Meddig rendelkezünk saját testünk felett?

Külön lehet-e választani tőlem a bennem fejlődő magzatot? Dönthet-e bárki más arról az életről, amely bennem fogant és csakis az én testem által fejlődhet? Kinek van joga kontrollt gyakorolni a testem reprodukciós képessége felett? Van-e, lehet-e bárkinek beleszólása, hogy a testemet mire használom?

Napok óta a Britney-ügytől hangos a sajtó. Hosszú évekig csak sajnálat övezte az énekesnőt, szörnyülködve nézegettük a róla készült fotókat, videókat, szekunder szégyenérzettel vettük tudomásul, mikor elvették láthatási jogát gyermekeitől, és kicsit meg is könnyebbültünk, amikor eltűnt a közbeszédből. Valami olyat képviselt ugyanis, amire gondolni sem szeretünk: a sztárok élete nem csak játék és mese. Súlyos lelki és mentális terheikkel azonban nem akarunk szembenézni, csak irigykedni szeretünk áloméletükre és a tükör előtt tátogva képzeljük el, milyen lenne az életünk az ő helyükben.

Amikor néhány hónapja, a filmje hatására minden tele lett a #FreeBritney hashtaggel, hirtelen nem is értettem, honnan kellene kiszabadítani - csak nem elkövetett valami bűncselekményt? Tényleg elborult az agya, gondoltam, és már-már perverz érdeklődéssel kattintottam, hogy elolvassam, már megint milyen botrányba keveredett. Na igen, nem bírja mindenki a sikerrel és népszerűséggel járó nyomást, de ő tényleg súlyos példája annak, hogyan süllyedjünk mélyre…

Abban a pillanatban meg is bántam, hogy hasonló eszembe jutott, mikor olvasni kezdtem a helyzetével kapcsolatos nyilatkozatokat.  Több mint 10 éve gondnokság alatt áll, semmiről nem dönthet, még autót sem vezethet. Egyszerre döbbentett meg és gondolkodtatott el, vajon honnan számítunk valakit beszámíthatónak és mi az a határ, amikor kijelenthetjük: nem képes bizonyos dolgokról (vagy éppen bármiről) felelős döntést hozni.

Kontroll a saját testem felett

Ennyivel le is zártam a kutatásomat, elkönyveltem, hogy a pszichiáterek, a bíróság biztosan tudja a dolgát, megvizsgálta őt, sajnos úgy tűnik, nem tudott „meggyógyulni”, ezt bizarr videói is alátámasztják Instán. Kár érte, tinikorom bálványa volt, mikor egyensúlyozni próbáltam a slágerek és az élet értelmét firtató alternatív zene között - és Nirvanás pólóban ugráltam a Baby one more time-ra.

A mostani meghallgatását követően azonban rájöttem, sokkal többről van szó szerződések aláírásánál vagy a pénzünk szabad elköltésénél, ha a gondnokság intézménye alá kerülünk. Megdöbbentett nyilatkozata, hogy a testébe helyezett spirálról nem dönthet, csak a gondnokai határozhatnak arról, milyen fogamzásgátló módszert használ, vállalhat-e még gyermeket vagy éppen férjhez mehet-e szerelméhez.

Gyermekei láthatásának 30%-át korábban megkapta, felügyelet nélkül lehet velük, tehát valószínűleg már nincs olyan rossz állapotban, hogy ne legyen képes felelősséget vállalni egy másik életért, de a saját testéről mégsem dönthet? Hogy is van ez?

Egyáltalán, hol van az átmenet abban, hogy én a saját testemről és magamról döntök, vagy a várandósság miatt már mindjárt két életről? Külön lehet-e választani tőlem a bennem fejlődő magzatot? Dönthet-e bárki más arról az életről, amely bennem fogant és csakis az én testem által fejlődhet? Kinek van joga kontrollt gyakorolni a testem reprodukciós képessége felett? Van-e, lehet-e bárkinek beleszólása, hogy a testemet mire használom?

A gondnok nem az, aki gondoskodik majd a „betegről”

Hogyan lehetséges az, hogy életünk legintimebb kérdéseiben mások döntsenek helyettünk? Ehhez kicsit jobban meg kell vizsgálnunk a gondnokság kérdéskörét. A jelenleg hatályos törvények és közvélekedés szerint a gondnokság mindig az érintett védelmét szolgálja, így ha egy szakértő felállítja egy emberről a megfelelő diagnózist és megállapítja korlátozott vagy teljes cselekvőképtelenségét, akkor a bíróság gyakran automatikusan dönt a gondokság alá helyezésről.

Alapvetően a kiszolgáltatott és önmagukról megfelelően gondoskodni nem tudó emberek érdekét szolgálná az intézmény, de ennél kicsit tágabb kontextusban érdemes megvizsgálnunk a kérdést. A WHO-felmérése szerint élete során minden negyedik embernek van valamilyen mentális problémája. A magyarok 38%-át érinti valamilyen mentális betegség, leggyakrabban a depresszió.

A TASZ jelentése szerint a gondnokságot nagyon gyakran azért rendelik el embereknél, mert az érintett nem szedi rendszeresen gyógyszereit vagy nem tud megfelelően magáról gondoskodni. Ugyanakkor azt látnunk kell, hogy az egészségügyi és szociális problémákra a gondnokság nem nyújt megoldást. Attól, hogy valakinek van egy gondnoka, még senki nem fogja magát könnyebben ellátni a mindennapokban, nem áll mellette majd valaki, aki ellenőrzi, lenyelte-e a gyógyszerét vagy csak a tenyerébe köpte.

A gondnokoknak egészen más a feladatuk: az, hogy a saját ügyeikbben eljárni nem vagy csak részben tudó személyek érdekképviseletét ellássák, gondoskodjanak alapvető szükségleteikről, figyelemmel kísérjék egészségi állapotukat. A gondnok nem nyújt gondoskodást, életvezetési támogatást, csak jognyilatkozatokat tesz a gondokolt helyett, vagyis helyette ír alá, helyette dönt fontos kérdésekben.

Tényleg jobban tudják, nekem mi lenne jó?

Elgondolkodtató, hogy ha egyszer mentálisan összeomolnék a terhek alatt, akkor vajon mi történne velem. Ismerősi körben is tapasztaltam olyat, hogy az eleinte alkoholba, majd kábítószerek használatába fojtott pánikbetegség és depresszió hogyan vezetett megrökönyödést kiváltó viselkedéshez, majd pszichiátriai kezeléshez. Láttuk, hogy a lány nincsen jól, a szülei sem nagyon tudtak rajta segíteni, de a gyógyszerek szedésével normalizálódni látszott a helyzet.

Azt eldönteni azonban, hogy ő alkalmatlan lenne kiválasztani, milyen fogamzásgátlást szeretne, elég erősnek érzem. Mint ahogyan az is kérdéseket vet fel bennem, hogy vajon ki állapíthatja meg róla, hogy ezután nem vállalhat gyereket - csak azért, mert benne van a pakliban, hogy ha nem szedi a gyógyszereit, visszaeshet? Egy rossz út lehetősége önmagában elegendő lenne arra, hogy az egész életéről döntsünk helyette?

A bíróság leggyakrabban sajnos a pszichiátria szakvélemény alapján hoz ítéletet, holott több feltételt is vizsgálni kellene. Mindig ellenőrizni kellene ugyanis, hogy más úton biztosítható-e az illető jogainak védelme, és pontos információknak kellene rendelkezésre állnia arról, hogy a mentális zavar pontosan milyen hatással is van belátási képességeire.

Nem lehetne a cselekvőképességet korlátozni akkor, ha az érintett jogait más, enyhébb módon is lehetne védeni. El lehetne rendelni például gyógykezelést anélkül, hogy folyamatos jogkorlátozásnak tennék ki őt a gondnokság alá helyezéssel.

Magyarországon is lehetőség van támogatott döntéshozatalt kérni, ez a gondnoksági eljárásokban széles körben alkalmazható jogintézmény lehet, mely a cselekvőképességet nem érinti, hanem az érintett személy önrendelkezését és jogainak védelmét szolgálja. A támogató olyan ember, akit a támogatott személy segítésére rendelnek ki, az érintettel egyetértésben, az egyes ügyei intézésében, döntései meghozatalában.

Mi a helyzet az értelmi fogyatékosokkal?

Persze felmerült bennem a kérdés: ha a pszichiátriai betegekről eldöntik, hogy nem alkalmasak a gyerekvállalásra, akkor vajon mi a helyzet azokkal, akik már valamilyen genetikai betegséggel vagy szellemi korlátozottsággal születtek? Ezeket az embereket legtöbbször gyermekként kezelik, és velük kapcsolatban a szexualitásra is úgy gondolnak, mint amitől meg kell őket óvni, távol kell őket tartani. Hiszen hogyan is vállalhatna gyermeket valaki, aki maga is gyerek - mondják.

Ezért aztán mások döntenek helyettük: a szülők, gondozók, intézetigazgatók, gondnokok és hivatali ügyintézők döntik el, hogy nem szülhetnek gyermeket - így avatkoznak bele életük legintimebb kérdéseibe, hoznak számukra gyakran súlyos károkat okozó döntéseket.

„A hatályos polgári törvénykönyv értelmében a cselekvőképtelen személyek esetében az egészségügyi ellátásról – tehát a fogamzásgátlásról, terhességmegszakításról és a művi meddővé tételről – az érintett személy beleegyezése nélkül vagy kifejezett akarata ellenére is lehet döntést hozni. Az intézmények így minden apró részletre kiterjedően birtokolják, kontrolállják és irányítják az ott élők szexualitását, döntenek anyák és apák sorsáról, magzatok életéről” - írja a TASZ.

Felméréseik szerint a legtöbbször bentlakásos szociális otthonok lakói egy részének fogalma sincs arról, hogy saját teste felett joga van rendelkeznie, hogy esetleg nemet mondhatna egy-egy tervezett beavatkozásra vagy éppen az erőszak bármely formájára. A nők elleni erőszaknak ugyanis egyik nagyon gyakori formája, amikor értelmi fogyatékos vagy mentális zavarokkal élő nőket kényszerűen sterilizálnak vagy kényszerítenek arra, hogy megszakítsák terhességüket. Visszás helyzet, mert míg a nőknél mindent elkövetnek, hogy véletlenül se lehessen gyerekük, sok intézményben férfi fogamzásgátlás (óvszerhasználat) nincsen.

A bentlakásos intézményekben felnövő és ott élő embereknek sajnos legtöbbször lehetőségük sincs rá, hogy segítséget kérjenek, nincsenek tisztában jogaikkal, nem tudják érdekeiket képviselni akkor sem, ha lenne rá esély, hogy alkalmasnak találják őket a gyermeknevelésre - így aztán kötelező fogamzásgátlásban, szigorú szabályok közt, legtöbbször túlgyógyszerezve törődnek bele sorsukba.

Gyereknevelésre alkalmatlan gyermekek?

Nem tudok azonban elmenni amellett, hogy míg egy gyermeki lelkivilággal élő ember számára lehetetlenné teszik a babázást, addig a kiskorúaknál ebben a helyzetben egészen más az eljárásmód. Bár ők sem dönthetnek szabadon gyermekükről: ha a tizennyolc éves kor előtt esik teherbe egy leánygyermek, akkor a szülő vagy a gyám határoz a magzat sorsáról, ám ha megtartják a babát, akkor minden szükséges segítséget megkapnak.

A Gyermekjogi Jelentés szerint Magyarországon 2011 óta harminchat százalékkal nőtt a szülések száma a 15-19 éves lányok körében. A KSH 2019-ben megjelent adatai szerint csak 2019-ben 1820 baba született 18 éven aluli anyától, akik közül 58-an 14 évesek vagy fiatalabbak voltak, ami naponta öt tinédzser szülést jelentett.

Ugyanebben az évben ezer 15 és 19 év közötti fiatalra 14,1 terhességmegszakítás jutott. Nagyon úgy tűnik, hogy tiltások és korlátozások helyett sokkal nagyobb szükség lenne megfelelő információátadásra, felvilágosító kampányokra. Nem véletlen, hogy az UNICEF 2020-as kutatásában a 18 éven aluli gyerekeket nevelő felnőttek hatvankilenc százaléka úgy nyilatkozott, hogy a gyerekek nem szereznek elegendő tudást az iskolában a biztonságos szexualitáshoz, hetvennégy százalékuk pedig a nemi betegségekről szóló tájékoztatást is kevesellte.

Ami ennél is szomorúbb, hogy a kiskorú, tini lányok 98%-ánál az apák nem kerülnek megnevezésre, kilétük ismeretlen marad. Ennek legfőbb oka még napjainkban is az, hogy a lányok nem is tudják, ki a gyermekük apja. A szexuális szabadság, védekezés hiánya és sok esetben a hatalmas felelőtlenség ellenére sem gondolja úgy a világ, hogy egy kiskorú testével, jövőjével kapcsolatban másnak kellene, lehetne döntenie.

Alkotmányos jogunk a saját testünk és sorsunk feletti rendelkezés

Magyarországon az alkotmány védi a magánélet szabadságát, és biztosítja az egyének önrendelkezési jogait. Alapvető jogunknak tekinthetjük, hogy saját magunk rendelkezünk testünkkel, ennek következnie kell az Alaptörvényben szereplő emberi méltóság tiszteletéből. Emellett elvitathatatlan emberi jogunk, ha saját felfogásunk szerinti kielégítő, méltó élet megvalósítására törekedhessünk, hogy mi magunk határozzuk meg, milyen életet akarunk élni.

Britney is hasonlóan nyilatkozott, ő csak azt szeretné, hogy legyen saját élete, lehetősége dönteni a jövőjéről. Akit ugyanis a teste és sorsa fölötti rendelkezésben kontrollálnak, azt tulajdonképpen az önmaga fölötti rendelkezésben korlátoznak.

Az önrendelkezési jog része az is, hogy terhességünkről dönthetünk. A várandósság a testünkben zajló folyamat, életünk minden fontos vonatkozását, egész identitásunkat nagymértékben meghatározza - emellett személyes sorsunkat is alapvetően befolyásolja, hogy megszüljük-e a gyermekünket. Ha az állam kényszerít bennünket a magzat kihordására, megfoszt minket emberi jogaink gyakorlásától.

Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni egy kis élet, a magzat védelmét sem. Az Alkotmánybíróság 1991-ben hozott abortusz-határozatában az áll, hogy a magzati élet akkor is alkotmányos védelem alatt áll, ha az állam nem ismeri el a magzatot emberi jogokkal felruházott személynek. Indokolatlanul így nem szabad abortuszt végezni - az állam valamilyen szinten tehát korlátozhatja, de nem hagyhatja figyelen kívül a nők önrendelkezési jogát.

Van, amikor már nem lehet magánügy a saját testünk

Ez azt jelenti, hogy nem lehet különválasztani a magzat jogait az édesanyáétól, de én magam sem dönthetek akárhogyan, ha egy élet fejlődik bennem. A testemről tehát nem rendelkezem teljesen szabadon, most, hogy már várandós vagyok (szeptember harmadikára vagyok kiírva). S bár egyik felem azt mondja, hogy mindent el kell követnünk az emberi élet csodájának megvédéséért, és biztosítanunk kell számára egy csodálatos és teljes létezést, ijesztő és egyben elkeserítő számomra, hogy bizonyos helyzetekben mégis lehetősége van egy gondnoknak, intézménynek vagy államnak beleszólni életünk legintimebb döntéseibe.

A gyermekvállalás, terhesség ilyen szempontból bizony megosztó kérdés és örök vitatéma. De azért ne feledjük el, hogy testünkről más helyzetekben sem dönthetünk feltétlenül szabadon: míg Svédországban, ha arra vágyom, kitalálhatom, hogy prostitúcióra adom a fejem és árulom bájaimat, engem nem, csak ügyfelemet fogják megbüntetni, addig Németországban vagy itthon bizony törvényt szegek. Pénzt keresni a testemmel tehát bizonyos határokig lehet csak, igaz, lenge ruhában vagy anélkül még táncolhatok.

Azt kell, hogy mondjam, legyen szó bármiről is testünkkel kapcsolatban: ahogy belekeveredik a szex vagy a fogamzás kérdése, onnantól úgy tűnik, az többé nem lehet már csak a mi magánügyünk.