Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Dreamworld

Jön a Pet Shop Boys Budapestre

2021. október 19.

1 perc olvasás

ELLE

Budapest Park koncert Pet Shop Boys turné
Jön a Pet Shop Boys Budapestre

Jövőre ismét Magyarországon koncertezik a több mint 50 millió értékesített album felett járó Pet Shop Boys. A brit popcsapat 2022. július 6-án a Budapest Parkban lép fel.


Neil Tennant énekes és Chris Lowe billentyűs Dreamworld - The Greatest Hits Live című turnéja keretében érkezik a magyar fővárosba. A világjárvány következtében korábbról elhalasztott koncertsorozat jövő májusban Milánóban indul - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A Pet Shop Boys visszatérő vendég, immár nyolcadik alkalommal lép fel Magyarországon. Először 1991-ben játszottak a Budapest Sportcsarnokban, 2000-ben a fővárosi Kapcsolat-koncerten zenéltek a Felvonulási téren, 2004-ben a Sziget fesztiválon, 2006-ban a soproni VOLT fesztiválon, 2010-ben a zamárdi Balaton Soundon, 2014-ben a Budapest Parkban, legutóbb pedig 2018-ban a SZIN-en. A zenekar legutóbb 2019 szeptemberében adott koncertet, Londonban.

Az 1981 óta létező csapat több mint 50 millió albumot adott el eddig világszerte, háromszor nyert Brit Awardsot, hatszor jelölték Grammy-díjra, 42 Top 30-as kislemeze volt, közülük 22 a legjobb tízig jutott a brit listán, négy pedig első lett: a West End Girls, az It's a Sin, az Always on My Mind és a Heart. További hatalmas slágereik közé tartozik a Go West, az Opportunities (Let's Make Lots of Money) vagy a What Have I Done to Deserve This?.

A Pet Shop Boys eddig tizennégy stúdióalbumot készített, a legutóbbi, a Hotspot tavaly jött ki.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kamilla herc...
1

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Döbbenetes l...
2

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant a...
3

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Meghan Markl...
4

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Megalázta az...
5

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

„Kamilla elh...
6

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Károly királ...
7

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant a...
8

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Ezek is érdekelhetnek

A Szigetre é...

A Szigetre érkező Shawn Mendes nem jutott be a szállodájába, helyette a rajongóival fotózkodott

2025.08.07. 2 perc olvasás

Koncert

Ashton Kutch...

Ashton Kutcher és Mila Kunis tánca felrobbantotta a netet: erről beszél most mindenki

2025.08.04. 2 perc olvasás

Happy life

Tragédia: me...

Tragédia: meghalt egy férfi az Oasis londoni koncertjén

2025.08.03. 2 perc olvasás

Koncert

Friss fellép...

Friss fellépőt jelentett be a Sziget Fesztivál: Michael Kiwanukát váltják

2025.08.01. 2 perc olvasás

Festival

Mandoki Soul...

Támogatott tartalom

Mandoki Soulmates - 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY MEGAKONCERT

Támogatott tartalom

2025.07.28. 10 perc olvasás

programajánló

Óriási bulit...

Óriási bulit csinált Budapesten Jennifer Lopez – videók

2025.07.21. 2 perc olvasás

JLo

Itt van mind...

Itt van minden, amit Jennifer Lopez budapesti koncertjéről tudni lehet

2025.07.17. 2 perc olvasás

Koncert

Meghan Markl...

Meghan Markle és Harry herceg bulizós képei felrobbantották az internetet

2025.05.11. 2 perc olvasás

Party

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves