Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

TANULMÁNY

Ebben a korban a legboldogtalanabbak az emberek

2024. szeptember 20.

1 perc olvasás

ELLE

boldogtalan emberek boldogtalanság
Ebben a korban a legboldogtalanabbak az emberek
© Shutterstock

Az élet hullámvölgyekből, mélységekből és magasságokból áll, ám a tanulmányok szerint, egy bizonyos korban sokkal több a lent, mint a fent. 


Természtesen, egy életkor nem garancia arra, hogy az adott személy jól, vagy éppen rosszul érzi majd magát. Mégis, a tanulmányok azt mutatják, egy bizonyos életkorban jelentősen több a boldogtalan ember.

Az életközép válsága és a boldogtalanság csúcsa

A Journal of Economic Behaviour & Organization című folyóiratban megjelent tanulmányhoz a kutatók összesen 14 millió ember adatait vizsgálták meg 40 európai országból, az USA-ból és a Gallup World Pool 168 országából.

Itt, az eredmények azt mutatták, a boldogtalanság csúcsa 49 évesen jött el, ebben a korban vannak tehát a legtöbben rosszul lelkileg. Ha kicsit jobban belegondolunk, érthető is, egy évvel az 50. születésnap előtt sokan érzik a nyomást, hogy óhatatlanul is közeledik a B-oldal. 

A tanulmány kimutatta, hogy ahogy az emberek öregszenek, egyre kevésbé boldogok. Az eredmény alátámasztja azt is, hogy 50 év körül megjelenik a mid-life crisis, az életközepi válság, amely sokakban azt az érzést kelti, hogy nem tettek semmi maradandót az életükben, és már csak a vége van hátra, ezért nem is fognak. 

Új lendület 50 felett

Azonban érdekes fordulatot vett a kutatás: kiderült, amikor az emberek túl vannak a 49-en és az 50-en, valahogy minden varázslatossá válik, sokan ekkor kapnak erőre, és úgy döntenek, itt az ideje kihasználni, megélni ami még maradt.

Ilyenkor tudatosul ugyanis a legtöbb emberben, hogy nincs értelme mindig a múlton és a jövőn rágódni, ekkor megpróbálnak a jelenben élni, és értékelni minden pillanatot. 

via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
1

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
2

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
3

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
4

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
5

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
6

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
7

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
8

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves