A gyászt mindenki átéli.
Van egy elterjedt tévhit a gyásszal kapcsolatban, miszerint az csak egy szeretett személy halálához kapcsolódik. Valójában azonban a veszteség természetes reakciója. Éppen ezért kapcsolatokat és barátságokat ugyanúgy meggyászolunk, amikor véget érnek.
Sokkal inkább a sokk és az adrenalin hatása. Az igazi gyász később érkezik – gyakran akkor, amikor beáll a csend. Ez pedig azt is hordozhatja magában, hogy a barátoktól és a rokonoktól távolabb kerülhetünk, de könnyebben alakíthatunk ki kapcsolatokat idegenekkel vagy olyan személyekkel, akik hasonló cipőben járnak.
Néhány ember, akitől azt várnánk, hogy mellettünk lesz nem nyújt segítőkezet, míg kellemes csalódást okozhatnak olyan emberek, akiktől semmit sem vártunk. Ők azok, akik a megfelelő időben mondják és teszik a megfelelő dolgokat.
Minden alkalom, amikor valaki részvétét nyilvánítja, lehet szomorú és kimerítő, de rendkívül fontos, mert még fájdalmasabbá válik, amikor már nem említik meg a veszteségünket. Fontos tudni, hogy a fájdalom sosem múlik el teljesen, de ez nem rossz dolog – azt jelenti, hogy mindig lesz egy hely a szívünkben a szeretett személyeknek és az emlékeknek.
Egy korábbi cikkünkben összeszedtük azt, hogy mi az a 3 dolog, amit sosem szabad annak mondani, aki gyászol, mert bántó lehet. A kutatások is kimutatták, hogy egy szeretett személy elvesztése a legjelentősebb stresszforrás, amelyet megtapasztalunk, és az élet legnagyobb kihívást jelentő eseményeinek listájának élén áll.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!