Fedezd fel a görög szigetet, ahol a hosszú élet nem titok, inkább életforma

Ikária nem az a görög sziget, ahová az ember csak úgy beesik egy gyors nyaralásra. Itt le kell lassulni, különben pont a lényegről maradunk le.

Több mint 500 évvel ezelőtt egy ortodox pap állítólag azért érkezett Ikariára, mert kíváncsi volt, mi lehet a helyiek hosszú életének titka. Hat hónapon át kereste a választ, és bár azóta sok idő eltelt, a kérdés ma is izgalmas. Ikária ugyanis ma már a világ öt úgynevezett kék zónájának egyike, vagyis azok közé a ritka helyek közé tartozik, ahol az emberek feltűnően hosszú és egészséges életet élnek.

Történetek, emlékek, mítoszok 

Ikária azonban nem csak amiatt érdekes, hogy hogy az ott élők úgy tűnik megtalálták a hosszú élet titkát. Az Égei-tengerben fekvő sziget ugyanis tele van történetekkel, ókori emlékekkel és görög mítoszokkal, és talán éppen ez benne a legszebb: nem próbálja mindenáron eladni magát. Inkább csak ott van, sziklásan, szelesen, forró forrásokkal, lassú délutánokkal és olyan energiával, ami mellett igazából nem is nagyon lehet sietni, de persze nem is érdemes. 

Hogy jutsz oda? 

Ikáriára Athénból lehet a legegyszerűbben eljutni. Repülővel gyorsabb, több görög légitársaság is közlekedik a szigetre, de ha valaki tényleg rá akar hangolódni erre a különös helyre, a komp sokkal jobban illik a sztorihoz, bár az is tény, hogy ez egy hosszabb út, szóval ha tengeri beteg vagy, akkor ezt lehet inkább jobb szkippelni. 

A szigetről 

A sziget nem nagy: alig 9000-en élnek itt, területe körülbelül 250 négyzetkilométer. Ennek ellenére nem az a hely, ahol kényelmesen lehet gyalog vagy buszmenetrendekre hagyatkozva közlekedni. Ikária sziklás, hegyes, az Atheras-hegység keresztülszeli keletről nyugatra, az utak pedig inkább hegyi kanyarok, mint klasszikus országutak. A sziget mai központja Agios Kyrikos, amely háromszáz éve még halászfaluként működött, ma pedig ez a legpraktikusabb kiindulópont az első napokra.  Fehér házak, kék ajtók és ablakok, kisebb terek, szűk utcák, kikötői hangulat, amivel szembesülhetünk, és persze vannak konkrét helyek is, amiket érdemes megnézni, ilyen például a kék kupolás Szent Kirykos és Júlia-székesegyház, amik már a kikötőből feltűnnek, de az Agios Kyrikos Régészeti Múzeum is fontos látványosság.  A közelben található Therma is, ahová generációk óta érkeznek az emberek a gyógyító hatásúnak tartott termálvizek miatt. A hivatalos fürdők a központi téren működnek, de az igazi élmény sokak szerint a tengerpart jobb oldalán lévő kis barlangban vár, ahol a forró víz közvetlenül a tengervízben keveredik el. 

A környéken található az Athanato Nero, vagyis a „halhatatlan víz” forrása is. A legenda szerint hosszú életet ad, bár van egy mellékhatása: aki iszik belőle, reménytelenül beleszeret Ikáriába, és többé nem akar hazamenni. Teljesen őszintén, ezt a veszélyt nem nehéz elképzelni.

Ikarosz nyomában

Ikária neve szorosan összefonódik Ikarosz mítoszával. A legenda szerint Daidalosz fia ezen a tengerrészen zuhant le, miután a viasz megolvadt a szárnyain, amikor túl közel repült a naphoz. A Vaoni partvidékén található egyébként az Ikarosz-amfiteátrum, amely állítólag annak a helynek állít emléket, ahol Héraklész megtalálta a fiú élettelen testét.

A szigetet amúgy korábban más neveken is emlegették: Homérosznál például a környező halban gazdag és szeles vizek miatt Ichtyoessa vagy Anemoessa néven bukkan fel, későbbi szövegekben pedig Doliche vagy Makris néven is szerepel.

Bor, lassúság és egy különös életérzés

Ikária történetét emellett a gasztronómián keresztül is érdemes olvasni. A sziget már jóval azelőtt híres volt, hogy a hosszú élet titkaként kezdték volna emlegetni. Az ókorban különleges boráról, a pramnios oenosról beszéltek, amelyet Homérosz is említett. A bort sajttal, árpaliszttel és mézzel keverték, ebből készült a kykeon nevű tápláló ital, amelyet gyógyító célokra is használtak. A hagyomány ma az Afianes Wines pincészetben él tovább, ahol még mindig agyagedényekben, földbe ásva készítik a bort. 

Mindezek alapján talán nincs konkrét válasz arra, Ikárián miért élnek olyan sokáig az emberek. Lehet, hogy a víz. Lehet, hogy az étel, a bor, a hegyek, a tenger, a délutáni szünetek, a közösség, vagy az, hogy itt tényleg akaratlanul is lelassul az ember. Nem tudni, de az biztos, hogy mire az ember elindul innen hazafelé már nem a megfejtést keresi, inkább csak azon gondolkodik, hogyan lehetne egy kicsit több Ikáriát vinni a saját életébe is. 

(via)