Károly király hihetetlen dolgot árult el Erzsébet királynővel kapcsolatban.
Károly király fontos eseményen vett részt. A Buckingham-palotában tartott beszédet a brit uralkodó. A diplomáciai vacsorát Cyril Ramaphosa, Dél-Afrika elnöke tiszteletére rendezték, aki három napot tölt az Egyesült Királyságban. III. Károly arról is mesélt, hogy az édesanyja gyakran beszélt neki a 1947-es látogatásáról, amikor Dél-Afrikában 21. születésnapján életét a szolgálatnak adta.
Az egyik dél-afrikai látogatásom alkalmával, 1997-ben Mandela elnök elmondta, hogy édesanyámnak különleges nevet adott. Motlalepula, ami azt jelenti, hogy „esővel jönni”. Megnyugtattak, hogy ez Mandela elnök különleges vonzalmának a jele, amelyet a királynő iránt érzett… nem pedig arra a megjegyzés, hogy a britek az időjárásukat magukkal viszik
- mondta a beszédében Károly király.
Erzsébet királynő, akkor még hercegnőként Fokvárosból egy rádióbeszédben fogadott örök hűséget a népnek:
Ünnepélyesen kijelentem önök előtt, hogy az egész életemet - legyen az hosszú vagy rövid, az önök szolgálatának és annak a hatalmas birodalmi családnak fogom szentelni, amelyhez mindannyian tartozunk
- mondta 1947-ben.
Erzsébet királynő és Nelson Mandela közeli barátságot ápoltak. A néhai brit uralkodó még azt is megendte a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnökének, hogy viccelődjön vele. II. Erzsébet királynőt állítólag egyenesen szórakoztatta Nelson Mandela, ezért nem csoda, hogy a néhai elnök és aktivista becenevet is adott neki. A protokoll sem vonatkozott Nelson Mandelára, ezért ő hívhatta simán a keresztnevén Erzsébetet.
Nelson Mandela and Queen Elizabeth II were such good friends, that he was allowed to break protocol and simply call her by her name, Elizabeth.
— Africa Facts Zone (@AfricaFactsZone) September 12, 2022
He also made direct calls to her without formalities unlike other leaders. pic.twitter.com/MmmPcECZFO
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!