Az irodalom bukása és feltámadása

Elsiratták már az írott szót számtalanszor, mondván hogy a Gutenberg-galaxisnak vége, hogy az emberek nem fognak olvasni, hogy új középkor vár ránk. Kikezdték a nyelvet, elemeire bontották, hogy eltűnjön az értelem, hogy a szavak ne jelentsenek semmit. És mégis, éppen a sokat kárhoztatott technikai fejlődésnek köszönhető, hogy az irodalom most visszavág.

Elsiratták már az írott szót számtalanszor, mondván hogy a Gutenberg-galaxisnak vége, hogy az emberek nem fognak olvasni, hogy új középkor vár ránk. Kikezdték a nyelvet, elemeire bontották, hogy eltűnjön az értelem, hogy a szavak ne jelentsenek semmit. És mégis, éppen a sokat kárhoztatott technikai fejlődésnek köszönhető, hogy az irodalom most visszavág.

Az Elle szerkesztőségében ketten is vannak – az egyikük nő, a másikuk férfi – akiknek a kedvenc írója Bret Easton Ellis. A magyar olvasóközönség leginkább talán az Amerikai pszicho című regényét ismerheti. Ez egy negatív fejlődésregény, ami azt mutatja be – mint ahogyan Ellis összes többi műve is –, miként dehumanizálódik a mai viszonyok között egy ember és válik belőle szörnyeteg. Abszolút hideg könyvek ezek, amelyekből teljesen hiányzik a szeretet, és lényegében minden más pozitív emberi érték is. Tulajdonképpen borzongva olvassa végig az ember őket, nemhogy a főhőssel, de senkivel nem tud azonosulni, mégis valami fogva tartja, és kénytelen a végére járni a dolgoknak. Ellis ráérzett a korszellemre, de ezzel nincs egyedül. Számos hideg, rideg, kegyetlen és torz világot ábrázoló mű születik, ami egyáltalán nem meglepő. Egy hanyatló kor művészetének – ha hű akar maradni eredeti küldetéséhez – ezt a hanyatlást kell megmutatnia. Ha nem akar hazuggá válni, akkor nem szabad boldogságot mutatni ott, ahol az nem lehetséges, és reménnyel kecsegtetni olyankor, amikor teljes a reménytelenség. „Azok a könyvek, amelyeket a világ immorálisnak nevez, olyan könyvek, amelyek megmutatják a világnak tulajdon hitványságát.” Az idézet Oscar Wilde-tól származik, és nem igényel további kommentárt, talán csak annyit, hogy ma már nincs könyv, amit immorálisnak neveznének, a világ annyira apatikus lett a saját hitványságát illetően. Szóval az igazi irodalom, ha nem akarja szembeköpni önmagát, akkor kénytelen reményvesztettnek, eltévelyedettnek, zavarodottnak, széthullónak, töredezettnek, erkölcstelennek, olykor brutálisnak, jövőtlennek és kilátástalannak ábrázolni a világot. Hogy a teljes reményvesztettségen túli remény hogyan bontakozik mégis ki a szemünk láttára, arról az Elle magazin májusi számában Krúdy Tamás cikkében olvashatunk bővebben.