Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

CSALÁD

3 árulkodó jel, hogy érzelmileg éretlen szülők mellett nőttél fel

2024. május 21.

2 perc olvasás

ELLE

érzelmek gyerek gyereknevelés szülő szülőség érzelmileg éretlen
3 árulkodó jel, hogy érzelmileg éretlen szülők mellett nőttél fel
© Shutterstock

Az érzelmileg éretlen szülők sokszor másként viselkednek a gyermekeikkel, ami felnőttként is meghatározó lehet. 


A gyermekek kicsiként a szüleiktől várnak támaszt, tanácsot vagy akár vigasztalást. Ám megtörténhet, hogy a szülő vagy mindkét szülő érzelmileg éretlen volt, ezért nem tudták azt nyújtani a gyermeküknek, amire szüksége volt. 

Így határozzák meg az embert az érzelmileg éretlen szülők 

Az érzelmileg éretlen szülők sok esetben teljesen elzárkóznak, és például sosem mutatják ki a szeretetüket. Vannak elvárásaik a gyermekeik felé, szükségük van a különleges bánásmódra, ugyanakkor megtartják a távolságot még a saját gyermekével, gyermekeivel is. A szakértők szerint fontos felismerni, hogy érzelmileg éretlenek voltak a szülők vagy sem, mivel ez segíthet az önismeretben, a kötődési stílus felismerésében és akár a szülőségben is. Ezek a jelek legtöbbször erre utalnak. 

Elutasítják a felelősséget 

A szülők szinte sosem ismerik el, ha bántják a gyermekeik érzelmeit. Emiatt nem is kérnek bocsánatot, mivel nem gondolják, hogy szükséges lenne. Úgy vélik, mivel ők a szülők, ezért a gyereknek nincs joga, oka ellent mondani, mindent teljesítenie kell, amit kér, vagy amit parancsol. Éppen ezért a gyerek nem mondhat ellent, még akkor sem, ha igaza van. 

Mindig igazuk van 

Az ilyen szülők gyakorta leegyszerűsítik a dolgokat, ezért úgy vélik, hogy nekik van igazuk mindenben. Abból indulnak ki, hogy ők a felnőttek, tapasztaltabbak, ezért csak ők gondolkodhatnak helyesen. Ezzel együtt elutasítanak mindent, ami azzal van összefüggésben, hogy bizonyos esetekben tévedhetnek. Ez később rosszabb lehet, sokszor a gyerekek emiatt már el sem mernek bizonyos dolgokat mondani, mivel úgy gondolják, nem lehet igazuk. 

Sosem mutatják ki a szeretetüket 

Ez a tulajdonság sokszor mélyen gyökerezik, mivel azok a szülők, akik úgy nőttek fel, hogy nem mutatták ki a szülei az érzelmeiket, gyakran felnőttként viszik tovább ezt a tulajdonságot. Sok esetben ez nem szándékos, egészen egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki a szeretetüket


Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
1

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
2

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
3

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
4

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
5

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
6

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
7

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
8

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves