Miért nem beszélünk a pénzről?

Pont arról ne beszélhetnék, ami miatt van hol laknom és van mit ennem?

Mindig is nyitott könyv voltam mások számára. Az arckifejezésem már rég elárulja, hogy boldog, mérges, vagy izgatott vagyok-e, mire megszólalok. Nem szégyellek beszélni a lelki problémáimról a munkában és ha ismerkedem, simán elmesélem, mennyire pocsék randin voltam előző este.

‘Ami a szívemen, az a számon’ filozófiám kiterjed a pénzügyeimre is. Azt nevelték belénk, hogy pénzről beszélni illetlenség, sőt egyenesen alpári, de biztosan állítom, hogy abba kéne hagynunk az udvariaskodást, amikor nőként Európában 16,2%-kal, (Magyarországon pedig 14%-kal – a szerk.) keresünk kevesebbet a férfiaknál.

Azt mondják, az, aki pénzről beszél, nem ismeri az illemet, de én épp ellenkezőleg, azt gondolom, elengedhetetlen, hogy beszéljünk róla. Büszkén osztom meg a kollegáimmal, hogy mennyit keresek, és nem érzem magam kényelmetlenül akkor sem, ha kíváncsi vagyok az ő fizetésükre. Plusz, honnan tudhatnám, hogy eleget keresek, ha azzal sem vagyok tisztában, hogy a körülöttem dolgozók mennyi pénzt visznek haza havonta?

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy tapintatlanul kell kérdezgetned másodkat. Fontos a kedvesség, hogy ne érezzék tolakodónak a a kérdésedet, ha pedig nem szeretnének erről beszélni, azt mindenképpen tartsd tiszteletben. De szerintem az egyetlen út, ami az egyenlő fizetéshez vezet, az, ha őszintén és szemérmetlenül beszélgetünk a pénzügyekről.

Az elmúlt évben a barátaim figyelmét is felhívtam rá, hogy legyenek nyitottabbak, ha a pénzkeresésről van szó. Azzal kezdtük, hogy egymással nyíltan beszélgettünk az anyagi helyzetünkről. Most már tudom, hogy a lakótársam fizetésének hány százaléka kerül a nyugdíjalapjába, vagy, hogy a másik barátom hogyan spórolta meg a pénzt, amit lakásra gyűjtött. Egymásnak segítünk, hogyha megosztjuk a tapasztalatainkat.

Senki sem úgy születik, hogy tisztában van a tőzsde működésével, vagy azzal, mi az a lakáspénztár, szóval, miért ne tanulhatnánk egymástól? Végülis, ez csak pénz.