Izland, az egyenlőség szigete

Egy lépéssel a világ előtt

„Nem gond, ha valaki mózeskosárral megy értekezletre”

Marion és Antoine Lochet francia házaspár, akik Izlandon élnek, és megkapták az izlandi állampolgárságot is, két lányuk már ott született. Fontos számukra az egyenlőség, és azt mondják, Izlandon sokkal könnyebb eszerint élni, mint Franciaországban.

Antoine: Izland a megfelelő hely arra, hogy az életünket aszerint szervezzük meg, ami nekünk fontos: itt tényleg mindenki egyenlő – anélkül, hogy ezért különösebb erőfeszítést kellene tenni vagy ezen kellene gondolkodni nap mint nap. Franciaországban jóval nehezebb lenne ezt megvalósítani. Bármennyire nem akarjuk, ott megadnánk magunkat. Én céges ügyvéd vagyok, Marionnak rugalmasabb a munkája: kulturális eseményeket szervez és fordít. Otthon  az életünk szervezése teljesen rá hárulna.

Marion: Nem tudom, a francia társadalom miért nem volt képes a férfi-nő egyenlőség megteremtésére. Tíz évvel ezelőtt kerültem Reykjavíkba szakmai gyakorlatra. Nagyon fellelkesültem, elsősorban a miatt, mennyire másképp látják a mindennapi életet. Egy nagyon egyszerű példa: 2004 volt a „nagy izlandi kánikula” éve. Ez olyan ritka errefelé, hogy a kormány rendkívüli vakációt rendelt el, és az egész országban abbamaradt a munka.

Antoine: Marion azt mondta: hagyjunk itt mindent, és költözzünk Izlandra, meglátod, szuper lesz! Akkor még joghallgató voltam Franciaországban, és meg kell mondanom, az ötlete váratlanul ért. De gyakorlatra már egy reykjavíki irodába kerültem… és eleinte semmit nem értettem. Miért panaszkodnak az ügyvédek túlterheltségre, amikor ötkor befejezik a munkát és hazamennek? Úgy éreztem, ez azért túlzás. Szó sem volt arról, hogy este még visszamenjenek befejezni valamit, vagy hogy otthon dolgozzanak. Izlandon ha valaki komoly munkát végez komoly beosztásban, akkor is teljesen elfogadott, hogy a gyerekével foglalkozik. Simán előfordul, hogy a férfiak mózeskosárban viszik a kisbabájukat a munkaértekezletre. És nem tesznek rájuk pikírt megjegyzéseket. Az iskola ugyanúgy felhívja az apát, mint az anyát, ha valami van. És a tanárok nagyon elcsodálkoznak, ha nem hagyok ott csapot-papot azonnal, és nem rohanok be.

Marion: El kellett magyarázni nekik, hogy ez nekünk nem megy csak úgy. Izlandon ugyanis az egyenlőség az egész, kiterjesztett nagycsaládra vonatkozik. Mivel a 320 ezer izlandi legnagyobb része Reykjavíkban vagy a közelében él, mindig van kéznél egy nagynéni, egy unokatestvér vagy egy nagyapa, hogy beugorjon.

Antoine: Elegem van abból, hogy otthon mindent meg kell csinálnom – na, ez az, amit itt soha nem lehet hallani!

Marion: Amikor Párizsban vagyunk, dermesztő látni, hogy a férfiak este ülnek otthon a díványon, miközben a feleségük a konyhában tüsténkedik. Ilyen itt nincs. Izlandi idegenvezető barátainkat sokkolta a látvány, hogy a francia férfiak hagyják, hogy nyaralás alatt a feleségük mondjuk az egész napi városnézés vagy kirándulás után még a vacsorával foglalatoskodjon, miközben ők elnyúlva pihenik ki a nap fáradalmait.

Antoine: Ma már nagyon furcsa lenne, ha a legfőbb elfoglaltságom csupán a munkám lenne és az, hogy távol tartsam magam a házimunkától.

Marion: Ennek az egyenlőségnek a közvetlen következménye az is, hogy az izlandiak nagyon korán szülnek. Amikor a mi első gyerekünk született, 26 és 27 évesek voltunk, és mi voltunk a kórházban a legöregebb szülők.

Antoine: Viszont az apák ritkán etetik a kisbabájukat…

Marion: A cumisüveg gyakorlatilag be van tiltva, ha a nő tud szoptatni. Minden arról szól, hogy elősegítsék a szoptatást. A férfi pedig mindig bent van a szülésnél. Nem mondhatja, hogy dolgoznia kell, az nem lehet szempont. Azt sem mondhatja, hogy dugóba került: ilyen itt nincs.

Antoine: Ha egy izlandi apa nincs ott az ultrahangos vizsgálaton, az megkapja a maga jó nagy fejmosását.

Marion: A szülések nagyon a természetes irányba tartanak. Ma ha valaki epidurális érzéstelenítést akar, azt külön kérni kell, és nem ajánlják fel automatikusan, mint a 80-as években. Ehelyett ott az akupunktúra meg a meleg fürdő. Az izlandi társadalom könnyen megkérdőjelezi saját magát és nagyon gyorsan változik.

Antoine: Akárcsak az időjárás!

„Egyre többen vállalnak egyedül is gyereket”

Solveig tanítónő, fordító, író, színész. Férje, Hoolver az izlandi parlamentben dolgozik. Négy gyerekük van.

Solveig: Ahogy az izlandiak legnagyobb részének, nekem is több munkám van. Két iskolában tanítok, közben egyetemre járok, fordítok, rendezek, és színész is vagyok. Ez csak úgy lehetséges, ha a munkaadók pozitívan állnak a család és a gyerekvállalás kérdéséhez. A bankokban van gyereksarok, a repülőtéren az az egyik legfontosabb helyiség. Ezektől az apróságoktól lesz könnyebb az élet. Nem lehet külön kezelni a szülőséget és a munkát.

Hoolver: Az előjegyzési naptárunk ment meg minket! A gyerekek minden programját beleírjuk, és ahhoz egyeztetünk mindent. Nem írunk be megbeszélést vagy találkozót anélkül, hogy a másikat ne értesítenénk.

Solveig: Ennek a gyerekközpontúságnak az egyik következménye, hogy egyre többen – férfiak és nők is, – vállanak egyedül gyereket. Itt nem a különböző nemű szülőkből és gyerek(ek)ből álló családmodell az egyetlen elképzelhető és támogatott forma. A tartásdíjakat úgy állapítják meg, hogy az egyedülálló szülőknek is jusson.

Hoolver: Egyetlen kritikám, hogy ez gyakorlatilag egy matriarchális társadalom. A családban az anya a királynő. Az elvált apák például hátrányba kerülnek, mert a gyereknek nem lehet két otthona.

Solveig: Apám mindig azt mondta nekem, hogy ne függjek senkitől. Az izlandi sagáknak van egy hősnője, akit én mindig nagyon szerettem, és aki ma is elkísér: ő Gudrid Thorbjarnardottir, aki a vikingeket elküldte Amerikába. Nem sok köze van Hófehérkéhez, aki kitakarítja a hét törpe házát!

A cikk folytatását további két pár vallomásával az ELLE aktuális, decemberi számában olvashatják!

Fotók: Johann Rousselot