Gyerekmentes forradalom

Cikkünkből kiderül, mi fán terem a pronatalizmus

A Time magazin augusztus 12-i címlapján helyes harmincas pár látható, amint gondtalanul fekszenek a homokban. A főcím: Gyerekmentes élet. Az alcím: Amikor a „mindenünk megvan” nem jelenti azt, hogy gyerekeink is vannak. Később a magazinban ez a pár vidáman pezsgőzik, míg a háttérben egy gyerekes család halad el hűtőtáskával, homokozófelszereléssel, labdákkal felmálházva. A magazin ezzel a cikkel jó nagy követ dobott az állóvízbe. Tényleg a gyerekek lennének az emberi élet kiteljesedésének letéteményesei? Egy olyan korban, amikor a születési arány világszerte csökken, ez a kérdés nagy port kavar.

Anyaság, nagy A-val

A gazdasági válság kezdete, azaz 2008 óta feltűnően kevés gyerek születik a fejlett világban. Az Egyesült Államokban a termékenységi ráta, amely 2007-ben azt mutatta, hogy egy nőre átlagosan 2,12 gyerek jut, 1,89-re esett vissza 2011-re. Európában is kevesebbet szülnek a nők. 2012-ben Portugáliában körülbelül 90.000 születést regisztráltak, hatvan éve a legkisebb számot. Spanyolországban a termékenységi ráta a 2008-as 1,46-ról 1,36-ra csúszott 2011-re. Olaszországban a nők 25 százaléka sohasem lesz anya. A helyzet hasonló Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Görögországban és Ausztriában is. Ma öt nőből egynek nem lesz utódja. Az anyagi nehézségek, a tanulmányok meghosszabbodása, vagy a kedvezőtlen családpolitika hatására számos férfi és nő mond nemet a gyerekvállalásra.

Az újdonság az, hogy ez nem feltétlenül tölti el őket szomorúsággal. Lauren Sandler, a Time cikkírója rengeteg nővel készített interjút, akik vállalták a döntésüket, és őszintén beszéltek az okokról. „Agyonhajszolt édesanyám példája nem volt éppen inspiráló számomra. Ráadásul imádom az életemet, ami így is teljes” – fogalmaz meg egy tipikus választ a Laura nevű interjúalany. Mások a karrierjükben megtalált boldogságot említik, vagy a vágyat az (ön)felfedezésre. Van, aki nem akarja elveszteni kompromisszummentes szabadságát, és olyan is, aki kiszámíthatatlan művészi életpályájával nem tudná összeegyeztetni a szülői szerepet. Egyesek pénzügyi okokra, mások ökológiai, demográfiai tudatosságra hivatkoznak, és jó néhányan annyira boldogok kettesben, hogy ezt a harmóniát semmivel nem szeretnék kockáztatni. A sok-sok találkozás során kirajzolódott egy fantomkép: az intelligens, független és magasan iskolázott, általában többdiplomás nőé. Ezt az analízist támasztja alá Satoshi Kanazawa, a London School of Economics professzora is, aki arra a kutatási eredményre jutott, hogy amennyiben egy nő IQ-ja öt ponttal magasabb az átlagnál, 25 százalékkal kevesebb az esélye arra, hogy anyává váljon.

A bébimátrix

De észbeli képességek és egyéb erények ide vagy oda, egy olyan világban, amelyben minden baba általános imádat tárgya és minden nap az Anyaság, nagy A-val, szent ünnepe, nehéz felvállalni, ha valaki mégsem szeretne gyereket. Kate Middletontól kezdve a rengeteg babázó sztáron át a hazai hírességekig a gyerek a jó imázs része, sőt egyesek, mint a kicsi Harper Beckham, stílusos kiegészítővé válnak. Adjuk hozzá mindehhez a társadalmi nyomást, ami a nőiességet és az anyaságot automatikusan egymáshoz kapcsolja – és kész is van a máig ledönthetetlen tabu, vagyis hogy gyereket akarni kell, főképp nőként. “Asszonynak kötelesség, lánynak dicsőség”? Úgy látszik, ez a gondolat máig nem ment ki a divatból.

A gyerekvállalás, az apaság és az anyaság eszményítésének jelenségét pronatalizmusnak is nevezik a szakemberek. A kifejezést leginkább az olyan rebellis elemek szereti használni, mint Laura Carroll, a Kétszemélyes családok (Families of Two) és a A Babamátrix (The Baby Matrix) szerzője. Utóbbi könyve A Mátrixszal von párhuzamot: szerinte a reprodukció kérdésében épp annyira nem látunk tisztán, mint Neo a piros pirula előtt. Ahogy Carroll mondja: „Nem arról akarom meggyőzni az embereket, hogy ne vállaljanak gyereket. Azt szeretném, ha úgy döntenének az apaságról és az anyaságról, hogy tudatában vannak a régóta fennálló társadalmi és kulturális nyomásnak, ismerik annak okait, és látják, mi az, ami már nem szolgál ebből a javunkra, és mi az, ami sosem volt igaz belőle. Ennek az lenne az eredménye, hogy több ember hozná meg a maga legjobb döntését, és azoknak születne gyereke, akik a leginkább alkalmasak a szülői szerepre.” Carroll felfedi, hogy a pronatalizmus évtizedek óta létezik. Amerikában már a hetvenes években megjelentek azt kritizáló írások, mint a Pronatalizmus: a mama és az almás pite mítosza (Pronatalism: The Myth of Mom and Apple Pie), azonban az írónő szerint a tendencia most erősebb, mint valaha, ezért mindenképpen beszélni kell róla. Végigveszi az előzményeket, a gazdasági, politikai okokat, a gyerekbiznisz diktálta érdekeket, a média, az iskolák és az egyházak szerepét, és igyekszik lerántani a leplet a pronatalista dogmákról.

Gyerek? Kösz, nem!

A társadalomtudomány is reagál a problémára: mostanra számos olyan kutatást végeztek, amelyek arra a kérdésre keresik a választ, vajon egészségesebb-e a lelkük idősebb korukban azoknak, akiknek lett gyerekük, mint akiknek nem. A tudomány válasza röviden: nem! A Dél-Floridai Egyetem által vezetett egyik kutatásban például 800 nyugdíjas életét vizsgálták, és nem találtak különbségeket szülők és gyermektelenek között az önértékelést, a lelki jólétet és az élettel való elégedettséget illetően. Az ausztrál és izraeli kutatók, Julie Cwikel, Helen Gramotnev és Christina Lee hasonló eredményekre jutottak olyan nők esetében, akik sosem voltak házasok és nincs gyerekük. Nem csupán az derült ki, hogy a gyermektelen nőknek ugyanannyi az esélyük az elégedettségre, mint a gyerekeseknek a késői életévekben, hanem még az is, hogy „élettapasztalatuk és lehetőségeik sikeres és produktív időskorra adnak lehetőséget.” Pearl Dykstra, az Utrechti Egyetem kutatója arra jutott, hogy az időskori elégedettség sokkal inkább a házas élet sikerességének függvénye, mintsem a szülőként elért sikereknek.

Talán ezen eredményeknek is köszönhető, hogy a tudatos gyerekmentesség eszméjének ma már számos aktív támogatója van világszerte. Elérték, hogy az anyák napja, az apák napja és a gyereknap mellett legyen Nemzetközi Gyerekmentes Nap is, amit augusztus elsején ünnepelhetünk, és az idén visszahozták a hetvenes évekbeli amerikai hagyományt, hogy válasszák meg Az Év Gyerekmentes Férfiját és Nőét. Az idei nyertesek: Jennifer Thorpe-Moston brooklyni szociálpszichológus, aktivista, és Theophile de Giraud belga író. A nyerteseknek, amellett, hogy hitelesen kell képviselniük az ügyet, mind emberi, mind szakmai életükben példamutatónak kell lenniük, bizonyítva a kételkedő tömegeknek, hogy a gyerekmentesség egyben több figyelmet és energiát is jelent a barátainkra és a tágabb környezetünkre.

A téma irodalma egyre csak duzzad, bár aki el szeretne merülni a témában, annak tudnia kell angolul. “Gyerekmentesen és boldogan”, “Kettő elég”, “Gyerekmentes forradalom”, “Gyereket nem: 40 jó ok, hogy ne legyen gyerekünk”, “Miért nincs gyereked? Hogyan éljünk teljes életet anélkül, hogy szülőkké válnánk”, “Gyerekmentes övezet”, “Gyerekmentes férfiak választott élete” - szólnak a hangzatos könyvcímek. A hasonlóan gondolkodók globális és helyi közösségekhez csatlakozhatnak, és a szolgáltatók is felismerték a gyerekmentes igényeket: terjednek a gyerekmentes szállodák, és egyes légitársaságok is kezdik fontolóra venni bizonyos gyerekmentes járatok indítását. Halkan jegyezzük meg, hogy a gyerekmentes utazás azoknak is vonzó lehet, akiknek egyébként vannak vagy lesznek gyerekeik, de egy kis időre tökéletes, felnőtt nyugalomra vágynak.

Keleten a helyzet változatlan?

Mint már sokszor leírtuk, Magyarországon elméletben szinte mindenki rendkívül bababarát, és a megkérdezett fiatalok jellemzően több gyereket is szeretnének majd a jövőben, mégis az eredetileg elképzeltnél sokkal kevesebb gyerek születik meg. Egyre későbbre tolódik a gyermekvállalás, a nők átlagosan 28 évesen szülik meg első gyereküket, a harmincéves nők fele gyermektelen, sőt, a 35 éves nők több mint ötödének nincs saját gyereke. Jelenleg száz magyar termékeny korú nőre 124-128 gyermek jut. A KSH a tudatos gyermektelenséggel is foglalkozik, országosan reprezentatív felméréseikből az derül ki, hogy bár ideálisnak a gyermektelenséget sokkal kevesebben tartották, a 45 éves és fiatalabb nők 6, a férfiak 10 százaléka állította (Budapesten 12 és 15%), hogy nem kíván gyermeket vállalni. Az ideálisnak tartott gyerekszám és a tervezett gyerekek száma között jelentős eltérés mutatkozott, ez a tudatos gyermektelenség várható növekedését jelzi az intézet szerint.

Megfordítva a kérdést, az is kiderül, hogy Magyarország különösen nem elfogadó a gyermektelenséggel kapcsolatban. Van olyan felmérés, amelyből az derül ki, hogy „hazánk kitűnik abban, hogy a lakosság túlnyomó többsége (85%) »rossznak« vagy »nagyon rossznak« tartja “a gyermektelen párok számának növekedését” és olyan is, ami azt mutatja, hogy 2009-ben az emberek 53 százaléka szerint “nem lehet igazán boldog, akinek nincs gyereke”. Súlyos szavak, súlyos ítéletek. Úgy tűnik, remek a terep egy kis random polgárpukkasztásra: ha unatkozik családbarát társaságban, dobja csak be a bébimátrix témát, idézze a hivatkozott boldogságkutatásokat, és dőljön hátra – a hatás garantáltan nem marad el!