Csodálatos jégvilág
Az első téli olimpia, majdnem 100 évvel ezelőtt, hogy pontosak legyünk, 94 évvel ezelőtt volt, a divat pedig rengeteget változott azóta a műkorcsolya területén. „Ahogy a kultúra és a társadalom is változik, a korcsolyakosztümök is követik a divatot”, magyarázza a kétszeres olimpikon, férfi műkorcsolyázó, Johnny Weir. (És ebben az esetben ez azt jelenti, hogy konkrétan elhagyják az öltözködést.) Az alábbi visszatekintésben nyomon követhetjük, hogy hogyan változtak az outfitek az évek során, és hogy hogyan jutottunk el a hosszú szoknyáktól és a kasmírtól a neccig és a strasszokig.
Plank-Szabó Herma Magyarországról (balra), Ethel Muckelt Angliából (középen) és Beatrix Loughran (jobbra) az Amerikai Egyesült Államokból együtt pózolnak szoknya-pulcsi kombinációkban az első téli olimpiai játékokon a franciaországi Chamonix-ban. A hosszú szoknyák kasmírpulóverekkel való párosítása volt az általános megjelenés a ’20-as évek női műkorcsolyázói számára. „A férfiak a ’30-as és a ’40-es években öltönyben versenyeztek”, mondja Weir, aki a mai kosztümöket részesíti előnyben az elegánsabb verzió helyett (ahogy a 10. képen is láthatjuk). Ezen a képen, a brit műkorcsolyázó, Jack Edward Dunn látható öltönyben, hozzá stílusos kalapot viselve.
A brit műkorcsolyázó, Cecilia Colledge (fent) és német versenytársa, Viktoria Lindpainter (lent) állnak a jégpályán olimpiai öltözetükben. Lindpainter egymáshoz illő kötött pólóban és szoknyában, valamint gombos kardigánban látható, míg Colledge hajszálcsíkos blézert választott, viszont mind a ketten fehér kalapot viselnek. Manapság sokkal kockázatosabb kalapot viselni a versenyeken, mivel a korcsolyázók pontlevonásra számíthatnak, ha az öltözetük bármelyik része leesik a jégre.
Itt pedig Gretchen Merill látható egy fehér együttesben, rakott szoknyában és gombos felsőben, amikor is az Egyesült Államokat képviselte az 1948-as téli olimpiai játékokon. Az öv általános kiegészítőnek számítottak az olimpiai játékok első éveiben, de a ’60-70-es évek táján kezdett eltűnni, amikor elterjedtek az egyberészes kosztümök.
Az amerikai Carola Ormaca és Robin Greiner látható a képen, ahogy az utolsó pillanatokban készülnek az 1956-os téli olimpiára. Egymáshoz passzoló U.S.A. feliratú, fekete gombos pulóvereket viselnek. Az 1940-50-es évekre a rövid szoknyák (inkább, mint a bokáig érő) váltak a leggyakoribb viseletté a női műkorcsolyázók között, miután Sonja Heinenek köszönhetően népszerűvé váltak, és azóta is tartják pozíciójukat a női versenyzők körében.
Liudmila Belousova és Oleg Protopopov a Szovjetunióból párosban versenyeznek egymáshoz passzoló fekete-fehér együttesekben. „A ’40-es, ’50-es és a ’60-as évek műkorcsolyázóinak imidzse határozottan szerényebb volt. A kosztümök nem voltak annyira feltűnőek és túldíszítettek, mint mostanában”, magyarázza Weir.
Az ’70-es évekkel (és a diszkó kultúrájával) megérkeztek a világos, színpompás kosztümök, mint amilyen Dorothy Hamill napsárga versenyruhája is volt, amelyet a nyakrésznél strasszokkal díszítettek. Csak a ’60-as évek végén és a ’70-es években kezdtek a strasszok és flitterek előbukkanni a nyakkivágásokon, ruhaujjakon és szegélyeken. „A sifon és a lamé anyagok a legkedveltebbek, amelyeket flitterekkel és egyéb dekoratív borításokkal díszítenek nagyon fantáziadús módokon”, írta Howard Bass a Winter Sports c., 1968-ban írt könyvében. „Általánosságban elmondható, hogy minél egyszerűbb és világosabb színű a kosztüm anyaga, annál kedvezőbb a hatása.”
„Ahogy elérkeztünk a ’80-as és a ’90-es valamint a 2000-es évekbe, a kosztümök mindinkább az előadás részévé váltak”, fogalmaz Weir. Ezt illusztrálja az amerikai korcsolyázó, Debi Thomas ezüsttel hangsúlyozott, piros-fekete színű versenyruhája, melynek strasszokkal díszített hálós nyakkivágása volt. A ’80-as években a strasszok teljesen elterjedt jelenségnek számítottak, és sokkal gyakrabban alkalmazták, mint az elmúlt évtizedekben. A ’80-as évek szépségtrendjei, mint például a nagy haj, vagy az élénk szemhéjfestékek, szintén utat törtek maguknak az olimpiákon. Az 1988-as olimpiai játékok után szigorú ruházati szabályozást vezettek be, miután Katarina Witt, német műkorcsolyázó „stratégiai” pontokon elhelyezett tollakat viselt szoknya helyett a verseny során. A szigorú szabályozás értelmében unitardot (egyberészes nadrágruha) és nadrágot sem lehetett viselni egészen 2006-ig, amikor ezt végül eltörölték.
A ’90-es évekig nem voltak megengedettek az ujjatlan dresszek sem, míg manapság a versenyzők dönthetik el, hogy miben szeretnék eltáncolni a kűrt. A kínai korcsolyázó, Chen Lu a könyékig érő ujj mellett tette le a voksát és ezt a télizöldes, kék színű kosztümöt viselte strasszokkal ékesítve a lillehammeri olimpiai játékokon Norvégiában. Bronzéremmel térhetett haza – Kína valaha nyert első olimpiai érmével műkorcsolyában.
„Minden egyes kosztüm azzal az elképzeléssel készül, hogy abban a ruhadarabban fogod átélni életed legnagyobb pillanatát”, mondja Weir. „Minden egyes rólad készült televíziós felvétel az örökkévalóságnak szól, ezért olyan dresszt szeretnél magadnak, ami erre reflektál.” És hogy mi Weir kedvenc versenyruhája? A hattyúkosztüm, amelyet akkor viselt, amikor Saint-Saëns A hattyú c. darabjára korcsolyázott. „Mindent kihoztam, amit csak akartam egy olimpiai kosztümből. Emlékezetes volt, összhangban állt a zenével és nagyszerűen éreztem magam benne.”
A francia műkorcsolyázó páros, Vanessa James és Yanick Bonheur egy emelést mutat be a 2010-es téli olimpiai játékokon Vancouverben egymáshoz passzoló ombre hatású ruhadarabokban. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség szerint „a versenyzők ruháinak egyszerűnek, méltóságteljesnek és atlétikai versenyzésre alkalmasnak kell lenniük – a design ne legyen feltűnő vagy teátrális. A ruházat azonban tükrözheti a zene jellegét.”
Az évtizedek során a nyakkivágások egyre mélyebbek, a necc pedig egyre népszerűbb lett, ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy a ruházat megfelelően takarja az intim testrészeket, miközben egybeolvad az olimpikon bőrével. 2014-ben Gracie Gold ebben a vörös színű dresszben tündökölt, amelyet ezüst strasszokkal ékesítettek a nyak-és a hátkivágás vonalán.
„Szeretem a csodálatos és szép kosztümöket”, mondta Nick Verreos, a project Runaway versenyzője és műkorcsolya divatblogger egy interjú során a The Boston Globenak. „De azt is imádom, amikor valami borzalmasan félresikerül. Jó vagy rossz, mindegy, csak ne legyen unalmas!
Forrás: elle.com, képek: GETTY
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!