Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Személyiség

Miért idegesít, ha valaki túl lassan sétál előtted? Több lehet mögötte, mint gondolnád

2026. augusztus 22.

3 perc olvasás

ELLE

psziché pszichológia séta személyiség
Miért idegesít, ha valaki túl lassan sétál előtted? Több lehet mögötte, mint gondolnád
© Shutterstock

Te milyen tempóban szoktál mozogni a hétköznapokban? 


Van, akit egy lassú járókelő szinte egyáltalán nem zavar, másokat viszont pillanatok alatt ki tud hozni a sodrukból. Különösen akkor, ha sietnek, zsúfolt a járda, az előttük haladó pedig ráérősen sétál vagy éppen megáll. A pszichológia szerint ennek hátterében nem egyszerűen türelmetlenség állhat. Te melyik tábort erősíted?

A jelenségnek még neve is van: „sidewalk rage”, vagyis járdán érzett düh. Leon James, a Hawaii Egyetem pszichológusa szerint ez bizonyos szempontból hasonlít a közúti dühhöz. A legtöbbször nem lesz belőle nyílt konfliktus, inkább belső bosszankodásként jelenik meg, amikor úgy érezzük, hogy valaki feltart minket.

Nem is feltétlenül a lassú séta válik zavaróvá

Marc Wittmann pszichológus szerint sétálás közben gyakran szinte automatikusan haladunk. Van egy elképzelésünk arról, mennyi idő alatt érünk oda, ahová tartunk, és ehhez igazítjuk a tempónkat. Ha valaki hirtelen lelassít előttünk, ez az automatikus működés megszakad, nekünk pedig alkalmazkodnunk kell.

A helyzet különösen bosszantó lehet, ha eleve stresszesek vagyunk vagy késésben vagyunk. Ilyenkor egy néhány másodperces akadály is sokkal nagyobb problémának tűnhet, mint amekkora valójában.

A kontroll hiánya tovább fokozhatja a dühöt

Az is frusztráló, hogy nem mi döntünk a tempóról. Nem tudunk egyszerűen gyorsabban haladni, ezért kerülni vagy várni kell. Közben hajlamosak vagyunk egyre jobban figyelni a másik emberre: miért nem megy gyorsabban, miért áll meg, miért nem húzódik félre.

Ezzel azonban csak tovább erősítjük a saját bosszúságunkat. Ráadásul dühös állapotban az időt is hosszabbnak érzékelhetjük, így néhány másodperc könnyen egy örökkévalóságnak tűnik. Frusztrálóan hangzik, ugye?

Ezt teheted ellene

A szakértők szerint már az is segíthet, ha felismered: nem feltétlenül a másik ember okozza a dühös reakciódat. Lehet, hogy eleve feszült vagy, sietsz, vagy túl sok minden jár a fejedben.

Ilyenkor érdemes megszakítani a gondolati spirált, és elfogadni, hogy az a bizonyos személy, aki előttünk sétál egyszerűen a saját tempójában halad. Wittmann szerint a türelem gyakorlása is segíthet: például néha szándékosan választhatjuk a hosszabb sort a boltban, és megpróbálhatjuk nem akadályként, hanem néhány nyugodt percként megélni. Nem minden lassítás hátráltat. A helyzet az, hogy néha csak mi vagyunk hozzászokva a folyamatos rohanáshoz.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Hány kutyát...
1

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2025.10.17. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Hihetetlenül...
2

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Egy zseni va...
3

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Ha 5 másodpe...
4

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Csak egy szü...
5

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Melyik arcot...
6

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Szerinted ki...
7

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Kitalálod, m...
8

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2025.10.20. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Ezek is érdekelhetnek

A pszichológ...

A pszichológusok szerint ez az 5:1-es szabály lehet a boldog párkapcsolatok egyik titka

2026.09.07. 5 perc olvasás

Relationship

Ezt olvassuk...

Ezt olvassuk szeptemberben – fókuszban a női test és lélek

2026.09.07. 6 perc olvasás

reading

Meglepő, mit...

Meglepő, mit árulhat el a személyiségedről, hogy hová ülsz a repülőn

2026.09.05. 3 perc olvasás

Flying

Nem véletlen...

Nem véletlen, milyen kanapét választasz: ezt árulja el rólad

2026.09.05. 4 perc olvasás

Living room

Mentális kim...

Mentális kimerülés: 5 jel, hogy túlélő-üzemmódban vagy

2026.09.04. 3 perc olvasás

Psychology

A pszichológ...

A pszichológusok felfedték, mit árul el rólad, ha mindig ugyanazt a parfümöt választod

2026.09.01. 3 perc olvasás

Parfume

Mit árul el...

Mit árul el rólad a telefonod háttérképe?

2026.09.01. 4 perc olvasás

Személyiség

Érzelmi éhsé...

Érzelmi éhség: ezért eszünk akkor is, amikor valójában nem a testünk éhes

2026.08.31. 3 perc olvasás

Psychology

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves