Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Megelőzés

Gyomorrákra is utalhat ez a reggel jelentkező tünet

2024. január 23.

2 perc olvasás

ELLE

rák tünetek daganatos betegség gyomorrák
Gyomorrákra is utalhat ez a reggel jelentkező tünet
© Shutterstock

Esetenként furcsa tüneteket is produkálhat a gyomorrák.


A gyomor működése az egész test egészségének szempontjából kiemelkedően fontos, így a gyomorrák az egyik legsúlyosabb daganatos betegségnek számít.

A kóros sejtburjánzás számos tünetet okozhat, ám ezek nem mindegyike egyértelmű, sőt esetenként egyéb betegségekre is utalhatnak, ami nehezíti a rák diagnosztizálását.

Pedig a mielőbb megkezdett kezelés sikere múlhat azon, hogy idejében észreveszik-e a betegséget. Ebben segíthet, ha maguk a páciensek is felismerik az első tüneteket.

A gyomorrák szokatlan jele

Bár elsőként szinte senki nem feltételezi, de a reggelente jelentkező gyomorégés is utalhat a betegségre. Természetesen ez egyéb betegségek, például a reflux kísérőtünete is lehet, de ha más, a gyomorrákra jellemző tünet is jelentkezik, az gyanúra adhat okot.

Ezen kívül az alábbiakra kell nagyobb figyelmet fordítani:

  • nyelési nehézség
  • hasi fájdalom
  • étkezés után jelentkező haspuffadás
  • kis mennyiségű étel elfogyasztása után is jelentkező jóllakottság érzet
  • emésztési zavarok
  • hányinger és/vagy hányás
  • indokolatlan súlyvesztés
  • fáradtság
  • a széklet színének elfeketedése
gyomorrak-elle.hu
Forrás: Shutterstock

Bár a gyomorrák a kezdeti fázisában nem mindig okoz tüneteket, de a szakemberek azt javasolják, hogy aki a fentiek közül egyet vagy többet is tapasztal, minél előbb kérjen orvosi segítséget, ugyanis csak a teljeskörű kivizsgálás deríthet fényt a tünetek valódi kiváltó okára.

via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A rák egyik...
1

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

Te megtalál...
2

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

Bevezetik a...
3

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2030-ra ez a...
4

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Két macska v...
5

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Te megtalál...
6

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Egy orvos el...
7

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

Csak a legok...
8

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves