30 napig egyenruhában

Stylistunk kipróbálta, milyen egy hónapig fehér inget és farmert hordani

Tavasszal óriási internetszenzációvá vált Matilda Kahl története, aki már három éve jár ugyanolyan egyenruhában a munkahelyén. Fekete nadrág, fehér selyemblúz és egy kis fekete bőr masni a gallér alatt – ez Matilda, a New Yorkban élő art director védjegye. Egy reggeli „mitvegyekfel” pánikroham után határozta el, többé sehonnan sem késik azért, mert nem tudja, mit viseljen.

Mi is írtunk korábban a döntési fáradtságról, vagyis arról, hogy sokkal több döntést vagyunk kénytelenek meghozni egy nap alatt, mint korábban. Ez pedig ahhoz vezet, hogy hamar elfáradunk és nem a legjobb lehetőséget választjuk, hanem a legegyszerűbbet. Ezért döntenek úgy vezető pozícióban lévő emberek, hogy az öltözködés problémáját kiiktatják napirendjükből. Például Mark Zuckerberg, aki mindig szürke pólót és farmert visel, vagy Barack Obama, aki egy kék és egy szürke öltönyt váltogat, de említhetjük Karl Lagerfeld napszemüveg, fehér ing, zakó, lófarok egyenruháját is. A nőknél pedig ott van Sheryl Sandberg, aki majdnem mindig ruhát hord, mert akkor nem kell bajlódnia azzal, hogy a felső- és alsórészt összeegyeztesse.

Ahogy sorra jöttek a cikkek a témában, kénytelen voltam megvizsgálni a saját szokásaimat. Minden reggel egy-másfél órát vesz igénybe, hogy útrakész legyek. Ugyan soha nem néztem meg pontosan mekkora hányad ebből a ruhaválasztásé, de mivel egy kicsit mintha másik univerzumba kerülnék, amikor kinyitom a szekrényem, biztosan több mint a fele.

Az elmúlt tíz évben nem igen vettem fel kétszer pontosan ugyanazt a szettet. Bárki bármit is halljon a barátomtól, nincs kirívóan sok ruhám! Egyszerűen csak sportot űztem abból, hogy mindig valami újat találjak ki, ezzel simogattam az egómat reggelente. És persze saját magam kísérleti nyulaként is működöm, az ötletek egy részét, mint az ELLE stylistja hasznosítom a munkám során, de biztosan vannak olyan extremitásaim, amelyek láttán más felhúzná a szemöldökét. Állandóan ismételgetett mottóm, hogy inkább viseljen valaki néha megosztó összeállításokat, mintsem soha ne kísérletezze ki a saját stílusát.

Az elmúlt néhány évben a divat a trendek istenítésétől az egyedi stílus hangsúlyozásának irányába mozdult el. A street style sztárok és bloggerek egy-egy formabontó szettje, vagy az olyan bemutatók, ahol valamilyen különleges styling trükköt alkalmaztak, lassan több figyelmet kapnak, mint egy régi-új irányzat megjelenése. A hangsúly azon van, hogyan építsük be összetéveszthetetlen stílusunkba az aktuális kulcsdarabokat. Ha már személyes stílus, miért ne lehetne ez egyfajta egyenruha, olyan védjegy, mely felismerhetővé tesz? És persze itt vannak a praktikus szempontok: az idő mellett kreatív energiát is meg lehet spórolni ezzel a módszerrel. Ezek a kérdések ösztönöztek arra, hogy én is kipróbáljam az egyenruhát.

A szett egyszerű, ugyanakkor kontrasztos, tudok vele azonosulni és a legtöbb alkalomhoz illik. Fehér ingből van a szekrényemben több különböző darab, ezeket váltogatom, de pusztán az alapján, hogy melyik elérhető és tiszta éppen. Semmi elpazarolt energia a választásnál! A hosszú farmert néha egy hasonló stílusú sortra cserélem az időjárás függvényében. Sőt, cipőt is csak praktikum alapján választok, bokacsizmát, ha esik, edzőcipőt, ha egésznap rohangálnom kell, szandált, amikor meleg van. A farmert néhányszor ki kell mosni, de meleg nyarunk van, mindig megszárad reggelre. Még a kiegészítőkkel is böjtölök: óra, napszemüveg, egy karkötő és egy vászonkalap az arzenálom, és az opció, hogy néha valamelyiket ne viseljem. Megtanulom értékelni a korlátozott szabadságot!

Mivel komoly kísérletként fogom fel a ruhaszáműzést, az Instagramon végig dokumentálom. Az első képet rögtön a férfiismerőseim kezdik lájkolni, már analizálom is a barátnőmnek: ilyenek ezek a férfiak, csak az egyszerű ruhákat szeretik a lányokon, mire ő megjegyzi, hogy látszik a melltartóm a képen. A hónapban két sajtóeseményen kellene elegánsabbnak lennem, magassarkúval és rúzzsal teszem ünnepibbé az uniformist. Felszabadító, hogy nem kell felpróbálnom minden birtokomban lévő ruhát, mielőtt elindulok.

A nyolcadik napon már viszketek az ingektől (mielőtt még megkérdeznék: mosom őket!), ez valami pszichés dolog lehet, mint amikor a Szex és New Yorkban Carrie kiütéses lesz az esküvői ruhától, mert nem akar hozzámenni Aidanhöz. Én hozzámennék bárkihez, aki hajlandó viselni az egyenruhát helyettem! Az agyam folyamatosan ötletekkel dobálózik és át akarja alakítani a kihívást egy „hogyan hordd a fehér inget farmerrel harmincféleképpen” projektté. Így elég gyorsan világossá válik, hogy a kreatív energia, legalábbis az enyém, nem tartalékolható későbbre. A különböző szettek és párosítások továbbra is kavarognak a fejemben, hiába nem vehetem fel őket, néha inkább leírom, mire gondoltam. Egyik nap azon kapom magam, hogy a barátom ruháit gusztálom, az agyam végre megszokta, hogy a sajátjaim tiltólistásak, így új inger után néz. A huszadik nap környékén áll be a rendszer, három nap utálkozva öltözést egy nap hálás kapkodás követ, amiért nem kell döntenem. A reggeli készülődés ideje pedig fél órára redukálódott, és ebben a reggeli is benne van!

Egy ponton identitásom kezd átalakulni, mindenki az egyenruhámról faggat, rám szólnak, ha nem posztolok és kérdőre vonnak, ha megemlítem, hogy otthon nem ezt viselem. Én leszek a fehéringes-farmeres lány. Aki a kihívás közben ismert meg, később idegennek találja a külsőmet, amikor újra printeket és színeket viselek. Akaratlanul a védjegyemmé válik a szett. A barátom imádja, hogy a korábbi hosszas készülődés csak perceket jelent, a kihívás vége felé meg akar vesztegetni, hogy tovább folytassam. Nem csábulok el, más dolog az ember egóját egy időre háttérbe szorítani, és más az öltözködéssel a saját magam szórakoztatása helyett másvalaki igényeit kielégíteni.

A befejezés drámaian zajlik. A 30. nap délutánján leszakad az ég és annyira eláztatja az ingemet és a farmeremet, hogy nem is tudnám másnap újra felvenni. Új életem első napján csak feketét esik jól viselni, amolyan groteszk gyász gyanánt. És még egy hónappal később sem tudom rávenni magam arra, hogy fehér inget vagy farmert vegyek fel. Minden nap más akarok lenni a ruháim révén, és bármennyire is igyekeztem magamévá tenni az eszmét, hogy minden nap ugyanaz legyek, nem sikerült. De az, hogy végigvittem az elhatározásomat, önbizalommal tölt el, és a tudat, hogy akkor sem dől össze a világ, ha egy hónapig ugyanazt hordom, megkönnyíti és meggyorsítja a hétköznapok ruhaválasztásait. És mostanában újabb, csak ennél kicsit fineszesebb ruhakihíváson töröm a fejem.