Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Jagger-lány a Thomas Sabo új nagykövete

2014. január 08.

1 perc olvasás

ékszer ezüst georgia jagger georgia may jagger modell
Jagger-lány a Thomas Sabo új nagykövete

A Karma Beads kollekció arcaként debütál

A fiatal, feltörekvő modellt már az ELLE októberi számában is bemutattuk, ahol édesanyjával, Jerry Hallal szerepelt együtt a címlapunkon, aki a '70-es évek felkapott modellje volt. Georgia May már meglévő Hudson Jeans, Rimmel és Miu Miu kampányai mögé most felsorakoznak a Thomas Sabo-nak készült fotók is.

A hírt és egyben az új "nagykövetet" Londonban, a nemzetközi ékszermárka új, Karma Beads (Karma Gyöngyök) kollekciójával együtt mutatta be a közönségnek az alapító Thomas Sabo és Susanne Kölbli kreatív igazgató. Az új kollekció a pozitív energiát, életörömet és szerencsét jelképezi, központi darabja az aprólékosan kidolgozott "Sors kereke", amely a belső békét szimbolizálja. A részletgazdag gyöngyökön olyan jelképeket láthatunk, mint a nap, a kígyó vagy a sárkány. A Karma Beads darabjai a korábbi Glam&Soul és Rebel at Heart kollekciók elemeivel is jól kombinálhatók, és 2014 januárjában debütálnak.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik
1

2022.07.21. 2 perc olvasás

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné
2

2022.07.18. 3 perc olvasás

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének
3

2022.11.19. 2 perc olvasás

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért
4

2022.07.25. 2 perc olvasás

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján
5

2022.09.30. 2 perc olvasás

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné
6

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő
7

2022.09.18. 2 perc olvasás

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban
8

2022.10.08. 2 perc olvasás

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

Ezek is érdekelhetnek

Ezt a cipőt viselik most francia nők a klasszikus lapos talpú helyett

2024.04.14. 3 perc olvasás

FASHION

Ez a tavaszi cipő a legnépszerűbb most egész Európában

2024.04.03. 1 perc olvasás

Tavaszi cipőtrend

Újraalkotta Cindy Crawford ikonikus reklámját

2022.06.15. 1 perc olvasás

Ikon

A Teilor Örök Szerelem kollekciója természetes gyémántokkal

Támogatott tartalom

2022.03.19. 1 perc olvasás

TEILOR

A punkok és tinédzserek kedvenc kiegészítője meghódítja a high-fashion világát

2022.02.03. 1 perc olvasás

Orrpiercing

Cara Delevingne elárulta, milyen érzés volt queerként felnőni

2022.02.01. 2 perc olvasás

Queer

Az 56 éves topmodell elárulta, miért mond nemet az esztétikai beavatkozásokra

2022.01.31. 2 perc olvasás

Positive ageing

Rajzák Kinga: „A modellkedést kizárólag eszközként használtam”

2022.01.27. 4 perc olvasás

Incredible women

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves