Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Csak a magyar nők negyede elégedett külsejével

2013. május 09.

3 perc olvasás

nők dove kutatás önbizalom önértékelés önkép
Csak a magyar nők negyede elégedett külsejével

A Dove kutatása megdöbbentő adatokat hozott



A márka egy kisfilm, a Dove Real Beauty Sketches (vagyis Valódi Szépség Rajzok) segítségével próbálja megmutatni, hogy sok esetben mekkora különbség van aközött, ahogy mások látnak minket, ahhoz képest, ahogyan mi tekintünk saját magunkra. A filmet magyar felirattal ezen a linken tudjátok megnézni. A nemzetközi kampány mintájára elkészült a Valódi Szépség Rajzok magyar verziója a Dove munkatársainak közreműködésével. Egy rendőrségi rajzoló először saját elmondásuk alapján készített róluk portrét, miközben fal választotta el őket, majd egy másik nő leírása alapján. A forgatáson mi is ott jártunk, és a résztvevő nők sokszor szóhoz sem jutottak, annyira megdöbbentek a két rajz különbségén. A film célja, hogy betekintést adjon a kulisszák mögé, és megmutassa, kik dolgoznak a márkán hazánkban. Ők szeretnék mindazok figyelmét felhívni a női önbecsülés fontosságára, akiknek van lehetősége tenni azért, hogy ez a helyzet javuljon Magyarországon.

A videóhoz kapcsolódóan friss kutatást is készítettek és ez alapján kijelenthetjük, hogy a hazai értékek az alacsony globális arányokat is alulmúlják: Magyarországon a nőknek csupán 3%-a írja le magát a vonzó szóval (globálisan 10%), míg gyönyörűnek mindössze 1% (világszerte 5%). Szépségével a megkérdezett magyar nők 27%-a elégedett, míg 38%-uk sem elégedettnek, sem elégedetlennek nem érzi magát. A személyével kapcsolatban általában a magyar nők 47%-a, míg a szépségével kapcsolatban csupán 29%-uk érzi magát magabiztosnak.

Mit szeretünk és mit nem?

A magyar női válaszadók 45%-a a hasát szereti a legkevésbé (globálisan is ez a "legnépszerűtlenebb" testrész, 36%), amit hazánkban a mell, a fenék és a láb 20-20 %-kal követ. Átlagosan két testrészüket nem szeretik a nők, míg a válaszadók 3%-a minden testrészével elégedetlen. A magyar nők három legkedveltebb testrésze a szem (53%), a haj (32%) és a száj, mosoly (27%), átlagosan két testrészüket kedvelik.

A magyar nők 77%-a elismeri, hogy valamilyen nyomás hatására dolgozik azon, hogy szép legyen (a globális arány 59%). A helyzet iróniája, hogy a válaszadók 58%-a vallja: ez a nyomás önmaguk irányából érkezik, míg a társadalom (11%), barátok és család (7%), valamint a média (2%) által rájuk helyezett nyomás ennél sokkal kisebb. A magyar nők 49%-ának a másoktól kapott bókok, 68%-ának egy erős kapcsolat vagy házasság fontos ahhoz, hogy szépnek érezze magát, míg 78% bevallása szerint akkor érez így, ha tudja, hogy valaki szereti. A nők 30%-a mondja, hogy akkor tudja kihozni magából a legtöbbet, ha a megfelelő termékeket használja. Ennek elérése érdekében a megkérdezett magyar nők átlagosan hatféle termékcsoportot - az alapvető cikknek számító tusfürdő (77%), parfüm (73%) és dezodor mellett (69%) kéz- (65%) és testápoló (61%), valamint hajápoló termékeket (59%) – használnak annak érdekében, hogy szebbnek érezzék magukat. A magyar nők 72%-a boldogabbnak érzi magát akkor, ha jól és szépnek érzi magát, míg 64%-uk a boldogság szempontjából azt is fontosnak tartja, hogy magabiztos legyen a külsejével kapcsolatban. A kutatás így arra is rávilágított, hogy az elégedettség, a magabiztosság és a boldogság között van összefüggés. Ti mit gondoltok?

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kiderült, ho...
1

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

Kiderült, ho...
2

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

Ezt a 10 par...
3

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

3 férfi parf...
4

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

A hajszín, a...
5

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

3 udvariasna...
6

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

2024.10.10. 2 perc olvasás

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

Visszajött a...
7

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

A frizura, a...
8

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

Ezek is érdekelhetnek

5 egyszerű d...

5 egyszerű dolog, amivel megerősítheted a gyereked önbizalmát az első tanítási nap előtt

2026.08.27. 3 perc olvasás

School time

Egyszerű str...

Egyszerű strandfrizurák, amiket pár perc alatt elkészíthetsz magadnak

2026.07.25. 3 perc olvasás

Hair

4 mondat, am...

4 mondat, amit azok a nők mondanak, akik magányosak a házasságukban

2026.07.10. 3 perc olvasás

Marriages

9 őszinte bó...

9 őszinte bók, amit minden férfi örömmel hallana tőled

2026.07.06. 4 perc olvasás

Szép szavak

Íme az idei...

Íme az idei nyár színtrendjei, amelyeket imádnak a stílusos nők

2026.06.30. 3 perc olvasás

Horoszkóp

A nőknél ez...

A nőknél ez a nárcizmus 4 legfontosabb jele

2026.05.24. 3 perc olvasás

Traits

17 apró dolo...

17 apró dolog, amit a férfiak titokban imádnak a nőkben

2026.05.20. 4 perc olvasás

Sweet little things

Itt a zseniá...

Itt a zseniális freudi trükk, így ismerhető fel a megjátszott önbizalom

2026.04.30. 3 perc olvasás

Confidence

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves