Ez a fő különbség a nárcizmus és az extra magas önbizalom között

A nagy önbizalmat könnyű összekeverni a nárcizmussal. De csak akkor könnyű, ha nem tudod, mi a fő különbség a kettő között: ezért érdemes elolvasni az alábbiakat.

Sokan talán szinomimaként is használják a két szót: azt gondolják, ha valaki túlságosan jó véleménnyel van magáról, azaz sok az önbizalma, akkor az már autiomatikusan nárcizmus. Pedig ez nem így van, figyelmeztet Arash Emamzadeh pszichológus-szakértő a Psychology Today hasábjain.

Önbizalom, nárcizmus

Az önbizalom alapvetően egy jó tulajdonság: azt jelenti, hogy tisztában vagyok a képességeimmel, ismerem magam, és pozitív tulajdonságaim ismeretében tudom, hogy miben vagyok jó. A nárcisztikus ember azonban, legalábbis ha a szó eredetét jelentő legendából indulunk ki, szinte szerelmes önmagába, és semmi más nem létezik számára a saját érdekein kívül. Egy ilyen emberrel párkapcsolatban lenni vagy együtt dolgozni traumatizáló élmény lehet.

Mindenesetre a két dologban közös, hogy mind az erős önbizalommal rendelkező személyek, mind a nárcisztikusok önképe rendkívül pozitív – ezért könnyű a kettőt összetéveszteni. De a szakértő figyelmeztet, hogy bár a nárcisztikus emberek úgy érzik, hogy ők mindent megérdemelnek és mindenhez joguk, nem is feltétlenül rendelkeznek különösebb önbizalommal.

A különbség

A különbséget úgy lehet a legjobban leírni, hogy az erős önbizalommal rendelkező személyek a következőképpen gondolkodnak magukról:

jó vagyok.

Ezzel szemben egy nárcisztikus személy gondolkodásában alapja az, hogy:

a legjobb vagyok.

A nárcisztikus személy úgy érzi, hogy ő annyira különleges, hogy minden jár neki, önmagát a többieknél értékesebbnek tartja, végletesen önközpontú. Ezzel együtt sok nárcisztikus személy retteg attól, hogy negatív értékelést vagy visszautasítást kap az élet valamely területén – ez mutatja azt, hogy attól még, hogy valaki nárcisztikus, nem feltétlenül magas az önbizalma.

Egy izgalmas kísérlet

Egy holland kísérletben 4,5 éves gyerekeket figyeltek meg kifinomult mérőműszerekkel, mennyire izgulnak, ha közönség előtt énekelnek, azaz olyan szituációba kerülnek, ahol látják és értékelik majd őket. A gyerekeket 3 évvel később kérdőívekkel újra tesztelték azt vizsgálva, hogy melyikük mennyi önbizalommal rendelkezik, illetve hogy vannak-e bennük nárcisztikus személyiségvonások.

Természetesen valamennyi gyereknél tapasztaltak valamennyi izgulást (ezt pl. a bőrre helyezett érzékelőkkel is ki lehet mutatni), de utóbb kiderült, hogy nagy különbség van az önbizalommal rendelkező és a nárcizmusra hajlamos gyerekek fiziológiai reakciói között. Az utóbbiak izgultak ugyanis jobban: minden bizonnyal attól, hogy felsülnek. Az önbizalommal rendelkező gyerekek ezzel szemben tudták, hogy lehet, hogy nem fognak éppen csodásan énekelni, de azt is tudták, hogy ők attól még szeretni való emberek, ha pont ebben a feladatban nem teljesítenek jól.

Érdekes különbség az is, hogy a gyerekek többsége a feladat közben izgult a legjobban. Akikről utólag kiderült, hogy nárcisztikus jellemvonásaik vannak, azoknál nem volt különösebb különbség a fellépés előtti, alatti és utáni izgulási szintben: végig ugyanannyira izgultak, méghozzá nagyon. Ez azt mutatja, hogy nem is annyira magától a helyzettől féltek, hanem inkább az azzal járó ítélettől, mások véleményétől.

Via