Egy ártatlan spangli, egy éjszaka „Katival”, egy kis kokain szilveszterkor… minden droggal kapcsolatos tragédia így kezdődik. Fiatalon azt hisszük, minden jöhet, minden belefér. Rászokni nagyon könnyű, leszokni nagyon nehéz. Gabka története tipikusan kezdődött, de nem tragikusan végződött, ahogy az általában lenni szokott. Ma ő a leszokók példaképe.
Egy ártatlan spangli, egy éjszaka „Katival”, egy kis kokain szilveszterkor… minden droggal kapcsolatos tragédia így kezdődik. Fiatalon azt hisszük, minden jöhet, minden belefér. Rászokni nagyon könnyű, leszokni nagyon nehéz. Gabka története tipikusan kezdődött, de nem tragikusan végződött, ahogy az általában lenni szokott. Ma ő a leszokók példaképe.
"Talán nem túlzás azt mondani, az életemet a Leo Amici Alapítványnak köszönhetem. A felnőtt életemet biztosan. A rehabilitációs programba azért vágtam bele, mert beismertem, hogy tehetetlen vagyok, hogy az életem irányíthatatlanná vált. Ez az első lépés. Még nem hittem el, hogy tudok anyag nélkül élni, csak hogy ez így nem mehet tovább. Ezzel az érzésvilággal érkeztem oda. Budapestről. Illetve nem, az semmit sem mond, melyik városból… Elmondom röviden, honnan érkeztem. Amióta az eszemet tudom, gyötört a függőség. Előbb ugyanis ez jelenik meg, csak aztán a tárgya. Kicsi koromban ha gumicukor után sóvárogtam és megkaptam, nem tudtam vele leállni. Egy ültő helyemben felfaltam még a többiek részét is. A szüleim egyéves koromban elváltak. Amikor azt kívántam rettenetesen, bárcsak egy család lennénk újra, kínzott az önvád, mert akkor nyilván nem születhettek volna meg a féltestvéreim. Belecsavarodtam az önutálatba, abba az érzésbe, hogy értéktelen vagyok. Senkinek tartottam magam. Csak menő gyerekekkel barátkoztam, akiket bámulhattam. Egyik családomban sem éreztem otthon magam, biztosra vettem, hogy mindenhol kolonc vagyok, a negatív szereplő a darabban. Semmit nem fogalmaztam meg, soha nem tárulkoztam fel senkinek. Apám, pszichiáter lévén, észrevette, hogy nem tudok kommunikálni, zavarta is, de ő ugyanúgy függő volt, mint én. Munkától, nőktől, alkoholtól. Támaszom volt, függtem és rettegtem tőle. A közösségi élmény ismeretlen volt előttem. Minden iskolai szervezésből kimaradtam. Mire bekerültem egy eléggé szabados alapítványi gimnáziumba, már csak a hülyeség érdekelt. Ki akartam tűnni. Vagánynak éreztem magam, amikor óra helyett a vécében cigiztem. És akkor nagyon gyorsan jött az alkohol. Megnyugtatott. Emiatt másnap is akartam inni. Míg mások addig ittak, amíg jól érezték magukat, én fekvésig. Anyukáméknak mindig azt hazudtam, a barátnőméknél alszom, és abból bulizás lett, brutális berúgás. Akkor már az, aki szerekkel élt, az én szememben hős és celeb és király volt. Egyszer hallottam egy heroinista fiúról, aki nemrég jött ki a börtönből. Azonnal meg akartam ismerni. Amikor találkoztunk, és felemelte a fejét, és rám nézett, csak a világító kék szemét láttam, mert tűhegynyi volt a pupillája. Azt mondtam, ennél szebbet még nem láttam, ha beteg is ez a szépség. Ő az. Megérkezett. Hamar kitalálta, hogy költözzünk össze. Így hát egyik nap elindultam az iskolába, és soha többet nem mentem haza." Gabka teljes történetével az Elle magazin szeptemberi számában ismerkedhetünk meg.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!