Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A farmergyártás gigantikus mértékű vizet emészt fel. Ezek a márkák változtatnak rajta

2020. január 28.

10 perc olvasás

farmer környezettudatosság etica everlane mavi
A farmergyártás gigantikus mértékű vizet emészt fel. Ezek a márkák változtatnak rajta

Három környezettudatos márka megmutatja, minimális ökológiai lábnyommal is lehet farmert gyártani.


Mindössze egyetlen pár farmer elkészítéséhez 1800 liter víz szükséges. Ez 132 wc-öblítést jelent. És nem ez a legnagyobb probléma a farmeriparral. Az EPA jelentése szerint 1960 és 2015 között az anyagpazarlás 811 százalékkal megnőtt. A Greenpeace adatai szerint évi kétmilliárd nadrághoz 1.7 millió tonnányi vegyszert használnak el. Ez elég ijesztően hangzik.

Szerencsére, a vásárlók sokkal tudatosabbak, mint korábban és a farmermárkák új generációi már kihívásként tekintenek a pazarlás mértékének csökkentésére. "Ha azzal kezded, hogy átgondolod, milyen mértékű hatást gyakorolnak ezek a márkák a világra, segíteni fog, hogy elgondolkodj azon, hogyan akarod környezettudatosabbá tenni a márkád." - mondja Michelle Marsh, a fenntartható farmermárka, az Ética sales directora. Felteszi azt a kérdést, amit mindannyiunknak fel kéne tenni, hogy tudatosabb vásárlókká váljunk: "Hol gyártják a nadrágokat? Hogyan bánnak az alkalmazottakkal? Megélnek a keresetükből? Mennyi vizet és energiát pazarolnak a készítés folyamán? Durva kemikáliákat használnak a farmer mintáihoz? Milyen típusú és mértékű a pazarlás, ami a gyártásukkor keletkezik?"

Fotó: Mavi gyár farmerjai

Közelről megvizsgáltuk azt a három farmermárkát - Mavi Jeans, Everlane és Ética Jeans – melyek megválaszolják ezeket a kérdéseket. Azt is bemutatják, hogy az ipar milyen különböző szinteken tesz lépéseket a tiszta jövő felé.

Mavi Jeans

A Mavi Jeans még a '90-es évek végén ismertette meg az emberekkel a designer nadrágokat, akkor, amikor még Avril Lavigne volt a legnagyobb sztár (ő persze hatalmas rajongója volt a márka farmereinek). A márkát Saint Akarlılar alapította 1991-ben, aki egyben az ERAK török létesítmény tulajdonosa, ami már a nyolcvanas évektől kezdve gyárt farmereket, világszerte. A Mavi már azelőtt környezettudatos volt, hogy az trendivé vált volna. A megalapítása óta eltelt 25 évben a márka folyamatosan fejleszti a gyárait, hogy lépést tartson a fogyasztók környezettudatosság iránti igényeivel.

A kőmosott, a koptatott és az egyéb minták, melyek a farmereket díszítik, mind rengeteg energiát és vizet emésztenek fel hagyományos gyártási körülmények között, ám a Mavi jelentősen lecsökkenti ezeknek az összetevőknek a felhasználását a procedúra folyamán. Például, a cég igazi lézert használ, hogy a csípőrészhez odafesse a koptatott mintát. "62%-kal kevesebb vizet és 28%-kal kevesebb energiát használunk fel évről évre." A márka PR csapata elárulta, hogy 2018-tól 2019-ig milyen változások és fejlődések jöttek létre.

Lézeres technika, amit a Mavi gyárában használnak.

2020-ban, a Mavi kezdeményezi a 100%-ig vegán és fenntartható farmer kollekciót, amelynek elkészítéséhez semmilyen állati eredetű dolog nem kell." Az irodáit műanyagmentes környezetté alakítja és jelenleg 100%-ig újrahasznosított anyagokat használ a csomagoláshoz. A fenntarthatóságon túl, a Mavi az Ecological Research Society-vel közösen hozta létre az Indigo Prject nevű kezdeményezést, hogy "segítsen megvédeni a veszélyeztett, Földközi-tengerben élő tengeri teknősöket. A teknősök megmentésének elősegítésére szolgáló aktív terepmunka mellett a Mavi exkluzív pólókat tervezett, amelyek bevételét az EKAD kutatási és küldetési tevékenységeihez juthatja el." A márka a saját dolgozói számára utazást biztosít Törökországon keresztül, hogy segítsenek beterelni az újszülött teknősöket az óceánba.

Everlane

Az Everlane a fenntarthatóság zászlóvivője volt már a kezdetektől, fontos küldetésének tartja, hogy környezetbarát körülmények között gyártson ruhákat. Amikor 2017-ben megalapították a farmermárkát, a cég célja az volt, hogy újraértékelje az egész gyártási folyamatot. "A farmer egy nagyon piszkos üzlet és a legnagyobb kihívás az volt, hogy találnunk kellett egy olyan gyárat, aminek nincsen semmilyen káros hatása a környezetre." - mondja Kim Smith, általános menedzser. "A farmergyártáshoz rengeteg víz és vegyszer szükséges, a gyárak a koszos vizet gyakran kibocsájtják az ökoszizstémába, ami rettenetesen károsítja a környezetet. Tudtuk, hogy nekünk ennél sokkal jobban is menni fog!"

Az iparban elsőként állított fel fenntartható szabályokat, az Everlane kitolja a határokat azzal kapcsolatban, hogy mit lehet és mit nem a nagy gyárakban. A Saitex nevű, tiszta gyárban állítja elő a farmereket, melyek 98%-ban újrahasznosított vízből készülnek, a vegyszerek a Bluesign szabványnak megfelelnek, valamint az Everlane hagyja maguktól megszáradni a farmereket, bent. Igen, jól olvastad – a gyárukban vannak szárítókötelek, amikre a nadrágokat felakasztják és hagyják őket megszáradni. A korábban említett 132 wc-lehúzással összehasonlítva ezzel az eljárással egy Everlane nadrág mindössze 4 liter vizet használ el, méghozzá a zárt vízrendszerének és a hatékony mosógépüknek köszönhetően. Plusz infó: a többlet során keletkezett maradék anyagot kővé formálják, amit később a megfizethető lakások építéséhez használnak fel.

Száradnak a nadrágok az Everlane gyárában.

És innen merre tovább? "Jelenleg olyan fenntartható malmokat és gyapot farmokat keresünk, melyekkel kibővíthetjük az ellátási láncot." - mondja Smith. Nyitott párbeszédével és alapvető értékével az Everlane reméli, hogy a márkájuk radikális láthatósága bátorítani foga azokat az embereket, akik az ő márkájukat viselik. "Nemcsak bizalmat építünk a vásárlóinkban, de eszközt is adunk a kezükbe, amivel még tájékozottabb döntést hozhatnak."

A láthatóság tekintetében az Ética Denim is kulcsszerepet játszik. A weboldala a részleteken és a gyakorlaton túl - táblázatokkal, linkekkel Kalifornia munkaerő törvényeiről és PDF fájlokkal - biztosítja, hogy a vásárlók felszerezhessenek a megfelelő információkkal, amikre szükségesek. A cég központja Los Angelesben, Kaliforniában található, a lassú divat legjobb reprezentációja.

Ética

View this post on Instagram

(Español ) Markets. The economy. Our future. All are driven by consumption. OUR consumption. Let’s be honest! There are too many humans on this planet for our natural resources. We are overpopulated, as research shows. The scariest part? These numbers are estimated to continue to grow; reaching over 9.7 billion humans by 2050. Every dollar we spend, every brand we support, every president we elect, every decision we make on the daily, and every word we share on social media HAS A TREMENDOUS POWER. They can keep poisoning our world or begin to undo our many wrongs. Starting with the second most polluting industry after oil: fashion. How about we stop supporting fast fashion brands that contaminate our rivers, exploit our people, and produce illogical amounts of waste? You know what brands I’m taking about! If a t-shirt costs less than $10, has been dyed with chemicals, and made with materials that are not earth-friendly, someone is taking the fall for that cost: Nature and the hands that made the product! Solutions: responsible consumption! 1️⃣Second-hand shopping: You won’t believe the incredible thrift stores around the world! My vegan belt is second-hand. 2️⃣Fair-trade and sustainable brands: support those brands using good materials and following strict practices that protect workers. My jeans are from @eticadenim, and the bodysuit/yoga wear/swimpiece (multiple uses) from @girlfriend, and my zero-waste jewelry from @this.lwc. 3️⃣REUSE! Don’t throw away things that break. Fix them. Don’t throw away things you don’t use. Swap with friends, or gift to those who actually need them! These vegan heels I’ve owned for years. Yes, they are made of PVC (didn’t know of its impact when I got them) but I’ll use them for many years to come! For those who don’t know, most vegan leather is made of plastic which is derived from petroleum, unless they are made from , , cork, , or rubber. Yes, they exist! 4️⃣RESEARCH! PLEASE! Stop being a robot and become more human. Read labels, investigate, and teach those around you! Some eco-cool search engines worth checking out @ecosia and @elliotforwater. 5️⃣Watch @truecostmovie @riverbluethemovie 6️⃣ Tag and share

A post shared by Valeria Hinojosa | Eco Life (@waterthruskin) on

Az Ética azokat a fenntartható kollekciókat jelenti, amelyek tovább lépnek az alapdaraboktól. Az indigóval festett farmerektől, melyek sokkal kevesebb víz felhasználásával készülnek, a kurkumasárga színű kezeslábasokig, melyek maradék vintage anyagokból készülnek, a gyártás minden lépése szándékos. "A fenntarthatóság innovációt követel, a design és a gyártó csapat fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy a termékeink autentikusak és öko-barátok legyenek." - mondta Michelle Marsh, az Ética Denim sales directora. "Mindannyiunknak az a célja, hogy a lehető legjobb terméket hozzuk létre úgy, hogy közben minimális hatást gyakorolunk a környezetre."

Mivel a márka sokkal kisebb szinten működik, mint a Mavi és az Everlane, számukra lehetséges, hogy "sokkal gyorsabban reagáljanak a piac visszajelzésére és a technológiai újításokra, melyek segítenek fejleszteni a terméket és a procedúrát is, minden szezonban."

Az olyan kisebb, független márkák, mit az Ética, érzékenyek a gyakorlatban: bizonyítványokat kaphatnak olyan független szervezetektől, mint a SEDEX vagy az ENSZ Global Contact, melyek ellenőrzik a gyárakat és tanúsítják, hogy azok megfelelnek a tisztességes környezetvédelmi és munkaerő törvényeknek. "Hiszünk benne, hogy a divat és a fenntarthatóság nem zárják ki egymást. Csinálhatunk jót, miközben jól nézünk ki."

Szerencsére, a piac nem zárult be ezzel a három márkával. Stella McCartney mindig is rengeteg figyelmet fordított a ruhák gyártásának etikai aspektusára, de vannak más független divatmárkák, melyek célul tűzték ki, hogy csökkentsék az ökológiai lábnyomukat. "A farmer lényege, hogy több évig is kitartson, ezért a legfontosabb, amit a vásárlók tehetnek, hogy olyan jó minőségű darabokba fektetnek, melyek kiállják az idő próbáját." - mondja Martin.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének
1

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

2022.11.19. 2 perc olvasás

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért
2

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

2022.07.25. 2 perc olvasás

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné
3

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

2022.07.18. 3 perc olvasás

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő
4

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

2022.09.18. 2 perc olvasás

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné
5

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

2022.09.30. 2 perc olvasás

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban
6

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

2022.10.08. 2 perc olvasás

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik
7

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

2022.07.21. 2 perc olvasás

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján
8

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

2022.09.30. 2 perc olvasás

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

ezek is érdekelhetnek

4 tavaszi cipő, ami mindig tökéletesen mutat a farmerral

4 tavaszi cipő, ami mindig tökéletesen mutat a farmerral

2024.04.09. 2 perc olvasás

Tavaszi cipőtrend

Megosztó farmertrend terjedt el idén, mégis sokan kedvelik

Megosztó farmertrend terjedt el idén, mégis sokan kedvelik

2024.04.05. 1 perc olvasás

Bye-bye skinny jeans

3 farmertrend, amit imádnak a nők idén tavasszal

3 farmertrend, amit imádnak a nők idén tavasszal

2024.03.28. 2 perc olvasás

Örök klasszikus

Mindenki ezt a farmernadrágot akarja most, a tavasz egyik legmenőbb darabja

Mindenki ezt a farmernadrágot akarja most, a tavasz egyik legmenőbb darabja

2024.03.21. 2 perc olvasás

Trend

 Ez az 3 farmerkabát a szezon legmenőbb darabja

Ez az 3 farmerkabát a szezon legmenőbb darabja

2024.03.20. 2 perc olvasás

Tavaszi trendek

Zendaya farmerban lépett a vörös szőnyegre, mindenki imádja a szettjét

Zendaya farmerban lépett a vörös szőnyegre, mindenki imádja a szettjét

2024.03.08. 2 perc olvasás

Stílusikon

Ezt a trükköt neked is ki kell próbálnod, ha kitágult a farmered

Ezt a trükköt neked is ki kell próbálnod, ha kitágult a farmered

2024.03.07. 2 perc olvasás

Videó

Jennifer Aniston évtizedek óta erre a farmerre esküszik, most mindenki ilyet akar

Jennifer Aniston évtizedek óta erre a farmerre esküszik, most mindenki ilyet akar

2024.03.06. 2 perc olvasás

Trend

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves