Ha azt hiszed, a sminkben alvás „csak” egy-két pattanást jelent, akkor van számodra egy rossz hírünk.
A bőrnek nem tesz jót sminkben aludni, ezt bizonyára te is tudod, ennek ellenére megesik, hogy egy-egy alkalommal fent marad éjszakára a makeup. Nyilván jó eséllyel ennek az egy-egy alkalomnak még nem lesz súlyos következménye, maximum tényleg pár pattanás, de ha ez rendszeressé válik, abból bizony komoly baj lehet.
Dermatológusok szerint a sminkben alvás az egyik legrosszabb dolog, amit a bőröddel tehetsz. Éjszakai ugyanis regenerálódni próbál a bőröd, ha pedig fennmarad a smink, akkor ezt a folyamatot veted vissza. A makeup maradványok eltömítik a pólusokat, fokozzák a gyulladást, ez pedig hosszú távon fakóbb, egyenetlenebb bőrtónushoz vezethet, sőt az öregedés első látható jelei is hamarabb megjelenhetnek a vártnál. Mindez ráadásul még nem minden, ugyanis a sminkmaradványok a szemednek is komoly gondot okozhatnak.
A szemész szakorvosok azt mondják, ha sminkben alszol, akkor az apró részecskék, mondjuk a szempillaspirál darabkák, szemhéjpúder, glitter könnyen a szemhéjad alá kerülhetnek. Ez azért baj, mert irritálhatják a kötőhártyát, mikrokarcolásokat okozhatnak a szaruhártyán, végső soron pedig gyulladást, fertőzést válthatnak ki, az eredmény pedig vörös, könnyező, égető szem, fájdalom és fényérzékenység.
Nem kell bonyolult 12 lépéses rutinra gondolni, de az alapos, esti tisztítás alap. Célszerű ilyenkor dupla lemosást alkalmazni: egy olajos lemosóval indíts, ami nagyszerűen feloldja a sminket, majd egy vízbázisúval zárd a folyamatot. Ezután jöhet a szokásos esti rutin, ha használsz valamilyen szérumot vagy krémet, akkor a tisztítás után vidd fel.
A fentiekből jól látszik, hogy a sminklemosás nemcsak a szépségrutin része, hanem egészségügyi kérdés is. A tiszta bőr ugyanis szebben, egyenletesebben öregszik, kevesebb gyulladással, pattanással küzd, és ami a legfontosabb: a szemed is nagyobb biztonságban van.
Ha már az arcmosásról van szó, akkor azt fontos kiemelni, nem mindegy, hogyan, vagyis egész pontosan, hányszor csinálod. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy minél többször mossák az arcukat, annál tisztább és egészségesebb lesz a bőrük, de a valóságban azonban ez éppen fordítva működik. A túlzott tisztítás eltávolítja ugyanis a bőr természetes védőrétegét és olajait, ami hosszú távon irritációhoz, szárazsághoz és akár pattanásokhoz is vezethet. A fentebb említett dupla tisztítás például tényleg fontos, de ezt nem kell reggel és este is elvégezni, bőven elegendő csak az esti rutinban alkalmazni. Ha ugyanis túlzásba visszük a tisztítást, akkor azzal pont ellentétes hatást érhetünk el, mint amit eredetileg szerettünk volna. A bőr túlságosan kiszáradhat, elvesztheti a rugalmasságát, továbbá a természetes olajtermelés is felborul. Ezt a szervezet gyakran úgy próbálja ellensúlyozni, hogy még több faggyút termel, és ekkor jelennek meg a mitesszerek és a pattanások, vagyis az a probléma, amit eredetileg el akartunk kerülni.
A szakértők szerint reggel nincs szükség erős tisztításra, bőven elegendő, ha langyos vízzel átöblíted az arcod. Ezután jöhet egy gyengéd arcpermet, amely visszaállítja a bőr pH-értékét, majd folytathatod a megszokott reggeli bőrápolási rutinodat.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!