Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Törvény

Elévülhetetlen bűn lesz Romániában a szexuális erőszak

2021. június 05.

3 perc olvasás

ELLE

abúzus áldozat szexuális erőszak Románia igazságszolgáltatás jogszabály
Elévülhetetlen bűn lesz Romániában a szexuális erőszak

Az új jogszabály értelmében több bűncselekmény, köztük a szexuális erőszak, az ember- és gyerekkereskedelem, valamint a kényszervallatás elkövetőit időkorlát nélkül lehet felelősségre vonni a szomszédos országban.


Egyhangúlag elfogadta a bukaresti képviselőház csütörtökön a büntető törvénykönyv módosítását, amely az elévülhetetlen bűncselekmények közé sorolja a szexuális erőszakot, a kerítés bűncselekményét, az emberkereskedelmet, a gyermekkereskedelmet, a rabszolgatartást és a kényszervallatást.

A kihirdetésre váró jogszabály súlyosbította a gyermekpornográfia büntetését és hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetést vezet be azok ellen is, akik nem tesznek azonnal feljelentést a tudomásukra jutott, kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekről, gyermekkereskedelemről vagy a gyerekek rabszolgaságra kényszerítéséről.

A törvénymódosítás indoklása szerint a kiskorúak elleni szexuális erőszak, a gyermekkereskedelem és a tervezetben szereplő többi bűncselekmény esetében a tettesek felelősségre vonását gyakorta hátráltatja vagy ellehetetleníti az, hogy az áldozat sokszor évekig nem mer feljelentést tenni, esetleg csak felnőtt korában tudatosítja, hogy bűncselekmény áldozata volt. Az igazságszolgáltatás így gyakran túl későn értesül ezekről a súlyos bűncselekményekről, amikor már elévültek.

Nem lesz több Tandarei-ügy

Ami a kényszervallatást illeti, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) írta elő egy Romániát elmarasztaló ítéletében, hogy az ilyen esetekben is tegye lehetővé a felelősségre vonást, a bűncselekmény óta eltelt időtől függetlenül. Alina Gorghiu liberális szenátor, a kezdeményezők egyike a szavazás utáni nyilatkozatában rámutatott: a törvénymódosítás kihirdetése után többé nem fordulhatnak elő a "Tandarei-ügyhöz" hasonló esetek.

Romániában 2019 decemberében tízévi pereskedés után a bűncselekmények elévülése miatt jogerősen felmentették azt a 24 romániai vádlottat, akit kiskorúak Nagy-Britanniába csempészése és bűnözésre kényszerítése miatt állítottak bíróság elé.

A Tandarei-ügyet 2011-ben a brit hatóságok az Európai Parlamentben is bemutatták, s egyebek mellet erre hivatkozva fogadott el az EU új irányelvet a kiskorúak kizsákmányolásáról, amely a kényszermunka, illetve a rabszolgaság kategóriájába sorolja a gyermekek koldulásra vagy lopásra kényszerítését.

Románia a legfontosabb kiindulási pontnak számít az Európai Unióban az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnszövetkezetek számára, az országot pedig az amerikai külügyminisztérium tavalyi emberi jogi jelentése is elmarasztalta, amiért nem tesz többet a szexuális kizsákmányolás és rabszolgaság megfékezése érdekében.

Forrás: MTI

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
1

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
2

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
3

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
4

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
5

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
6

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
7

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
8

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

ezek is érdekelhetnek

A hatásos altató trükk, amitől minden kisgyermek elalszik

A hatásos altató trükk, amitől minden kisgyermek elalszik

2023.08.20. 2 perc olvasás

GYEREKNEVELÉS

Kiderült: így csábítja el egy nárcisztikus az áldozatait

Kiderült: így csábítja el egy nárcisztikus az áldozatait

2023.08.02. 2 perc olvasás

Trükkök

Ezeken a csodálatos helyszíneken forgott a Wednesday Romániában

Ezeken a csodálatos helyszíneken forgott a Wednesday Romániában

2023.01.13. 3 perc olvasás

SIKERSZÉRIA

Szeptember 15-től drasztikusan megváltozik a magyar abortusztörvény

Szeptember 15-től drasztikusan megváltozik a magyar abortusztörvény

2022.09.13. 2 perc olvasás

Terhességmegszakítás

Döbbenetes titok derült ki Armie Hammer kannibalizmusáról

Döbbenetes titok derült ki Armie Hammer kannibalizmusáról

2022.09.02. 2 perc olvasás

CALL ME BY YOUR NAME

Nemi erőszak vádjával nyomoznak a Reszkessetek, betörők! sztárja ellen

Nemi erőszak vádjával nyomoznak a Reszkessetek, betörők! sztárja ellen

2022.08.25. 2 perc olvasás

Devin Ratray

Szexuális zaklatás miatt több mint 500 nő perelte be az Ubert

Szexuális zaklatás miatt több mint 500 nő perelte be az Ubert

2022.07.14. 2 perc olvasás

Nők elleni erőszak

Példamutató, ahogy Kanadában bánnak a szexuális erőszak áldozataival

Példamutató, ahogy Kanadában bánnak a szexuális erőszak áldozataival

2022.07.06. 2 perc olvasás

Bíróság

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves