A légiutas-kísérők munkájukból adódóan folyamatosan úton vannak.
Vagyis, ha a csomagolásról van szó, akkor ők bizony ismerik a legjobb trükköket. Amennyiben tehát utazni készülsz, mindenképpen érdemes lehet megfogadni az légiutas-kísérők alábbi tanácsait.
Általánosságban elmondható, hogy a légiutas-kísérők a pakolás során a cipőket teszik a bőrönd aljára, majd arra jönnek a napi szettek, feltekerve, mert így alapvetően helytakarékosabb, valamint nem is gyűrődnek annyira. A bőrönd sarkaiba pedig a pipere holmik kerülnek. Tippjeik szerint célszerű tényleg csak annyi ruhát magunkkal vinni, amennyibe valóban szükséges, nem kell halmozni, mert jó eséllyel a felét nem is fogjuk viselni. Azt mondják, érdemes egymáshoz illő színeket összeválogatni, valamint cipőből is elég maximum két pár.
A HuffPost-nak nyilatkozó egyik légiutas-kísérő például úgy fogalmaz, le kell mondani arról, hogy mindennap új szettet vegyünk fel. Ő például egy 3 napos úton többször is hordja ugyanazt a pihenőnapokon. A légiutas-kísérők arra is figyelmeztetnek, hogy sokan utas a fedélzeten próbál elővenni valamit a kézipoggyászából, ezzel azonban feltartják a beszállást.
Ezeket már a kapunál ki kell készíteni, és az ülés alá rakható táskában tartani
– mondják.
Továbbá kiemelték azt is, hogy a kézipoggyászban mindig legyen nálunk váltás ruha és néhány alapvető pipere holmi, mert a feladott bőröndök megesik, hogy elkallódnak, és akár napokba is telhet mire visszajutnak a gazdájukhoz.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!