Az alta-hím évszázada

Az új férfitípus

A 21. a nők évszázada lesz. Ezt az elmúlt évek során az Elle is, mások is számtalanszor megírták már, az állítást impresszív tényekkel és adatokkal támasztva alá. Például hogy nők töltik be a világpolitika olyan meghatározó posztjait, mint a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, az amerikai jegybank elnöke, a német kancellár vagy a brit miniszterelnök. Hogy nők irányítanak vezérigazgatóként olyan meghatározó óriásvállalatokat, mint az IBM, a Hewlett-Packard, a Yahoo! vagy a Facebook. Hogy Hillary Clintonnak sikerült áttörnie azt az üvegplafont, amely korábban megakadályozta, hogy egy nő esélyesként szálljon be az Egyesült Államok elnöki székéért vívott politikai küzdelembe. Hogy az amerikai egyetemek jogi és orvosi karain már évek óta több lány tanul, mint fiú, és a 2015-ös népszámlálás adatai szerint az Egyesült Államok női állampolgárainak 60, míg a férfiaknak 58 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, illetve BA-diplomát
a nőknek 33, a férfiaknak 32 százaléka tud felmutatni.
A trendek nálunk is hasonlóak, még akkor is, ha a döntéshozó pozíciókban ülő nők létszámát nézve a hazai adatok nem túl biztatóak. A magyar egyetemeken azonban már a ’80-as évek eleje óta túlsúlyba kerültek a lányok, 2016-ban pedig 41 994 lány és 32 907 fiú nyert felvételt valamilyen felsőoktatási intézménybe, míg a 2011-es népszámlálás 811 274 diplomás nő mellett 628 342 hasonló végzettségű férfit vett nyilvántartásba.

Férfi fejlettebb kivitelben
Az elmúlt évek fejleményei láttán a férfiak könnyen eljuthatnak ahhoz a gondolathoz, hogy rájuk tulajdonképpen nincs is égető nagy szükség. Ha a nő jogilag egyenrangú, anyagilag független, és némi szervezéssel utódra is szert tud tenni hímnemű egyed aktív közreműködése nélkül, akkor csak egy lépés a következtetés, hogy a fölöslegessé vált nem előbb-utóbb eltűnhet a föld színéről. A két nem viszonya azonban arra is jó példa, hogy ha egy rendszer egyik elemét megváltoztatjuk, az egész rendszer megváltozik. A 21. századi nő mellett mára feltűnt és láthatólag terjedőben van a férfinem egy újfajta képviselője, akit a brit Coach Magazine úgy jellemez, hogy az önmegvalósítást többre értékeli a siker hagyományos fokmérőinél, és keresi az önfejlesztés útjait. Ennek a mind többek számára ismerős lénynek
a magazin a „magas” jelentésű latin alta szó nyomán az alta-hím nevet adta, azzal az indoklással, hogy a Homo sapiens férfivariánsának magasabb fejlődési fokát képviseli.
A humánetológiai megközelítés hívei már eddig is többféle változatát különböztették meg a férfipopuláció tagjainak, hagyományosan az alfa-, a béta- és az omega-hímek csoportjába sorolva őket. Az állatvilágban az alfa-hím közismerten a vezér pozícióját tölti be, elsőként jut hozzá az ennivalóhoz és a nőstényekhez, sőt mi több, számos esetben egyedül ő kap lehetőséget arra, hogy a génjeit utódgyártás formájában továbbörökítse. Ezzel szemben a béta-hímek kénytelenek beérni alárendelt szereppel, legyen szó akár evésről, akár szexről, nekik jellemzően csak a maradék jut, olykor az sem. Végül az alfa- ellentéteként definiált omega-hím nem vágyik sem vezető szerepre, sem a csoport elismerésére, jó esetben kiválóan elvan magában, rossz esetben gyakorta esik áldozatul a többiek agressziójának. Humán változatban az alfa-hím az élet császára, vonzó, magabiztos, karizmatikus, övé a pénz, a siker, a hatalom, na és minden nő. A béta-hím afféle szerencsétlen lúzer, passzív, unalmas fickó, aki fantáziátlan munkát végez, a többi férfi nem barátkozik vele, a nők pedig egyáltalán észre sem veszik. A nemcsak a görög ábécének, hanem a társadalmi ranglétrának is a végén álló omega-férfi pedig különc, furcsa figura, aki olykor akár a borderline személyiségzavar határán járó módon képtelen másokkal kapcsolatot teremteni.

(...)

A cikket teljes terjedelmében az ELLE magazin 2016. novemberi számában olvashatjátok!