„Az, hogy félünk, nagyon is rendben van!” – klinikai szakpszichológussal beszélgettünk az ukrán helyzet kapcsán

Természetes, ha félelmet, szorongást, aggodalmat érzel. De nem kell, hogy ezek az érzések rányomják a bélyeget a napjaidra! Az Elle.hu újságírójának személyes beszámolója következik.

Életemben először akkor éreztem, hogy nem vagyok ura az életemnek, amikor 2020 decemberében megtapasztaltam a horvátországi földrengés utóhatásait. Ijesztő volt utóbb belegondolni abba: semmit sem tehettem. Ha ez mondjuk egy 8-as erősségű földrengés lett volna, lehet úgy ér véget az életem, hogy szemernyi befolyásom sem lett volna a sorsomra.

Ugyanez az érzés fogott el, amikor február 24-én, csütörtökön hajnalban elkezdtek záporozni a hírek, miszerint Oroszország megtámadta Ukrajnát és kitört a háború. A szomszéd országban. Azonnal elfogott a félelem és egyre csak azon járt az eszem: most mi lesz? Veszélyben vagyok a szeretteimmel együtt? Kell aggódnom azért, hogy Magyarország is bekapcsolódik az eseményekbe?

A kérdések pedig egyre gyűltek, miközben folyamatosan fokozódott a szorongás érzése. Biztos vagyok abban, hogy nem vagyok ezzel egyedül és több millió ember érzi még ugyanezt rajtam kívül. Hiszen alig vagyunk túl egy világjárványon, még ki sem hevertük a koronavírus okozta lelki traumákat, erre egy újabb – nagyon is reális – fenyegetéssel szembesültünk. Ezért is fordultam Semsey Zsófia klinikai szakpszichológushoz, és a Most Pszichoterápiás Központ alapítójához, hogy segítsen nekem – és mindenki másnak – megküzdeni az ukrán-orosz háború okozta szorongással, aki szerint…

Teljesen normális, ha félelmet érzel!

A szakértő szerint abszolút reális a félelemérzet, már csak azért is, mert kimerülőben vannak az energiáink. Mégiscsak két és fél éve élünk együtt egy veszélyes vírussal, és azt érzékeljük: újabb fenyegetettségnek vagyunk kitéve. A kérdés csupán az, hogy mihez kezdünk ezzel a félelemmel. Reális szinten tartjuk vagy átadjuk magunkat egy kezelhetetlen szorongásnak és megadjuk magunkat a pánik helyzetnek?

A struccpolitika csupán egy lehetőség a számos megküzdési módszer közül

Sokszor óráról órára kapjuk a legfrissebb információkat arról, mi történik vagy mi várható Ukrajnában. Éppen ezek miatt egyesek vészforgatókönyveket gyártanak, és azt latolgatják, mihez kezdenek, ha Magyarország is becsatlakozik a háborúba. Ez is egyfajta megküzdési módszer, hogy a tervezés biztonsága mögé bújnak. Mások pedig úgy döntenek: nem vesznek tudomást az eseményekről. Inkább nem törődnek a kialakult helyzettel, legalábbis addig, amíg az ország nem kerül veszélybe, ami által ők is érintetté válnak. A szakértő szerint ez a viselkedés is egy védekező mechanizmus. Mindannyian másképp reagálunk az ilyen helyzetekre, de a lélek megtalálja a neki legmegfelelőbb megküzdési módot. Véleménye szerint a struccpolitika hosszú távon nem a legjobb megoldás, de az viszont nagyon is rendben van, ha egy időre ignorálja valaki a hírek olvasását.

Melyik a jobb? Kövessük a híreket vagy zárkózzunk el?

Egyik sem. Hiszen fontos, hogy valamilyen szinten naprakészek legyünk azzal kapcsolatban, mi történik a szomszédban. Ugyanakkor meg kell találni az egészséges, arany középutat a hírek fogyasztása és azok kizárása között. De mindenképpen ajánlott megválogatni azt, hogy az ember milyen forrásokból veszi magához a híreket. Ez nemcsak a felnőttek esetén fontos, hanem a gyerekeknél is, akik maguktól is utána olvashatnak az eseményeknek vagy különböző információkat hozhatnak haza az iskolából.

A realitás vizsgálat és az események kibeszélése segíthet

„Végezzünk realitás vizsgálatot és kérdezzük meg magunktól: én és a családom biztonságban vagyunk itt Budapesten? Igen. Van mit ennünk és innunk? Igen. Működik az országban a közbiztonság? Igen. Van közvetlen veszély? Nincs. Része az országunk egy nagyobb biztonsági szervezetnek, mint amilyen a NATO? Igen. Érdemes ezeken részletesen végigmenni, mert így tudjuk reálisan felmérni a személyes érintettségünket az ukrán helyzetben” – mondja Semsey Zsófia. – „Ugyanilyen fontos, hogy legyen kivel beszélni arról, ami történik. Ez a személy lehet egy barát, kolléga, a partnerünk, családtag, bárki, akiben megbízunk. De akár keresni is lehet egy olyan közösséget, ahol erről beszélnek.”

Fogadjuk el az érzéseinket, de ne csak a háborúról szóljanak a napjaink

Lehetünk most szomorúak, bizonytalanok, dühösek, haragosak és félhetünk is. Mindez teljesen elfogadható. De fontos tisztázni magunkban, miként viszonyulunk a helyzethez. Görcsölhetünk ezen egész nap és bújhatjuk a telefont a hírekért vagy inkább kimegyünk sétálni. „Tudom, hogy ezek nagyon elcsépeltek, de működnek!” – szögezi le a szakértő, aki szerint fontos lenne a fizikai aktivitás, a relaxáció és hogy tudatosan olyat hétköznapi tevékenységeket űzzünk, amelyek kikapcsolnak bennünket, legalábbis egy időre, hogy ne a háború töltse ki az egész napunkat.

Fontos, hogy a gyerekekkel is beszéljünk erről

Az elsődleges feladatunk gondoskodni a saját érzéseinkről, ugyanis a mi lelki állapotunk hatással van másokra, és ez alól a gyerekeink sem kivételek, akiket ugyanúgy érintenek az események. Nemhogy az iskolában, az óvodában is beszélnek erről a kicsik. „Engedd kérdezni, ne hagyd magára, ne bagatellizáld el. Annyit válaszolj, amennyit kérdez, nyilván az ő szintjén és nyelvezetén. Ugyanakkor legális dolog azt mondani, hogy >nem tudom a választ<, de ebben az esetben, célszerű akár együtt utána nézni annak, amire kíváncsi. Az óvodások esetén jó megoldás lehet, ha inkább lerajzoljátok az érzéseiteket. Mindenesetre, ha túl sokat mondasz, leterhelheted vele, ha túl keveset, akkor a saját fantáziája tölti ki a hiányzó részeket. Hihetetlenül szorongást keltő az, ha a szülő megpróbálja egy-két mondattal letudni a kérdést, nem szentelve kellő figyelmet és időt a kérdésnek, így viszont a gyerek fantáziája fogja előállítani a többit. Márpedig a kicsik fantáziája elég színes, vagyis sokkal nagyobb lesz a szorongása, és rosszabbnak fogja látni a helyzetet a valósághoz képest. De akár a gyerkőccel is ajánlatos lehet megcsinálni a realitás vizsgálatot, hogy együtt gondoljátok végig a helyzeteteket, így teremtve meg az érzelmi biztonságot.”

Mindent összevetve: teljesen normális az, hogy félünk és aggódunk. Viszont, ha ezek az érzések már olyan szinten eluralkodnak rajtunk, hogy megnehezítik az életünket, a mindennapjainkat, akkor mindenképpen érdemes szakértőtől segítségét kérni.