Vanessa Axente a Chanel kifutóján tűnt fel Sydney-ben.
Különleges pillanatot osztott meg követőivel Vanessa Axente: a magyar szupermodell Sydney-ben lépett kifutóra november 5-én, a Chanel Cruise 2026/27 kollekciójának bemutatóján. Az esemény több szempontból is történelmi volt, Vanessa számára pedig még személyesebb jelentőséggel bírhatott, hiszen Ausztráliát korábban második otthonának nevezte.
Vanessa az Instagram oldalán mutatott meg néhány momenutmot a napból: az egyik posztjában több képet is elhelyezett, illetve egy rövid, készülődős videó is helyet kapott a beszámolóban.
„A Chanel Cruise 2026/27 kollekciójának bemutatója Sydney-ben. Micsoda különleges nap volt! Köszönöm, hogy ott lehettem”
– írta a bejegyzésében, sztoriban pedig még egy további, kifutón készült felvételt közzétett. A megosztott képen egy csíkos, ujjatlan felsőből és hozzá illő, bő szabású szoknyából álló
Chanel-szett látható rajta. A megjelenést élénkzöld magas sarkú és ugyancsak zöld hajdísz tette még feltűnőbbé.
A sydney-i esemény egyébként nem egyszerűen egy újabb állomás volt a divatház naptárában. A Chanel ugyanis először vitt ilyen volumenű bemutatót Ausztráliába, ráadásul ugyanazon a napon két show-t is rendeztek. Az eseményen a márka fontos ügyfelei mellett Nicole Kidman, Margot Robbie, Kylie Minogue és Baz Luhrmann is megjelent.
A bemutatott kollekcióban Matthieu Blazy a klasszikus Chanel-darabokat lazább, játékosabb formában gondolta újra. A kifutón selyemruhák, rakott szoknyák, kötött felsők, lezserebb blézerek és nadrágok váltották egymást, miközben a tenger hangulata számos apró részletben visszaköszönt. Voltak tengeri csillaggal és korallmotívumokkal díszített Chanel-kabátok, raffiából készült elemek, halakat idéző kiegészítők és olyan flitteres darabok is, amelyek első pillantásra farmernek tűntek. Az ELLE Australia beszámolója szerint a kollekció egyszerre maradt praktikus és játékos, számos olyan darabbal, amely akár könnyen beilleszthető egy már meglévő ruhatárba is.
Sydney amúgy különleges helyszín Vanessa életében is. A modell már évekkel ezelőtt sok időt töltött Ausztráliában férjével, Rahillal, és az ELLE-nek adott korábbi interjújában is beszélt az országhoz fűződő kapcsolatáról. Egy 2024-es ELLE-címlapinterjúban arról is mesélt, miért éppen Ausztráliában találta meg második otthonát.
A modell nem most dolgozott először a francia divatházzal. Nemzetközi karrierjét Vogue-címlapok, Prada-bemutatók és Chanel-kampányok is végigkísérték, miközben a legnagyobb divatfővárosokban dolgozott. Tizennégy évesen kapta első komoly modellmunkáját Tokióban, később pedig a világ legnagyobb divatházainak kifutóin szerepelt.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!