Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Vallomás

Eminem őszintén vallott a drogtúladagolásáról

2022. november 07.

2 perc olvasás

Kurucz Barbara

drog vallomás Eminem túladagolás
Eminem őszintén vallott a drogtúladagolásáról
© Fotó: Presley Ann / Getty Images

A rapper a hétvégén a Rock & Roll Hall of Fame Saturday gálán vett részt, ahol munkásságáért elismerésben részesült. Eminem a beszédében élete egyik legnehezebb időszakára is kitért. 


Eminem évtizedek óta az egyik legnépszerűbb rappernek számít, ám kicsin múlt, hogy nem halt meg túladagolásban. Már 14 éve nem drogozik, de mély nyomot hagytak benne azok az évek, amikor tudatmódosítószereket használt. 

Eminem majdnem meghalt a drogok miatt

A rapper 2002-ben szokott rá a drogokra, amikor a 8 mérföld című filmet forgatta. Elmondása szerint nagyjából 16 órát dolgozott naponta, és csak meghatározott időpontban tudott aludni. Ez sokszor nem ment neki, így az egyik ismerőse egy ambien nevű gyógyszert adott neki

Idővel rájött, hogy szüksége van a tablettákra az alváshoz, ezért rendszeresen szedte őket. Később elkezdett metadont, diazepámt szedni. 2005-ben már minden koncertje előtt bevett valamit, sokszor azt sem tudta, hogy mit. Mindig volt, aki megkínálta, ő pedig élt a lehetőséggel. 

A drogok nagyon finomak voltak. Azt gondoltam, hogy ez jó, mert felpörgetnek, és tudom csinálni, amit szeretnék. 

2007-ben a rapper majdnem belehalt a drogtúladagolásba, miután kijött az elvonóról egy ideig tanácstalan volt, hogy mihez kezdjen. Közel 100 kiló volt, így elsőként is szeretett volna lefogyni. 

Amikor kijöttem az elvonóról le kellett fogynom. De azt is ki kellett találnom, hogy miként éljek józanul.

Eminem sokáig nehezen tudott aludni, folyton pörgött az agya, így elkezdett futni. Rádöbbent, hogy a sport segít neki, ezért tökéletes volt a számára. Manapság már úgy gondolja, hogy a zene mentette meg az életét, és nagyon hálás, hogy manapság is azt csinálhatja, amit annyira szeret. Már 14 éve nem drogozik és iszik, ennek ellenére rendszeresen jár terápiára és különféle önsegítő csoportokba.  


Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
1

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
2

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
3

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
4

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
5

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
6

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
7

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
8

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves