PartY-generáció

Napjaink huszonévesei a kallódó, az Y-, a magára hagyott generáció tagjai. Gyakran mondják rájuk, kapunyitási pánikban szenvednek. A harminchoz közel még az útjukat keresik –ami nem mentes a buktatóktól. Az unalmas, sokszor nehézségekkel teli nappalokat pedig féktelen éjszakákkal próbálják feledtetni. Az Elle riportere belevetette magát a pesti éjszakába, hogy fellelje és megpróbálja megérteni ezt a különös generációt.

Napjaink huszonévesei a kallódó, az Y-, a magára hagyott generáció tagjai. Gyakran mondják rájuk, kapunyitási pánikban szenvednek. A harminchoz közel még az útjukat keresik –ami nem mentes a buktatóktól. Az unalmas, sokszor nehézségekkel teli nappalokat pedig féktelen éjszakákkal próbálják feledtetni. Az Elle riportere belevetette magát a pesti éjszakába, hogy fellelje és megpróbálja megérteni ezt a különös generációt.

Nincs különbség a napok között, a bulizók nagy részének nincs a régi értelemben vett normális munkája. És akinek van, az is örülne, ha inkább nem lenne.  „Én mondjuk nyolckor kelek –mondja egy rockzenész, aki egyébként alulfizetett építészként dolgozik napi nyolc órában-, de tökmindegy. Aludni később is ráérek.” Majd nagyot szív a cigarettájába, mind a 28 évének felgyülemlett fájdalmával. „Igazából az van, hogy ha itt vagy, nem gondolsz a holnapra. Úgyis csak ennek van bármi értelme a napban” – mondja egy borostás, meghatározhatatlan korú srác. „Egyetértek –vág a szavába a mellette ülő lány. –Utálom, hogy nem csinálhatom azt, ami érdekel, mert muszáj pénzt keresni. Gyűlölöm a hétköznapokat, és inkább itt vagyok esténként, mint hogy azon stresszeljek, mi vár rám másnap a melóhelyen.” A kerthelyiség tömve van, mindenféle nyelvek keverednek (a szó minden lehetséges értelmében). „Komolytalanok volnánk? Meglehet. De még alig éltem, nem értem meg a családra –húzza el a száját egy lány, akinek az anyja az ő korában már kétszeres anyuka volt. –Te is tudod, minden annyira el van csúszva. Úgyhogy marad ez az elnyújtott tinilét, amiben az élvezeteket hajszoljuk. Ha mást már nem nagyon tudunk.”

Hogy ennek a hosszú ideig tartó gyerekkornak mi az oka, és mivel lehetne orvosolni, azt jó ideje kutatják a szociológusok. A rendszerváltás korának immáron felnőtt kisgyermekei munkalehetőségek nélkül, egy gazdasági válságtól és hamis ígéretektől kusza világban kénytelenek boldogulni. Szülői minták nélkül, szinte esély nélkül arra, hogy saját erőből véghezvigyék azt, amit elődeik. Amíg az a csöppet sem könnyű helyzet tisztázódik, addig ők sem fognak felnőni. Pedig itt vannak, és energiával tele várják, hogy nappal is bizonyíthassanak. A party generáció féktelen estéiről és sajátos világszemléletéről az Elle szeptemberi számában olvashatunk.