Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Blackout challenge

Sorra halnak bele a gyerekek a TikTok kihívásába, a szülők perelik a céget

2022. július 07.

3 perc olvasás

ELLE

közösségi oldal TikTok blackout challenge tiktok kihívás
Sorra halnak bele a gyerekek a TikTok kihívásába, a szülők perelik a céget
© Shutterstock

Két fiatalkorú áldozat családja perre ment a TikTok életveszélyes kihívása miatt.


A TikTok veszélyes algoritmusát hibáztatják, ezért pert indítanak a közösségi oldal ellen annak a két kislánynak a szülei, akik egy TikTok-on terjedő kihívás utánozása közben veszítették életüket. A 8 és 9 éves gyerekek a platformon látott „blackout challenge” videókat próbálták leutánozni otthon, amikor a kihívás tragédiába fulladt.

Még tavaly ütötte fel a fejét a közösségi oldalon a veszélyes kihívás, aminek a lényege, hogy a videóban szereplők addig fojtogatják magukat, amíg el nem ájulnak. A két kislány is ez alapján próbált saját videót készíteni, ám a fojtogatás miatt életüket vesztették.

Tudott a tiktok a veszélyes kihívásról?

A szülőket képviselő jogi csoport, a Social Media Victims Law Center (SMVLC) azzal vádolja a TikTokot, hogy a platform tudott a terjedőben lévő életveszélyes kihívásról, és az algoritmusuk szándékosan és ismételten osztotta meg az ahhoz hasonló videókat a gyerekek hírfolyamában, arra ösztönözve őket, hogy vegyenek részt a kihívásban – keresetüket kedden a Los Angeles megyei felső bíróságon nyújtották be.

„A TikTokot felelősségre kell vonni azért, hogy halálos tartalmakkal bombázta a két fiatal lányt” – fogalmazott Matthew P. Bergman, az SMVLC csoport alapító ügyvédje. „A cég dollármilliárdokat fektetett abba, hogy szándékosan olyan terméket tervezzen, ami veszélyes tartalmakat terjeszt, és a felhasználók halálához vezethet.”

A keresetben több panaszt is felhoznak a TikTokkal szemben, többek között azt, hogy az algoritmusuk népszerűsíti a káros tartalmakat, és nem figyelmezteti a kiskorú felhasználókat vagy azok törvényes képviselőit az alkalmazás addiktív jellegére. A közösségi platform mindeddig nem reagált az üggyel kapcsolatosan.

Gyakoriak a komoly balesetek 

Nem ez az első eset, hogy veszélyes virális videók terjednek a TikTokon, tavaly söpört végig a platformon a „milk crate challenge”, azaz tejesláda kihívás, amelyben arra buzdították a felhasználókat, hogy tejesládákból épített tornyokat másszanak meg. Ennek következtében többen komoly sérüléseket szenvedtek, volt, aki kificamította a vállát, míg másnak a gerince sérült meg esés közben.

2020-ban egy 15 éves lány vesztette életét a „Benadryl kihívásban”, melynek során a felhasználók nagy mennyiségű anithisztamint vettek be, hogy hallucinogén hatást érjenek el.

Az SMVLC ügyvédei azt állítják, hogy a vállalat tudatosan hagyta, hogy az ehhez hasonló veszélyes tartalmak elterjedjenek a platformon, mert az növelte a felhasználók számát, az elkötelezettségüket, így végső soron a cég profitját is.

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
1

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
2

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
3

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
4

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
5

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
6

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
7

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
8

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves