Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

KIRÁLYI CSALÁD

Elképesztő, mennyi idő alatt szeretett egymásba Károly király és Kamilla királyné

2023. szeptember 10.

3 perc olvasás

Kovács Gréta

szerelem királyi család brit királyi család Károly király Kamilla királyné
Elképesztő, mennyi idő alatt szeretett egymásba Károly király és Kamilla királyné
© Getty Images/Samir Hussein

A királyi újságírók szerint Károly király már a '70-es években beleszeretett Kamillába, kapcsolatukat és szerelmüket azonban évtizedeken át titokban tartották.


Károly király és Kamilla királyné szerelme nem indult botránymentesen, a brit királyi család ugyanis éveken át lázadozott a titkos kapcsolatuk ellen. A párt mindezek ellenére soha nem sikerült teljesen elszakítani egymástól, hiszen köztudott, hogy kettejük viszonya mind Károly király, mind Kamilla királyné első házassága alatt folytatódott. Közös történetük tele van drámákkal, botrányokkal és tragédiákkal. melyekről azóta is rendszeresen lehet olvasni, ám arról kevesen tudnak, hogyan és miként is szeretett egymásba Károly király és Kamilla királyné.

KÁROLY KIRÁLY MÁR EGÉSZEN FIATALON BELESZERETETT KAMILLA KIRÁLYNÉBA

A királyi újságírók szerint Károly király 22 éves korában, 1970-ben találkozott először az akkor 24 éves, előkelő, arisztokratikus családból származó Kamillával, aki akkor már évek óta egy párt alkotott későbbi első férjével, Andrew Parker-Bowlesszal.

Getty Images/Hulton Deutsch
Getty Images/Hulton Deutsch

Károly király és Kamilla első találkozása a windsori Great Parkban, egy lovaspóló meccsen történt, állítólag pedig Kamilla szólította le az akkori herceget a következőkkel:

A dédanyám a szeretője volt a te ükapádnak. Úgy érzem, van bennük valami közös.

Ami egyébként igaz is volt. A két fiatalnak tehát volt miről beszélgetnie és állítólag olyan jól megértették egymást, hogy Károly azon nyomban szerelembe is esett Kamillával. A sors furcsa fintora, hogy mindössze pár hónap titkos randevúzás után katonai kiküldetésre kellett mennie Károly hercegnek, mire pedig visszaért, Kamilla feleségül ment Andrew Parker-Bowleshoz.

KÁROLY KIRÁLY SOHA NEM TETTE TÚL MAGÁT KAMILLÁVAL VALÓ SZERELMÉN

A be nem teljesült szerelem mély depresszióba sodorta a magányos gyermekkorral rendelkező Károly herceget, aki abban bízott, hogy a Diana hercegnével való kapcsolata és barátsága idővel szerelemmé alakul majd át – aztán később kiderült, ez mégsem így történt.

Getty Images/Tim Graham
Getty Images/Tim Graham

Károly király a Diana hercegnével való házassága alatt állítólag végig tartotta a kapcsolatot Kamillával, aki 1993-ban vált külön első férjétől, rögtön azután, hogy kitudódott a viszonya Károly herceggel. 1997-ben Károly király felesége, Diana hercegné életét vesztette egy tragikus autóbalesetben, ami miatt még éveken át titkolta a kapcsolatát Károly király és Kamilla királyné. A pár 2005. február 10-én jelentette be az eljegyzését a publikummal, pár hónappal később pedig házasságot is kötöttek egymással.

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
1

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
2

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
3

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
4

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
5

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
6

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
7

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
8

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves