghazoutba költözött. Itt a nagyvároshoz képest egy sokkal nyitottabb, elfogadóbb közösségbe csöppent, ahol az embereket nem érdekelte, hogy öltözik, vagy hogy szörfözni és gördeszkázni jár. Faiza itt egy szörftáborokat is szervező hotel koordinátoraként és az ahhoz tartozó bolt menedzsereként dolgozik, valamint saját brandjét, a Wheels n Fins nevű márkát építi. A munkájában nőként még itt is találkozott nehézségekkel: a férfiakból álló csapat, szörfoktatók és sofőrök, kezdetben nehezen fogadták el, hogy egy fiatal nő dirigáljon nekik. A lány azonban már az első héten bizonyított, így nagyon hamar kialakult a jó viszony. 

Saját úton járni…

Mikor arról kérdezem, miről álmodott kislányként, nem egy konkrét foglalkozást említ.

„Mióta az eszemet tudom, független szerettem volna lenni. Számtalan olyan nőt láttam a rokonságban és az ismerősök között, akik diploma és kereset híján teljes mértékben a férjüktől függtek, így elhatároztam, én a saját magam ura akarok lenni.”

A Wheels n Fins márka alatt saját grafikával ellátott ruhákat és kiegészítőket tervez, és gyakran közvetíti a feminizmus üzeneteit. Emellett pedig a helyi közösség egyik mozgatórugója: a Covid alatt gördeszkaklubot kezdett szervezni a helyi lányoknak a falu deszkás parkjában, ahol legjobb barátnőjével ingyen tanítják a jelentkezőket, és a felszerelést is biztosítják. A kezdeményezés már nemcsak a helyiek, hanem a turisták körében is népszerű, hiszen a határok megnyitása után az országba visszatérő külföldiek is becsatlakoztak a programba. „Azért tartom ezt fontosnak, mert szerintem egy lánytól sokkal magabiztosabban tanulnak a lányok. Úgy vannak vele, hogy ha ő meg tudja csinálni, akkor én is” – magyarázza Faiza, majd hozzáteszi: „Nem szeretném, hogy a nők kimaradjanak a szörfös vagy a deszkás közösségből, hiszen ezek csodálatos dolgok. Szeretném őket bátorítani, hiszen akárhová is mennek a világban, ezekkel a sportokkal mindig egy közösség tagjai lehetnek.” Maryamhoz hasonlóan Faiza is már a következő lépésen gondolkozik: hamarosan egy retreat szervezésére készül, ahol a részt vevő lányok gördeszkázni és szörfözni is megtanulhatnak. 

 Ennek a cikknek egy korábbi változata az ELLE magazin 2022. novemberi számában jelent meg.