Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Covid-19

Több millió lány nem mehet vissza az iskolába

2021. szeptember 06.

4 perc olvasás

ELLE

iskola járvány lányok Covid hátrány
Több millió lány nem mehet vissza az iskolába

Fenyeget a veszély, hogy a világjárvány visszafordítja a lányok oktatásában évszázadok alatt elért fejlődést.


„A covid-19 számos tragédiája között meg kell említenünk a veszélyt, hogy a pandémia visszafordíthatja a lányok oktatásában évszázadok alatt, nehezen elért pozitív változásokat” – így kezdődik az a nyílt levél, mellyel az UNESCO és a Varkey Alapítvány, a világ legjobb tanárának járó Global Teacher Prize alapítója, megkongatták a vészharangot.

Minden az egészségügyi krízissel és a hónapok óta tartó távoktatással kezdődött, amely alapjaiban változtatta meg az iskolához való hozzáférési lehetőségeket írja az olasz Elle. A helyzet következtében 11 millió gyerek maradhat ki az iskolából. A magyarázat egyszerű és aggasztó: úgy tűnik, az online oktatásra való hirtelen átállás a lányokat hozta hátrányos helyzetbe a „technológiához való hozzáférés és a használatához szükséges készségek különbségei” miatt. Most tehát cselekednünk kell.

„Amerikát kivéve a világon mindenhol több férfi használja az internetet, mint nő” – olvasható a levélben, melyet húsz, az oktatás világában jelentős személyiség aláírása fémjelez. Valójában az alacsony és közepes jövedelmű országokban a Gsma szerint „a nők 7 százalékkal kevesebb valószínűséggel rendelkeznek mobiltelefonnal, és 15 százalékkal kisebb valószínűséggel használnak mobilinternetet.” Továbbá, folytatódik a levél, „sok államban teljesen nyilvánvalók a nemek közötti digitális készségbeli különbségek, legyen szó akár egyszerű tevékenységekről, például az alkalmazások mobiltelefonos használatáról, vagy bonyolultabbakról, például programozásról.”

Ehhez adódnak még a lányok internetes biztonságával kapcsolatos aggályok. „A World Wide Web Foundation szerint a fiatal nők és lányok 52%-a arról számolt be, hogy bántalmazták már az interneten, beleértve a fenyegető üzeneteket, a szexuális zaklatást, és a privát fotók engedély nélküli megosztását is.” Ennek eredményeképpen a legtöbb szülő és gondozó korlátozza a lányok internethozzáférését.

Az UNESCO szerint ezeket az egyenlőtlenségeket tovább mélyítheti a járvány által okozott nemzeti és nemzetközi finanszírozás csökkentése. Az UNESCO és a világbank becslése szerint az „oktatás külső támogatása 2 milliárd dollárral csökkenhet a 2020-as szinthez képest.”

„Annak ellenére, hogy a járvány idején mindent megtettek a távoktatás bevezetéséért, világszerte 706 millió diáknak nincs internethozzáférése” – kommentálta Stefania Giannini, az UNESCO igazgatóhelyettese, kihangsúlyozva, hogy ez az összes tanuló 43 százalékát jelenti. „És Afrika Szaharától délre eső része adja a szám 82 százalékát. Sajnos elképzelhető, hogy több millió lány soha többet nem tér már vissza az osztályterembe.”

A levél ugyanakkor stratégiákat is javasol a hatalmas kudarc elkerülésére. Az egyik célkitűzés a nemzetközi finanszírozás előtérbe helyezése és a lányok nemzetközi oktatása, de garantálni kell a biztonságos online környezet kialakítását és az online oktatáshoz szükséges technológiához és erőforrásokhoz való egyenlő hozzáférést is. További kihívás a digitális készségek nemi megkülönböztetések nélküli fejlesztése a tanárok képzésével és „a tanításban tudat alatt alkalmazott megkülönböztetés” felismerésével.

Cselekvési terveket dolgoznak ki, hogy támogassák a lányokat a tanulmányaikban és a STEM tudományágakban építendő karrierjükben, továbbá fontos lesz „a kormányok, a magánszektor, a civil társadalom, a fejlesztési partnerek, az egyetemek, a családok és a lányok közötti együttműködés erősítése a nemek közötti digitális szakadék áthidalása érdekében.” Ezek ugyan ambíciózus célok, de a lányok, következésképpen a világ jövője a tét: nem hátrálhatunk meg.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
1

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
2

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
3

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
4

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
5

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
6

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
7

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
8

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

ezek is érdekelhetnek

Sarolta hercegnő ezért nem használhatja a saját nevét az iskolában

Sarolta hercegnő ezért nem használhatja a saját nevét az iskolában

2024.03.17. 1 perc olvasás

Névválasztás

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”

2024.02.01. 2 perc olvasás

Történet

Katalin hercegné komoly traumán esett át, zaklatók támadták meg

Katalin hercegné komoly traumán esett át, zaklatók támadták meg

2024.01.17. 2 perc olvasás

ROYAL FAMILY

György herceg ilyen logikai feladatokkal felvételizett - neked sikerülne megoldanod?

György herceg ilyen logikai feladatokkal felvételizett - neked sikerülne megoldanod?

2024.01.17. 2 perc olvasás

Royal School

György hercegnek komoly nehézségei vannak - ezen múlhat a jövője

György hercegnek komoly nehézségei vannak - ezen múlhat a jövője

2024.01.17. 2 perc olvasás

Royal School

Kiderült, Sarolta hercegnő miért vált annyira népszerűvé a barátai körében

Kiderült, Sarolta hercegnő miért vált annyira népszerűvé a barátai körében

2024.01.10. 2 perc olvasás

Royal Family

Eldőlt György herceg sorsa - Katalin hercegné ezt az iskolát választotta neki

Eldőlt György herceg sorsa - Katalin hercegné ezt az iskolát választotta neki

2023.12.18. 2 perc olvasás

Royal Family

5 jel, amiből felismerhető az iskolai bántalmazás

5 jel, amiből felismerhető az iskolai bántalmazás

2023.11.15. 3 perc olvasás

Bullying

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves