Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

BACK IN ACTION

Botrányba fulladt Cameron Diaz nagy visszatérése

2023. március 17.

2 perc olvasás

Szőke Anna

botrány cameron diaz glenn close jamie foxx filmforgatás
Botrányba fulladt Cameron Diaz nagy visszatérése
© Getty Images/ NBC

Jamie Foxx elkaszálhatta Cameron Diaz nagy visszatérését a mozivászonra?


Cameron Diaz, még 2014-ben jelentette be, hogy "nyugdíjba" vonul és visszalép a filmezéstől. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a színésznő megházasodott, sőt béranya segítségével édesanya is lett. 8 év kihagyás után, viszont úgy tűnt, hogy hiányozni kezd neki a munka, ugyanis tavaly bejelentette, hogy Jamie Foxx oldalán egy új akcióvígjáték forgatásába kezd. Mostanra azonban úgy alakultak a dolgok, hogy még az is lehet, hogy veszélyben van a színésznő nagy come back-je!


Jamie Foxx botrányosan viselkedett a forgatáson

Az 50 éves színésznőt, a szintén színész-énekes Jamie Foxx győzte meg arról, hogy új filmötlete kedvéért érdemes lenne újra kamerák elé állnia. Diaz és Foxx korábban már két alkalommal is dolgozott együtt, többek közt a 2014-es Annie című filmen. Cameron ez után jelentette be, hogy visszavonul.

Az ígéretesen induló, Back In Action névre keresztelt projekt kapcsán viszont fennakadások vannak. Beszámolók szerint a forgatás londoni helyszínén nem úgy alakultak a dolgok, mint ahogy kellett volna és Jamie Foxx emiatt éktelen balhézásba kezdett. A nap végére, az 55 éves színész a stáb 4 tagját is menesztette, köztük két rendezőt és a saját sofőrjét is.


 

Veszélyben Cameron Diaz nagy visszatérése?

A Back In Action-t tavaly decemberben kezdték el forgatni Londonban. Habár a történetről még nem sok információnk van, a színészeket néhány alkalommal már sikerült lencsevégre kapnia a kíváncsi paparazziknak. 

A forgatásokon készült képeken, a két szupersztár mellett, a 75 éves Glenn Close is feltűnik. De a Netflix már azt is megerősítette, hogy a filmben Kyle Chandler (Godzilla filmek) és Andrew Scott (007: Spectre) is szerepelni fog.



A Netflix színeiben készülő új akcióvígjáték kulisszái mögött, most igen nagy feszültség uralkodik. Egy ott dolgozó forrás szerint, Foxx kiakadása, sok kollégájának okozott keserű szájízt, és egyelőre nem tudni, hogy a felmerült problémákat végül, hogyan oldják majd meg.


Via



A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
1

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
2

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
3

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
4

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
5

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
6

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
7

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
8

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves