Így tartják legalábbis a mai napig Kongóban, ahol virágzik az ördögűzés, a boszorkánybörtön pedig szociális intézmény. Cikkírónk, Lóránt Attila három hosszú utazás alkalmával tanulmányozta ezt a miénktől egészen eltérő valóságot
Így tartják legalábbis a mai napig Kongóban, ahol virágzik az ördögűzés, a boszorkánybörtön pedig szociális intézmény. Cikkírónk, Lóránt Attila három hosszú utazás alkalmával tanulmányozta ezt a miénktől egészen eltérő valóságot.
„A Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában vagyok, Kinshasában. Fatou Kadidja Dialló hercegnővel beszélgetek a boszorkányság jelenkori kérdéseiről. Azokról a főként szociális problémákról, amiket a boszorkányság léte okoz, vagy éppen jelez nem csak itt Kongóban, de Közép-, Kelet vagy Nyugat-Afrika számos más országában is. Fatou beszámol arról, hogy Kinshasában megközelítőleg 20-25.000 gyereket vádoltak meg boszorkányság bűnével 2011 őszéig. Fatou fiatal lány, egyetemre jár, és mivel királyi származása anyagi előnyökkel nem jár, mellette diplomaták házait takarítja, hogy a tandíjra valót össze tudja spórolni. Amikor a boszorkányokról kérdezem, kiderül, hogy mint szinte minden kongói, ő is feltétel nélkül hisz a láthatatlan éjszakai világban, aminek mindennapjainkra gyakorolt hatása legalább akkora, mint a materialista valóság. Bár az atrocitásokat, a börtönöket és az erőszakot elítéli, hisz a boszorkányok létezésében. Azt mondja: „A boszorkányok köztünk járnak, megfigyelnek bennünket, adatokat gyűjtenek, hogy amikor ártaniuk kell majd nekünk, ismerjék szokásainkat, tudják, mit miért teszünk.” Boszorkány többféle is létezik. Azoknak a szerencsétleneknek, akiket azzal vádolnak, hogy másokat bántottak vagy mások halálát okozták, rettenetes a sorsuk. Ha nem lincselik meg őket, akkor is mind szociálisan, mind gazdasági értelemben a társadalom perifériájára sodródnak. Sok fiatal kislányból ily módon válik gyermekprostituált, sok idős az otthonából elűzve egyszerűen éhen hal, gyakran így válnak utcagyerekké az otthonukból kitagadott kisfiúk. Léteznek olyan asszonyok, akiket nem űznek el a faluból, pedig ők is a láthatatlan világgal szövetkeznek. Csakhogy ők más módon teszik, vagy legalábbis másként ítéli meg szerepüket a közösség. Ők gyógyítók, vajákos asszonyok, boszorkánydoktorok, vagy – ahogy a gyerekmesékben szerepelnek – ők a jó boszorkányok. Ügyesen használják a babonákat, a hiedelmeket és a gyógyulásba vetett hit erejét, esetleg ismerik a gyógyfüvek titkait. Egy-egy betegük meg is gyógyul, így a gyógyítót körülvevő misztérium egyre nő. Ritkán a boszorkányt szent emberként tisztelik, ami kiváltságokkal is járhat, de nem könnyű sors – mint a nyugat-kongói albinó ikrek esetében, akiket elzárva tartanak egy kunyhóban, egyszerre rettegik és szentként tisztelik őket. Fogságban élnek, de a közösség bőven ellátja őket élelemmel. Ők szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen az albinók nehéz helyzete egész Közép- és Kelet-Afrikában súlyosabbá vált az ezredfordulót követően. Sokukat megölik, a testrészeiket vagy a bőrüket mágikus gyógyerejükért pénzért árusítják." Loránt Attila beszámolóját a boszorkányok földjéről teljes egészében az Elle január-februári lapszámában olvashatjuk.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!