Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

PRIVACY

Shakira már nem bírja tovább, erre kéri most az embereket

2023. április 11.

2 perc olvasás

Kurucz Barbara

család énekesnő gyerekek shakira Piqué közlemény
Shakira már nem bírja tovább, erre kéri most az embereket
© Robert Marquardt / Getty Images

Shakira közleményt adott ki, amiben üzent a rajongóinak. 


Az énekesnő számára kifejezetten nehéz és megterhelő volt az elmúlt egy év. Eleinte úgy tűnt, békésen le tudják zárni a kapcsolatukat Piquével, ám ez mégsem alakult így. Shakira azóta már többször nyilatkozott, most a gyerekei érdekében adott ki egy közleményt. 

Shakira így próbálja megvédeni a gyerekeit

A család nehéz időszakon van túl, ez pedig a gyerekeknek sem lehetett könnyű. Az énekesnő most a fiúkkal együtt Miamiba költözött, itt kezdték meg az iskolát pár nappal ezelőtt. Ám hiába az új város a kíváncsi fotósok ugyanúgy követték őket, az utóbbi időszakban számos lesifotó készült róluk. Shakira ezt eddig bírta, mivel közleményt adott ki, melyben megkért mindenkit, legyenek tekintettel a magánéletére. 

A híresség a közleményt azzal kezdte, megérti, hogy sokan kíváncsiak az élete alakulására, de úgy érzi, most mégis kénytelen felszólítani az embereket. 

A fiaim Milan és Sasha nagyon nehéz éven vannak túl, szüntelenül ostromolták őket (a paparazzik és a Barcelonában lévő különböző médiumok). Most új szakaszt kezdenek az életükben, és határozottan kérem a médiát, hogy tartsák tiszteletben a magánélethez való jogukat. 

Shakira arra is megkérte a fotósokat, illetve a rajongókat, ne kövessék a gyerekeket. Ne készítsenek róluk fotókat, videókat, és ne várják őket az iskola előtt. 

Nem művészként, hanem anyaként kérem ezt, aki meg akarja óvni és gondoskodni akar a gyermekei lelki és érzelmi jólétéről, hogy boldog és egészséges életet élhessenek, ahogy azt minden gyermek megérdemli

– zárta a sorait az énekesnő. 

A közleményt Shakira spanyol nyelven adta ki, és az Instagrammon tette közzé. Ez volt az első alkalom, hogy nyugalmat kért. A lépése érthető, hiszen az elmúlt időszakban rengeteg lesifotó készült a gyerekeiről, a fotósok szinte a költözésüket is dokumentálták. 


Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
1

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
2

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
3

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
4

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
5

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
6

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
7

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
8

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves