Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Új szokások

„Lemondtam a kávéról, és engem is meglepett, hogy mit tapasztaltam”

2023. január 16.

4 perc olvasás

ELLE

Kávé egészség teszt személyes történet
„Lemondtam a kávéról, és engem is meglepett, hogy mit tapasztaltam”
© Fotó: Getty Images

Kat Storr kipróbálta, hogy mi történik, ha a kávét teljesen száműzi az életéből, és a tapasztalatait is megosztotta. 


Az író, Kat Storr életének az egyik fontos eleme volt a kávé. Naponta több csészével is megivott, ennek ellenére sosem érezte magát igazán energikusnak. Nehezen aludt el, folyton felébredt, és állandóan kimerült volt. Ekkor döntötte el, hogy változtat a szokásain, és teljesen száműzi a koffeint. 

Így kezdődött a kísérlet

Kat azzal kezdi a beszámolóját, hogy régóta fogyasztott kávét, mióta pedig anyuka lett ez a mennyiség csak tovább nőtt. Valamelyik gyerek mindig felébredt éjszaka, ezért csakis a kávéval tudta túlélni a napot. Ám a helyzet sosem lett jobb. 

Egy ideje azon gondolkodom, hogy a testemnek és a pénzügyi helyzetemnek is jót tenne, ha elkezdeném visszafogni a kávézási szokásaimat, és felfedeznék néhány alternatívát a koffein helyett. De attól tartok, hogy az alváshiány egy nagyon valós és állandónak tűnő probléma az életemben

- írta az elején Kat. 

Ennek ellenére úgy döntött, belevág, és kipróbálja, hogy milyen lehet a koffein nélküli időszak. Tartott a krónikus fáradtságtól, és az esetleges nehézségektől, ezért szakemberhez fordult, aki elárulta neki, hogy milyen szokásokkal tudja kiváltani a koffeint, és hogyan érheti el a pihentető alvást. 

Az edzés volt a legelső koffeinalternatíva, amelyet a szakértők javasoltak nekem. Bármilyen olyan tevékenység, amely felpörgeti a pulzusszámot, elősegíti a vér oxidációját, és ébernek érzi magát az ember. Élvezd a napsütést, még akkor is, ha hideg van kint, mivel a napsütés természetesen oldja a fáradtságot. 

Kat a szakértő tanácsára elkezdett kocogni a közeli parkban. Reggelre iktatta be a mozgást, így már rögtön a nap elején letudta, és később nem tudott kifogásokat keresni. A friss levegő és a mozgás segítettek neki abban, hogy felpörögjön a szervezete, a koffeint pedig már nem is kívánta. Az első kísértés dél körül volt, ám úgy döntött, hogy inkább megeszik egy banánt, illetve iszik egy kis vizet. 

Az alvási szokásaim vizsgálata fontosnak tűnt, amikor azt néztem, hogyan lehet kevésbé függeni a koffeintől. Mivel általában reggel 6-kor kelek, úgy döntöttem, hogy 21:30-ig legkésőbb lefekszem, és hetente három-négy alkalommal maradok csak este 10-ig. Még, ha időbe is telt, mire átállt a szervezetem, és sokszor tudtam volna aludni, de sokkal frissebb lett a szervezetem. 

Szintén fontos, hogy Kat korábban nagyon kevés vizet ivott. A reggelt mindig kávéval indította, amit délelőtt egy újabb követett. Délután szintén megivott pár csészével, ami hosszabb távon a kiszáradás miatti fáradtság megjelenéséhez vezethet. 

Ennek elkerülése érdekében megpróbáltam lecserélni a reggeli kávémat egy nagy pohár vízre, amit egy csésze koffeinmentes borsmenta tea követett.

Utolsó lépésként Kat megváltoztatta az étkezési szokásait, az egészségtelen gabonaféléket egészségesebb alternatívákra cserélte, a reggelije mindig ebből állt. Sokkal több fehérjét, gyümölcsöt és zöldséget kezdett el fogyasztani, ez pedig nagyban hozzájárult a megemelkedett energiaszintjéhez.  

Teljesen megváltozott az élete, pedig csak a kávét hagyta el

Kat élete teljesen megváltozott az új szokásainak köszönhetően. Sokkal energikusabb, egészségesebb lett, és mindezt pár apróbb változásnak köszönheti. 

Sokkal több lett az energiám és javult az alvásminőségem. Ma már nagyon óvatos vagyok a kávéfogyasztással. Örülök, hogy tudom, vannak más alternatívák, mint a mértéktelen koffein. Ráadásul, ha alkalmanként iszom kávét, az nem viseli meg a pénztárcámat sem. 


Via

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves