Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Betegség

A hasi fájdalom az egyik ritka, de nagyon veszélyes rák jele is lehet

2024. augusztus 25.

2 perc olvasás

ELLE

rák rákbetegség hasfájdalom
A hasi fájdalom az egyik ritka, de nagyon veszélyes rák jele is lehet
© Shutterstock

A rák tüneteivel fontos tisztában lenni. 


Most elárulunk mindent, amit a „Jelly Belly” rákról tudni kell. Az angolok hívják így. A Pseudomyxoma peritonei (PMP) az egyik legritkább daganatos megbetegedés, ami a a nyálka felhalmozódását okozza a hasban és a medencében. A betegség tüneteit gyakran félrediagnosztizálják.

Elképesztően ritka

Dr. Sara Mesilhy, a Royal College of Physicians gasztroenterológusa így nyilatkozott: 

A PMP egy nagyon ritka ráktípus, amely évente körülbelül két esetben fordul elő egymillió emberre vetítve. Kis polipként kezdődik, majd fokozatosan terjed a vakbél falán keresztül, és végül rákos sejteket helyez el a hasüreg bélésében, az úgynevezett hashártyában.

Ezek a leggyakoribb tünetei

A PMP jellemzően 48 éves kor körül jelentkezik, és sokan nem is sejtik, hogy a betegséget hordozzák, mivel a korai stádiumban nem igazán vannak tünetek. Az egyik jel lehet azonban a duzzadt has, ám ez a petefészekrák esetében is előfordul. Fontos tünet a hasi és kismedencei fájdalom. Mutatjuk a továbbiakat is:

  • A beteg nem tud teherbe esni
  • Változások a bélműködésben
  • Puffadás
  • Sérv (kidudorodás a hasfalban vagy az ágyékban)
  • Étvágytalanság
  • Teltségérzet

Az állapotot jellemzően a hasüreg vizsgálatára irányuló, laparotómiának nevezett műtéti beavatkozást követően diagnosztizálják. Az orvosok nem győzik hangsúlyozni, hogy a betegeknek a fájdalmas és kellemetlen tünetekkel mielőbb fel kell keresniük a szükséges szakembereket. Ennél a ritka rákbetegségnél  férfiak és a nők egyformán érintettek. Az a tévhit, hogy a nőknél gyakrabban alakul ki, ám ennek oka lehet, hogy gyakran félrediagnosztizálják őket. 

Via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A rák egyik...
1

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

Csak a legok...
2

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

Te megtalál...
3

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

Te megtalál...
4

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2030-ra ez a...
5

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Bevezetik a...
6

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

Két macska v...
7

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Egy orvos el...
8

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves