„Fogalmam sem volt, hogy mondjam el a gyerekeimnek, hogy rákos vagyok, ezt választottam”

Amikor Julie Devaney Hogan-nél mellrákot diagnosztizáltak, csak egy dolog érdekelte igazán, az hogy gyerekeit semmiképp ne rémítse meg a hír közlésekor.

Miután Julie Devaney Hogan megtudta, hogy rákos, az első kérdése az volt az orvosokhoz, hogy hogyan tudná ezt megfelelően közölni a gyermekeivel. De az orvosoktól nem kapott használható választ. Sőt a mentális szakemberek és a témában íródott szakkönyvek sem szolgáltak az édesanya számára megfelelő iránymutatással. Végül sajátos módját választotta a hír közlésének.

„Ez egy jó kérdés...”

A háromgyerekes édesanya ilyen és ehhez hasonló válaszokat kapott orvosaitól, amikor arról érdeklődött, vajon mi a legkíméletesebb módja egy ilyen súlyos hír közlésének.

Miután 2022-ben kiderült, hogy 3. stádiumú mellrákom van, gőzerővel elkezdtem keresni annak a módját, hogy mi a legkevésbé traumatikus módja az ijesztő hír közlésének. Azonban hamar rádöbbentem, hogy a szakemberek akikhez ezügyben fordultam, nem lesz a segítségemre. Az orvosok, a védőnők és a szociális munkások mintha szerencsesütik szövegeit olvasták volna vissza számomra

– kezdi történetét Julie.

Amikor tovább folytatta a kutakodást a témában, szomorúan vette észre, hogy nem csak hogy nincsenek hasznos útmutatók ebben az igen sokakat érintő témában, de ami rendelkezésre áll, sokszor az is teljesen ellentmondásos.

Az egyik könyvben azt írták, hogy mondjuk ki bátran a rákbetegség nevét, míg a másikban óvva intettek attól hogy nevén nevezzük a dolgot. Míg az egyik írás azt javasolta, hogy készítsem fel a gyerekeket a lehető legrosszabb kimenetelre is, addig a másik arra bíztatott, hogy csak a legszükségesebbeket mondjam el nekik

– mesél kétségbeesett erőfeszítéseiről a 37 éves édesanya.

Anya rákos

Julie Devaney Hogan nem csak azon lepődött meg, hogy mennyire használhatatlanok a rendelkezésre álló információk, de azon is, hogy milyen átfogóan negatív képet festenek a rákbetegség kapcsán. A tájékoztatókban olyan mondatokat javasoltak, amiket az anyuka a gyerekek számára túlontúl ijesztőnek vélt. A rákról szóló gyerekkönyvekben a figurák törékeny, sápadt, hajszálvékony karakterek voltak régies pizsamákban, akár a szellemek. Egyik sem olyasmi, amivel a háromgyerekes anyuka szívesen szembesítette volna csemetéit.

Már hetek teltek el a diagnózis óta, és az anyuka még mindig tanácstalan volt azzal kapcsolatosan, hogyan mondja el a hírt otthon. Ezért végül saját projektbe kezdett. Férjével leszögezték mi az a három dolog, amit semmiképp se szeretnének. Nem akarták a tipikus filmjelenetet, amikor a vacsora asztalnál közlik a rossz hírt. Azt sem szerették volna, hogy ha a kommunikációjuk ezzel kapcsolatban a betegségre fókuszál, mindenképp a gyógyulást akarták hangsúlyozni. A harmadik dolog pedig, hogy a nehéz téma tálalásánál nem akartak pánikkeltő szavakat használni.

Mivel Julie a marketing világából jön, így a prezentációk különösen közel állnak hozzá. Végül úgy döntött, hogy történetét és így a hírt is, ebben a formában fogja elmondani három kisgyermekének. Mivel a tumornak súlyzó formája volt (angolul barbell) így az anyuka megalkotott egy képzeletbeli főgonoszt, Barb-ot. A gyógyszer kezelés során kapott anyag mozaiknevéből pedig létrejött MARGOT a szuperhős, akinek segítségével Julie legyőzhette a mellében rejtőzködő gonosz kis lényt.

A gyerekek megértették a szituációt, ám mégsem fogadták könnyek, vagy kétségbeesés a hírt. A kicsik továbbra is arra koncentrálnak, hogy anyukájuk éppen gyógyul, és nem arra, hogy beteg. A gyógyszeres kezelés után végül úgy alakult, hogy az orvosok Julie emlőinek eltávolítása mellett döntöttek. Habár egyelőre jók az édesanya kilátásai, azzal is tisztában van hogy a 3-as stádiumú emlőrák esetében gyorsan változhat a szituáció.

Egyelőre még nem kérdeztek rá a srácok, hogy meg fogok-e halni. De ha megteszik, majd azt válaszolom: Én nem tervezek ilyesmit! És ez egy teljesen őszinte válasz...még maradni akarok

– feleli reményteljesen Julie Devaney Hogan. 

Via