Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Nem tervezett császármetszés

Jessie J a szülésről vallott: „Semmi nem úgy történt, ahogy szerettem volna”

2023. június 05.

2 perc olvasás

ELLE

szülés jessie j vallomás
 Jessie J a szülésről vallott: „Semmi nem úgy történt, ahogy szerettem volna”
© Getty Images/Anthony Harvey

Jessie J őszintén vallott a kisfia születéséről. 


Jessie J májusban adott életet a kisfiának. Az énekesnő néhány héttel ezelőtt egy megható posztban jelentette, hogy világra jött az első gyermeke, akiről azt mondta, hogy szerelmes, amióta meglátta a kicsit. Most azonban a világsztár azt is elárulta, hogy a szülés nem úgy ment, ahogy eltervezte.

Császármetszése volt

Jessie J közzétett a közösségi oldalán egy felvételt, amelyen a szülés előtt nem sokkal még a szülőszobában táncolt. Az énekesnő elmondta, hogy 9 hónapig arra készült, hogy természetes úton hozza világra a gyermekét, de az élet nagyon közbeszólt.

Néhány nappal a 40. hét után volt egy vizsgálatom, és kiderült, teljesen rosszul áll és beragadt a baba, mivel egy kicsit vaskosabb és hosszabb volt az átlagosnál. Mindent megtettem, hogy megpróbáljam megfordítani, de ő azt mondta: “Nem, anya, a tetőn akarok kijönni, nem pedig a bejárati ajtón”.

 – írta Jessie J a közösségi oldalán. 

Ez a videó 5 perccel a császármetszés előtt készült

Utána köszönetet mondott

Jessie J videója rengeteg édesanyát megérintett, így érthető módon számtalan üzenetet kapott a szüléssel kapcsolatban. Az énekesnő a 24 óráig elérhető Instagram-történetében leírta, hogy egyáltalán nem gondolta, hogy ennyi emberre hatással lesz a posztja.

Nem gondoltam, hogy ennyi nőre hatással lesz a posztom, akik szégyellték vagy bűntudatot éreztek a császármetszés miatt. Tervezett vagy vészhelyzeti, ha még senki nem mondta el, én elfogom: nem ez a könnyű út, ez szülés. K*pja be mindenki, aki mást mond neked. Akár a te döntésed volt, akár nem, azt tetted, ami a babádnak helyes, hogy egészségesen megérkezzen hozzád. Semmi más nem számít

 – írta a világsztár. 

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
1

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
2

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
3

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
4

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
5

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
6

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
7

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
8

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves